Kovács Jolánka leplezetlenül női szemszögből szemléli és mutatja be az őt körülvevő világot. Annak a női életelvnek, amit látszólag ő is követ, megvan a történelmi és kulturális beágyazottsága, szabályrendszerként működik, ami szerint a nő a történelem során, a világ eredetéről szóló mítoszok értelmezésében, az, aki odahaza ül, aki megőrzi az értékeket és a családi tűzhely melegét, semmiképpen sem pusztít, hanem világra hoz. Ápol, gondot visel, türelemmel várakozik. Meglehet, hogy Kovács Jolánka első személyű elbeszélője is ilyen princípium melletti életvitelre rendezkedett be, de körötte megváltoztak a viszonyok. Otthonülő ugyan az elbeszélő, a szoba, a ház és a kert tartozik hatósugarába, középpontban az ággyal, aminek a normális jelképértelmezés során a legvédettebb kuckót, a nász, a szülés és a halál helyszínét kellene jelentenie és megjelenítenie, de ez esetben a fekhely oltalmazó helyett fenyegető szerepet ölt: nyomtalanul elnyeli a férfipartnert, lázban égeti el az elbeszélőt. A férfiak eltűntével, távozásával, a nő lelki életéből távol maradásukkal beáll valamiféle változás: olykor felszabadító, olykor megsemmisítő energiákat mozgósít nem ott létük.
Az elbeszélő különösen érzékeny a színekre, a két személyre és együttlétük terére leszűkített narrációjába betüremlik a teljes színskála, a kolorit hordozóival egyetemben szinte jelképes motívumként képződik meg, megtörténik, hogy a szín tárgytól függetlenül hatja át az elbeszélő szólamát, ám legkevésbé impresszióként, hanem önálló, leképezhetetlen, de mégis jelen lévő lelki entitásként, amely befolyásoló, meghatározó, követelőző jelen nem valóként irányít nőt, női elbeszélő szólamot egyaránt.
A női szólam meghatározó, de nem kizárólagos Kovács Jolánka Takard ki a kakadut című novelláskötetben. Nemet váltó elbeszélője kisfiúként is megszólal, mert ezáltal jut legközelebb az elbeszélés szempontjából fontos naiv perspektívához, de követelőző libidójú férfiként is megszólal, ám az elbeszélt történetnek a férfi és nő viszonyán, és annak szociális összefüggései kapcsán a nő szexuális kiszolgáltatottságáról ad számot, amire máshol nőelbeszélőként is visszatér.
A szerző erénye, hogy az említett naiv látószögből beszélő szövegén átüt az éles megfigyelés, a pontos helyzetfelismerés, a világ gyermeki, őszinte megismerésének tapasztalata. A Lepedők mögött ciklusban a több elbeszélő által is elmondott gyermekhalál valós eseményalapra utal, annyira nyomatékos a narráció szociográfiai megterheltsége, hogy nehezen vélhető fikciós prózának. Kovács Jolánka kétségtelenül hiteles megjelenítő. Meg jó elbeszélő. Az a kis vakarcs című monológja remek pszichonovella, majdnem átcsúszik horrorba, de az elbeszélő megtartja a történetet a női lélek furcsa, szülés előtti és az azt követő traumáinak életes megjelenítése szintjén. A női lélek, az érvényesülő vagy éppen nem működő feminin életelv mellett a regionalizmus is teret nyer narratív világában, abban az értelemben, ahogy az elbeszélés helyhez kötődése megképződik a Herceg János–Majoros Sándor–Sándor Zoltán elbeszélései mentén kijelölhető prózavonulat sorában. A lokalitásra épített varázslatos, babonás világba leginkább a Virradat című novella révén tekinthet be az olvasó: „És akkor napokig nem pirkadt, a csillagok napokig nem hunyhatták le kialvatlan szemeiket, s egyre inkább nehezülő szemhéjaik mögül fáradtan, megadó engedelmességgel ontották lassan halványuló fényüket. A hold, sápadt melléből időnként hangtalanul előtörő sóhajjal, tehetetlenül, valódi úticél nélkül úszkált közöttük, s ezüstös testével egy-egy pillanatra hozzájuk simulva, hasztalan próbálta őket vigasztalni, mert a sötét, komor éjszaka minden éjjel, hatalmas, fekete szemöldökeit összehúzva, óriási, gyászos testéből, tompa, egyre halkuló morajjal, újabb éjszakát vajúdott ki magából, s az égbolt ilyenkor újból és újból meghasadt, feketén vérző, feneketlen méhébe űzte a hajnalt, a felkelni vágyó, már-már derengő, halványsárga sugaraival magát felfelé könyörgő napot.”
Az idézett részletből úgy tűnhet, Kovács Jolánka prózája a lírai megjelenítés síkján működik. Félrevezető feltételezés, mert éppen ezen a területen mozog legbizonytalanabbul. Jeleztem, egyértelműen jó elbeszélő, viszont a történet nélküli prózájából hiányzik az atmoszférateremtés azon kiegyensúlyozottsága, amely életessé teszi a történetelvű írásait. A hangulat átadásának aránytalansága a Forrón, alatta című ciklus lírai prózájában mutatkozik meg: az írások terjengősek, a jelzők túlhajszoltak, a metaforák üresek, nem jön át általuk se hangulat, se érzés, se érzelem, se líra – pedig Kovács Jolánka hősei tudnak szeretni és tudnak gyűlölni, érzelemdús életet élnek. Amennyiben ez a ciklus kimaradt volna az egyébként feszesre vont szerkezetű kötetből, azzal fejeztem volna be ezt az ismertetőt, hogy Kovács Jolánka hiteles megjelenítő, nagyszerű elbeszélő, és kiválóan megkomponálta első kötetét.
Mégsem ezzel zárom soraim, noha pontosan így gondolom, hanem afeletti töprengéssel, hogy az ötvenhárom éves – nem indiszkréció, ezt maga árulja el a kötet hátsó borítóján – szerző eddigi, nem szerény publikációs produkciójára nem valamelyik hazai kiadó figyelt fel, hanem a Felvidéken élő Balázs F. Attila AB-ART kiadóháza. Elgondolkodtató, de nem baj. Így ez a kötet egyike lett a magyar irodalom belső, regionális átjárhatósága és egységes vérkeringése bizonyítékainak.
