Ahhoz, hogy a család igazából családdá váljon, gyermekre, gyermekekre van szükség. A legjobb esetben tervezik a gyermek születését, készülnek rá, és az elsőszülött gyerek – kultúrától és kortól függetlenül – általában megkülönböztetett helyet foglal el. Ha megfigyeljük az elsőszülött gyermek helyzetét, azt látjuk, hogy születését és első éveit osztatlan figyelem és érdeklődés kíséri.
Kismamakönyvet lapozgatva ellenőrzik, hogy rendben megy-e a fejlődése, és bizony a könyvben leírtakat is betartják: naponta feljegyzik a babanaplóba az elfogyasztott tej mennyiségét, a súlygyarapodást, észrevételeket a baba fejlődésével kapcsolatosan. Ez részben a megkülönböztetett figyelmet, a baba fontosságát is jelzi, de ugyanakkor arról a bizonytalanságról is tanúskodik, amit az „újszülöttkismama” érez, hisz teljesen új helyzetekkel kell szembesülnie, ami szorongással is jár, nem tudja, hogy jól csinálja-e, túlizgul, ügyetlen, néha túlreagálja a csip-csup dolgokat is. És ezen nem is kell csodálkozni, hisz még csak most tanulja a „szakmát”.
Megszületett a trónörökös, és körülötte forog általában a többi családtag világa is, nagymamák, nagypapák, nagynénik, nagybácsik is lesik a mosolyát, első lépéseit, és örülnek a szülőkkel együtt. Múlik az idő, cseperedik a csemete, és megesik nemegyszer, hogy kistestvért hoznak haza a szülészetről. A jobbik esetben ismét már az első pillanattól kezdve tervezetten és tudatosan készülnek az újabb gyermek érkezésére, és az elsőszülöttet is felkészítik a kistestvér születésére. Bármennyire is várja a kistestvért, megtapasztalja, hogy az a figyelem, ami csak őrá irányult, már nem csak az övé, a puszta létezése már nem elegendő arra, hogy a felnőttekben kiváltsa a lelkesedést, az inkább a jövevénynek jár, neki mindenfélét meg kell próbálnia, hogy odafigyeljenek rá, még a rosszalkodást, bohóckodást is. Gyakori reakció a kistestvér érkezésére a nyugtalanság, féltékenykedés, érzelmi ingerlékenység, visszaesik egy előző fejlődési fázisra: pl. újra bepisil, pedig már jó ideje szobatiszta, vagy követeli, hogy ő is cumisüvegből igya újra a teáját, esti tejét, hogy őt is karba vegyék, ringassák ugyanúgy, mint azt a kistestvérrel teszik. Jelentkezhet náluk nyugtalanság, féltékenykedés, érzelmi ingerlékenység is.
A szakemberek megfigyelték, hogy a születési sorrendnek a családban igen meghatározó szerepe van a személyiség fejlődésére és az életben elért sikerességre is. Elsőként Alfred Adler híres osztrák pszichológus kezdett el ezzel a problematikával foglalkozni. Követője, Michael Grose pedig a Miért akarják az elsőszülöttek uralni a világot, az utolsók pedig megváltoztatni? című könyvében arról ír, hogy születésünk pillanatától, a darwini elv értelmében, harcot folytatunk a családon belüli szűkös erőforrásokért, ami nem más, mint a szüleink ideje, szeretete és törődése. A testvérek állandó versengésben állnak, hogy megszerezzék maguknak ezeket a „javakat”.
Megállapították, hogy az elsőszülöttet erős megfelelési vágy hajtja, sikereit azonban gyakran ő is, környezete is természetesnek veszi, míg a kudarcokat nagyon nehezen viseli. Ambiciózus, jól teljesítő felnőtté válik, ám gyakran mégis fél a versengéstől. Bizonytalan lehet saját értékeit illetően, úgy érezheti, személye csak akkor igazán szerethető, ha megdolgozik érte. Gyakran vezető személyiségek, társasági hangadók, ami nem csoda, hisz gyakorlatuk van abban, hogyan kell a kisebbeket irányítani. Azonban, ha gyermekkorában túlságosan könnyen kerekedett testvérei fölé, felnőttként erőszakossá, lenézővé válhat. Vizsgálatok kimutatásai szerint az elsőszülöttek sokkal ellenállóbbak a gyermekbetegségekkel szemben, és felnőttként nagyobb valószínűséggel töltik be fajfenntartó szerepüket. Ha az elsőszülöttek minden mozdulatát aggódó szülői figyelem kíséri, az első kimondott szavak, lépések óriási jelentőségűek a családban, akkor sokkal tudatosabbak és teljesítményorientáltabbak lesznek későbbi életükben. Azt is megállapították, hogy a világ vezetői is többnyire elsőszülöttek.
A másodszülött gyereket már egy rutinos anyuka várja, aki kevésbé izgul, és sokkal jobban meg tudja különböztetni a gyermek gondozásában a lényegeset a lényegtelentől, körülötte és minden későbbi gyerek körül minden könnyebben megy: ők jobban evő, jobban alvó babák lesznek, mint bátyjuk vagy nővérük. Lazábbak, kevésbé szorongóak, nem kell állandóan szórakoztatni őket, jobban el tudják foglalni magukat. Számukra nem annyira fontos a jó teljesítmény. Az azonos nemű testvérpároknál, akik között kicsi a korkülönbség, megtörténik, hogy a kistestvér mindenáron utol akarja érni, túl akarja szárnyalni a nagyot, emiatt szűnni nem akaró versengés, állandó harc alakul ki köztük.
Ha a második gyereket újabb követi, a kicsiből középső testvér lesz. A kisbaba érkezése számára nem jelent ugyan akkora traumát, mint a testvérének, amikor ő született. Ő a legkisebb szerepét veszíti el, és az ezzel járó kiváltságokat. Rá a folytonos szerepkeresés jellemző az okos nagy és az aranyos kicsi között. Gyakran úgy érzi, rá senki sem figyel, ezért vagy rosszaságával igyekszik magára vonni a figyelmet, vagy éppen csendessé, visszahúzódóvá válik. Gyakran érzi, hogy az élet nem igazságos, mert vagy az idősebbnek járó kiváltság, vagy a legkisebbnek járó valamilyen engedmény nem jut neki. Emiatt fejlett lehet az igazságérzete, és szolidáris az alulmaradókkal, sokszor ideje nagy részét a családon kívül tölti, ahol értékelik a testvérei közt szerzett kompromisszumkészségét, igazságszeretetét és jó alkalmazkodását, mert béketeremtő, rugalmasabb, alkalmazkodóbb.
A családban a legfiatalabb „királykisasszony” vagy „királyfi” van a legjobban elkényeztetve. Ők a legkevésbé szorongók, nem törekvőek, hajlamosak megkérdőjelezni a dolgokat. Mivel náluk mindenki okosabb és ügyesebb, a munkát, döntést, felelősséget is azok vállalják magukra. Mivel a szüleik sokkal tapasztaltabbak, már sokkal lazábbak, megengedőbbek a nevelésében, ezért a szigorú szabálytisztelet helyett engedik a kreativitás, eredetiség kibontakozását.
De ne feledjük, a születési sorrendben elfoglalt hely nem maga a sors, hanem csak egy élethelyzet, melynek rossz hatásait befolyásolni tudjuk.
