Vajon miről szólnak, vagy inkább: miről árulkodnak a permanens kommunikációs nyüzsgés felületeit elárasztó képek és animációk; a hírportálokon, a közösségi és levelező oldalakon, a napi- és hetilapok honlapjain, a legkülönfélébb webes kezelőfelületeken, tehát azokon a helyeken, amelyek immár megkerülhetetlenek a Vilém Flusser-i telematikus társadalom[1] triviális gyakorlata számára, és amelyek – (fel)idézve Mark Posternek a kommunikációs technológiák és a tér közötti konstitutív viszony mibenlétét megvilágító gondolatmenetét – „nem »nem-helyek« vagy »sehol-ok«, hanem a mobil kommunikáció valós terei”[2]?
[1] Vilém Flusser: A technikai képek mindensége felé (Játszani), http://www.artpool.hu/Flusser/Univerzum/11.html
Uő: Az információs társadalom mint földigiliszta in uő: Az ágy – Kijárat Kiadó, Budapest, 1996
[2]Mark Poster: Digitálisan lokális: a kommunikációs technológiák és a tér, http://www.epa.oszk.hu/01200/01273/00024/pdf/20050902145716.pdf
A gazdasági engagement, a profitorientáltság, a nemritkán jelentkező információs jelleg, a társadalmi és kulturális életben betöltött kohéziós szerep, sőt még talán a mentális képeknek mint a mozgósított vizuális és retorikai stratégiák következtében a reflexión túl is hatékonyan működő, reprezentált idealizációknak a létrehozása túlontúl nyilvánvaló és közismert tény, és mindez inkább arra a medializáltan is fragmentált, komplex és dinamikus kommunikációs viszonyrendszerre vonatkozik, amelyben a gyakran auditív regiszterrel gazdagodó képek és animációk recepciója zajlik. Az externális aspektusra vonatkozó kérdésfelvetések természetesen szintén relevánsak, ám korántsem helyettesíthetik a vizuális (kulturális) produktumok ikonológiai-ikonikai, mediológiai, narratológiai szempontú vizsgálatát. Az ez irányú (általános) elméleti orientáció és konkrét vizsgálódások fontosságát támasztják alá a Narratívák 7. bevezető gondolatai is: „Az emberi kultúra történetének bemutatására vállalkozó nagyelbeszélések elsődleges szempontrendszerüktől függetlenül, egyszersmind mediális robbanásokról is szólnak. Időről időre kénytelenek számot vetni a tudásátadás technológiáinak meghatározó struktúráival. Még ha nem is mindig reflektált formában, de a közvetítés változó dinamikáját, a rendszerek megoszlását elemzik, médium-koncentrációkat jelölnek ki, s ezek időbeli lefolyását ábrázolják a medializált térben. A materialitás és immaterialitás viszonyrendszerének újabb és újabb formában és szinteken jelentkező problematikája, a közvetítés és a reprezentáció mélyen emberi szövevénye számtalan lehetőséget és bőséges kutatási anyagot szolgáltat ahhoz, hogy az összetett médiumgépezetek létrejöttét ne kizárólag információtechnológiai ugrásként, hanem az emberi tudat fokozatos kiterjesztéseként, mint az elme tárgyiasult »eszközeit« értelmezzük.”[1]
Képelméleti prológus
A képek karakterisztikus konstitúciójának a szükségszerű közvetítés és percepció révén a temporalitás dimenziója is része. „A képek nem csak a falon (vagy a képernyőn), de nem is a fejben léteznek. Önmagukban nem léteznek, hanem megtörténnek; megtörténnek attól függetlenül, hogy mozgó képek-e (ahol ez nyilvánvaló) vagy sem. A továbbításon és az észlelésen keresztül történnek meg.”[2] A többszintű, észlelt medializáció struktúrája az állóképet is kibillenti fixált és a reflektálatlan figyelem számára változatlannak mutatkozó térbeli helyzetéből, miközben a közvetítés vagy a percepció szempontjából: a közvetítettség processzusának meghatározott, viszonylag könnyen és precízen disztingválható technikai stációit a maguk redukálhatatlan rétegzettségében mutatja. A közvetítés fókuszpontjának perspektivikus elmozdulásait a folyamat inherens diszkontinuitása indukálja, a folyamat mint linearitás, mint rekonstruálható kronológia pedig két ellentétes irányból is kiépíthető, annak függvényében, hogy az eredendően medializált vagy éppen a medializáció percepciója tölti-e be a preferált perspektíva szerepét. A monitoron megjelenő technikai képek esetében a közbeiktatott apparátusok hatására sokkalta komplexebb medializációs viszonyrendszer figyelhető meg, „A technikai képek (ugyanis) transzkódolt történetek”[3]. A közvetítésben a folytonosság tapasztalható konstitutív megszakadásai a folyamatot diszkrét időbeli egységekből, periódusokból építik fel, amelyeknek (temporális) pluralitását egyetlen térbeli (analitikus) metafora sem képes hiánytalanul egységbe foglalni. Minden esetben, amikor a képernyőn vagy valamely más displayen vizuális: ikonikus vagy alfanumerikus információ kínálkozik a látás érzéke számára, ami lehetővé teszi, hogy a figyelem a kommunikátumra és ne a konkrét vizuális médiumra irányuljon, a nélkülözhetetlen háttérapparátusok, alrendszerek folyamatosan adatokat processzálnak a háttérben. Működésük által ölthet állandó formát a kép, mintha mozdulatlan volna és stabil. N. Katherine Hayles az elektronikus kibertextek dinamikus voltáról írja: „A számítógép esetében a jel nem egy lapos felületre lejegyzett változatlan betű, hanem inkább olyan kép, melyet a kódrendszer különböző szintjei hoznak létre. (…) Mégha az elektronikus kibertextek állandó, leírt jeleket utánoznak is, valójában mulandó képek, melyeket egy elektronsugár szkennel folyamatosan újra, így hozva létre az állandóság látszatát.”[4] A Haylestől származó idézet az elektronikus kibertextek tágabb értelemben vett előállítási és megjelenési módjára vonatkozik, nem pedig jeleinek szemantikájára vagy éppen interpretációjára, ilyeténképpen a számítógépek (elektronikus) kijelzőin olvasható szövegeket és látható képeket egyaránt jellemzi a többszintű kódolás dinamizmusa. „A kódnak mindig maradnak olyan szintjei, melyeket a legtöbb használó nem érhet el és nem láthat. (…) a nyomtatvány sík, a kód mély.”[5] A papír alapú hordozó közegen látható/olvasható, nyomtatott kép vagy szöveg a maga alfanumerikus ikonicitásában, képiségében állandó, ugyanis nem igényel folyamatos megjelenítést a háttérapparátus irányából. Az adott medializációs stratégiában a kommunikátum mögöttese egyedül a papír, mely a láthatóságot(/olvashatóságot) lehetővé teszi. A monitoron látható állókép viszont mulandó és dinamikus, állandósága csupán látszat, amelyet a kódrendszer különböző szintjei teremtenek meg és tartanak fenn. Haylesnek a monitoron megjelenő szöveg és a nyomtatott változat identifikációs apóriájára adott lényegében nemleges válasza („A csábítás, hogy a képernyőn lévő szöveget csak azért azonosítsuk a nyomtatott változattal, mert a betűk azonosak, sokkal erősebb a számítógép esetében, hiszen ez a legsikerültebb utánzó gép, amit valaha építettek.”[6]), amely többek között a nyomtatványnak mint kétdimenziós, tehát síkszerű és a monitornak mint további, mélyebb kódolási szinteket igénylő médiumnak a distinkciójára támaszkodik, a vizuális információk közvetítésének kérdésköre kapcsán szintén felidézhető, aktualizálható.
A webes felületeken óhatatlanul megjelenő vagy opcionálisan lehívható képek és animációk a hagyományos felvételekhez hasonló módon idealizációs identifikációs mintákat kínálnak fel a szemlélő-fogyasztó számára. A különböző azonosulási folyamatokat indukáló, a fizikai regiszterből a mentális szférába transzformálódó képek főleg terjedési sebességük és a hordozó közegük technikai kifinomultsága, valamint hatékonysága következtében egyre erőszakosabb módon fejtik ki hatásukat, egyre több és több medializációs felületen jelennek meg, miközben az identifikációs minták közvetítésének stratégiáit gyakran sikeresen leplezik. A kontextusok által idealizált kommunikátumok, például a széles körben interiorizált testideálok, öltözködési, viselkedési, kommunikációs normák, amelyek a szocializációs folyamatokban különös jelentőséggel bírnak, ugyanis adott szituációkban az egyénnel szemben viszonylag konkrét elvárásokat támasztanak, a szinte permanens ikonikus jelenlét hatására kényszerítő erejükről avagy agresszivitásukról tanúskodnak. A jelenség azonban mediológiai-ikonológiai és szubjektumelméleti szempontból sem újszerű, legfeljebb fokozottabban figyelhető meg napjainkban. „Nincs olyan kép, amely közvetítő nélkül jutna el hozzánk. A képek láthatósága az adott közvetítőn alapul, amely meghatározza észlelésünket és kialakítja a néző figyelmét” – írja Belting, majd a képek megjelenését lehetővé tevő medializáció kérdéskörét történeti horizontban világítja meg: „Megjelenésük szempontjából a képek mindig is függtek egy adott technikától.”[7] Bár némileg túlzásnak tartja, hogy Flusser a technikai képek esetében mágikus jelleget feltételez[8], egyetért vele abban, hogy „A képek közvetítenek a világ és az ember között. Az ember »ek-szisztál«, vagyis számára a világ nem közvetlenül hozzáférhető, és így képeknek kell megjeleníteniük. De a képek ezáltal a világ és az ember közé állnak.”[9] A (technikai) képek szerepének ilyetén felértékelődése nemcsak hatványozott jelenlétükkel evivalens, kirajzásukkal tehát nemcsak kvantitatív változás következik be, aminek hatására a telematikus társadalom szubjektuma hétköznapi életterében, profán praxisában újabbnál újabb képekkel találja magát szembe, azok ugyanis az érzékelés koordinátáit saját struktúrájuknak, medializációs stratégiáiknak megfelelően módosítják.[10]
[1] Narratívák 7. Elbeszélés, játék és szimuláció a digitális médiában (szerkesztette Fenyvesi Kristóf és Kiss Miklós). Előszó (írta Fenyvesi Miklós és Kiss Miklós) – Kijárat Kiadó, Budapest, 2008, 9. p.
[2] Hans Belting: Kép, médium, test: az ikonológia új megközelítésben = Filológiai Közlöny, 2005/1–2., 24. p.
[3] „A technikai képek azt a látszatot keltik, hogy nem szimbolikusak, vagyis nem konvencionális kodifikáción alapulnak, miként a tradicionális képek és szövegek. Azt a látszatot keltik, hogy kauzális kapcsolatban vannak a leképezett jelenettel; úgy, mintha a jelenet volna az ok és ők maguk az okozat. Azt a látszatot keltik, hogy üzenetük vételéhez nem szükséges kibetűzni őket; hogy nem képesek »hazudni«; hogy »objektívek«. Ez veszélyesen megtévesztő. Valójában ugyanis az ezeket előállító készülékek a leképezendő jelenetek felfogott tüneteit szimbolikussá transzkódolják – a programok alapján. Valójában a technikai képeket sokkal nehezebb kibetűzni, mint a hagyományosakat.”, Vilém Flusser: Képeink, http://www.intermedia.c3.hu/mszovgy1/flusser2.htm
[4] N. Katherin Hayles: A nyomtatvány sík, a kód mély: a médiaspecifikus kutatások jelentősége = Filológiai Közlöny, 2004/3–4., 157. p.
[5]Uo.
[6]i. m. 154. p.
[7]Hans Belting, i. m. 26. p.
[8] „De egyet-mást mégiscsak elmondhatunk ezekről a képekről. Például azt, hogy ezek nem ablakok, hanem képek, felületek, amelyek mindent faktummá alakítanak: azt, hogy mint minden kép, ezek is mágikusan hatnak; és azt, hogy befogadójukat arra indítják, hogy ezt a megfejtetlen mágiát kivetítse a külső világra. Mindenhol megfigyelhetjük a technikai kép mágikus igézetét: ahogyan az életet mágiával tölti fel, ahogy ezeknek a képeknek a funkciójában élünk meg, ismerünk meg, értékelünk és cselekszünk dolgokat.”, Vilém Flusser: A fotográfia filozófiája. A technikai kép, http://www.artpool.hu/Flusser/Fotografia/02.html
[9] Uő: A fotográfia filozófiája. A kép, http://www.artpool.hu/Flusser/Fotografia/01.html
[10] Habár az érzékelés módját, például a test percepcióját és azzal összefüggésben esztétikáját nagyban meghatározza jelenkori reprezentációja és a perfekcionizmus lehetősége, nem homogén (vizuális) kontextus bontakozik ki az elektronikus-technikai medializáció hatására, inkább (konkurens) képi regiszterekben ildomos gondolkozni. Ezek a vizuális regiszterek különböző testképekkel operálnak, és szerencsésebb esetekben lehetővé teszik a differenciális értékek funkcionalizálását. Az egyes kontextusok természetesen kialakítják és reprezentálják is a testképpel és -felépítéssel kapcsolatos idealizált elképzeléseiket. Ily módon csupán a kontextusok szélesebb köre jelenítheti meg az (esztétikai) értékek plurális szerveződési módjait. Érdekes és figyelemre méltó kísérlet, sőt talán már inkább mozgalom a Dove nemzetközi szépségápolási márka Kampánya a Valódi Szépségért, amely a női szépségideál újraértelmezésére, a sztereotípiák visszaszorítására tesz kísérletet, miközben egyetlen (vizuális) kontextusban affirmál különböző testképeket, arcformákat, pozitív fénybe állítva azokat. http://www.kampanyavalodiszepsegert.hu „A Kampány különböző kommunikációs csatornákon keresztül (…) próbál vitát generálni a jelenlegi szépségideálokról, melyek szükségtelenül egysíkúvá váltak és beszűkültek.” A Dove Globális Tanulmánya: Az igazság a szépségről. Letölthető a feltüntetett holnapról.
