Ha mesék, sárkányok után érdeklődünk, akkor az iskolázottabbak a Fehérlófiát fogják emlegetni mifelénk. Elmesélni ugyan nem tudják, de emlékeznek rá az általános iskolából, az olvasókönyvből meg a házi olvasmányokból: A szélördög című könyvből.
Ilyen előzmények után arra következtethetnénk, hogy a nyolcszáznál több, típusba sorolható publikált mesénk között több variánsát is lejegyezték az alvilágban bolyongó, nagy erejű állatanyától származó, sárkányokkal viaskodó, királylányokat kiszabadító legény történetének. Számomra azért is érdekes ez a mese, mert valamikor az általános iskolában egyik osztálytársam mesélt a hét sing szakállú kisemberről, amikor Kocsis tanár úrtól éppen nem a matematika rejtelmeit tanultuk, hanem magyar nyelvészetet és irodalmat.
Pósa Árpi Kelebiáról járt a szabadkai külvárosi iskolába, akkor Ivo Lola Ribarnak nevezték. Szülei Bánátból keveredtek Szabadkára, az első generációhoz tartoztak, szoros volt még a kapcsolatuk az otthon maradottakkal. A Fehérlófiát nem könyvből tanulta, otthonról hozta a történetet, máig emlékszem, milyen beleéléssel adta elő, amikor a hét sing szakállú emberkét a fához kötözte a nagy erejű legény. A hetvenes években Szajánban Vastag Matild, aki akkoriban is mesefának számított, elsőnek mondta el, amikor a szakdolgozatomhoz gyűjtöttem az anyagot, Kása Peti kalandos bajvívását az alvilágban. Borbély Vera „Cérnabarán” korántsem olyan művészien mesélte el édesapja egyik legszebb történetét, a Juhfijankót, de a gyakorlatlan előadótól is egészen jó történet kerekedett ki. Szőcs Boldizsár otthon sokszor elmondta a Fanyűvőt, unokájától tudom, ha náluk volt, mesélt neki az öreg. Gyakran előkerült a nagy erejű ifjú története, mivel az sok epizódból áll, több estére is beosztotta Boldizsár bácsi, a legizgalmasabb részeknél hagyta abba, hogy folytatni tudják.
Ilyen előzmények után csodálkozva tapasztaltam, hogy ez a hősmese egyáltalán nem olyan kedvelt mifelénk, mint ahogy azt én gondoltam. A mesekatalógus csupán hét variánssal számol, Raffai Judit Vastag Matild Kása Petitjét máshova sorolta: a Túlvilágra vitt három királykisasszony megszabadításába, a 301A-ba. Ebből is látszik, hogy egy-egy típus kialakításában a katalógus elkészítője mennyire figyel a mesemotívumok összeszerkesztésére. A két mese rokonságát a 301 szám igazolja.
A Fehérlófia a magyar nyelvterület legnépszerűbb hősmeséje. Berze Nagy János típuskatalógusában ötvennégy szövegváltozatot ismertet. Kiss Gabriella 1959-ben már nyolcvannégy szöveg alapján készítette el a típus magyar redakcióját. A magyar tündérmese-katalógusban Dömötör Ákos hatvankét variánssal számol. Harmincegy került a tiszta típusba, huszonnyolc esetben más mesék motívumaival keveredik a történet: az Erős Jánossal, az előző számunkban emlegetett Két testvérrel, valamint a Borsszem Jankóval. A Dömötör-féle katalógus azt példázza, hogy a nemzetközi népmese-filológia néhány év alatt mennyit pontosított az egyes motívumok kapcsolódási rendszerén, emiatt Dömötör Ákos huszonnégy mesevariánst már más típusba sorolt, nem fogadta el Kiss Gabriella típusbeosztását. A magyar tündérmese-katalógusban a vajdasági adatok közül csupán a szajánit és egyházaskérit (verbicait) találtuk meg. Olvasóink valószínűleg sejtik, mindkettőt Kálmány Lajos gyűjtötte. A szajánit munkássága kezdetén, 1882-ben a Szeged népében tette közzé, a másikat Borbély Mihály mondta el. A Jugoszláviai magyar népmesék első kötetében nem találtuk meg ezt a mesetípust, a második kiadás második kötetében a Szürkeló Péter és a Fehérlófia olvasható. Az egyiknek adai, a másiknak szabadkai az adatközlője. A két szöveg elnagyolt, csupán történetvázra emlékeztet bennünket. Lehetséges, hogy azoknak a dolgozatoknak az egyike, amelyeket nyelvjárási gyakorlatként adtak át a hallgatók Penavin Olgának. Burány Bélának viszont erotikus változatban mondta el a csantavéri Farkas Antal 1993-ban azt, hogyan jutott ki a griffmadár segítségével a szerelmeskedő legény. Szőcs Boldizsártól Szabadkán hallottam a Fanyűvőt. Természetesen székelykevei örökségnek tartom, mert Vajdaság egyik legjobb mesemondójának repertoárja jobbára a bukovinai székely hagyományhoz kötődött. Penavin Olga sem Hertelendyfalván, sem Székelykevén nem jegyezte fel. Boldizsár bácsi Galambos Leó vak asztalostól hallotta, aki Lugosról – Temes megyéből – költözött a székelyek közé a falu alapításakor, és valószínűleg ezért nem találtuk meg a tündérmese-katalógusban a bukovinai párhuzamait.
A legnépszerűbb magyar népmesét nálunk ritkábban mesélték, ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem is tudták, csak éppen nem sikerült lejegyezni, ezt a feltételezésünket támasztja alá, hogy a Szeged népe II. kötetében olvasható Tehén ifjú, szép vitéz Jankó a jobbak közé tartozik. Nem elnagyolt a szerkezete, tapasztalt mesemondó adhatta elő. Nem szokványos a felépítése, a nagy erejű legény a hattyú tündérlányokat szabadítja ki társaival, Fanyűvővel és a Kűmorzsolóval a nagy szakállú ember fogságából.
Közismert az európai kultúrkörben, hogy a sokáig szopó egyénnek különösen nagy ereje lesz. Európa-szerte elterjedt ez a motívum. Német mesékben a hőst két, illetve hét évig szoptatja az anyja. Nagy Olga erdélyi folklórkutató olyan hiedelemmondákat is ismert, melyeknek az a lényegük, hogy ha a vér az anyatejjel összekeveredik, akkor olyan erős lesz a hős, hogy sem az ólom, sem pedig a kés nem sértheti meg. A vajdasági magyar anyagban a nagy erejű legény totemisztikus származására csak Kálmány szövegeiben találunk utalást, a szajáni mesében a legénynek tehén, Borbély Mihály hősének viszont a király legszebb báránya az édesanyja, aki egy odvas fában szüli meg Jankót. Vastag Matild és Szőcs Boldizsár számára az állatanyától való származás már hihetetlen volt. Kása Petit az anyja már nem is szoptatja, hanem kásával eteti kétszer hét esztendeig, Szőcs Boldizsár nagy erejű legényét tizennégy évig szoptatja az anyja. A Fanyűvő nevet kapja, ebben eltér a magyar nyelvterületen szokásos formától, ugyanis Fanyűvő a Fehérlófia-mesében mellékalakja a sárkányokkal, griffmadáron utazó legénynek.
Borbély Mihály és Szőcs Boldizsár története a legjobban kidolgozott hősmese, melyet mifelénk gyűjtöttek (Aath 301B-vel szoktuk jelölni), magukon viselik az adott korszak hallgatóságának elvárását. Jufijankónak, mint már korábban kiemeltük, totemisztikus a származása, Fanyűvőt édesanyja időskorában szülte. Közismert az a hiedelem is, hogy az időskorban világra hozott gyermekek az átlagosnál tehetségesebbek. Boldizsár bácsi unokáinak gyakran mesélte ezt a történetet, némi nevelői célzattal is. A nagy erejű legény, mielőtt útra kel, hatalmas tölgyfát ad a szüleinek, így gondoskodik róluk. A Fanyűvő felépítése követi a mesetípus szokásos menetét. Borbély Mihály Jufijankója más hősmesékkel is affinitást mutat, egy-két motívum A csonka tehén fia, illetve az Erős János hősmeséből való. Mindkét adatközlőnél szépen kidolgozott epizód a vasrudakat szállító kocsi kiszabadítása. Jufijankó mágikus erejű kardot készített a kováccsal, de a legyőzhetetlen kard motívum a továbbiakban funkcióját veszíti. A székely mesemondó a Két Iván történetében érinti a hatalmas kard epizódot, logikus lett volna, ha Fanyűvő kardot gyúrat társával, de a történet további menetében nem volt szükség a varázserejű kardra, ezért vasrudakká gyúrják, hogy a kellő pillanatban egy újabb szépen kidolgozott meseelemmel bővüljön a történet a csodamasinával: „amelik csépel is és őröl es!”.
Az arató-cséplő gép ez, melyre manapság már nem esünk ámulatba. Viszont Szőcs Boldizsár még ahhoz a generációhoz tartozott, akik csodájára jártak, amikor megjelentek ezek a gépek, hogy megnézzék a zsákba való kaszálást. Ilyen gépet szerkesztenek Vasgyúróval és Hegyhengergetővel. Nem a csodamalom-epizóddal kell számolnunk ebben a történetben. Szőcs Boldizsár sárkánya buzogányát hol hét mérföldre, hol tizenkét kilométerre dobja vissza. Borbély Mihály sárkánya kűkenyeret meg fakést hozat a felvilágból érkezett vendégnek. Az ezredvégen már kedélyesen iszogat a sárkánnyal, mielőtt birokra kelnek.
Borbély Mihály történetében a hét sing szakállú ember a gonoszság megtestesítője, a sárkányoknak, a királylányokat elrablóknak apja. Szőcs Boldizsár főhőse az alvilágban még barátságba is keveredik a hét rőf szakállúval, segíti is a sárkányok legyőzésében, réz-, ezüst- és aranyvesszőt ad Fanyűvőnek, hogy a sárkányok csodapalotáit visszahozza a felső világba.
Borbély fiatalember volt még, amikor napszámban mondta történeteit Kálmány Lajosnak. Juhász is volt, átélte a puszta kegyetlen világát, nála a bűnösök számára nincs kegyelem. Meséiben uralkodó erkölcsi elv: fogat fogért, szemet szemért. Szőcs Boldizsár csaknem kilencvenévesen az idős emberek bölcsességével megbocsát a vétkeseknek. A biztonság kedvéért kétnapi járásnyira hajítja az alvilágból hozott almákat, melyek a mese logikájából következően réz-, illetve ezüstkastéllyá váltak: ott éljenek a hűtlen barátok, ne zavarják a boldogságát.
