Srđan Srđanov felvétele
Az Apostolok Cselekedeteiben olvasható említett megszólalásokból mindössze az derül ki, hogy Jézus keresztáldozata a próféták jövendölésének a beteljesülése volt, valamint hogy áldozata jutalmaként az Isten jobbjára ültette, vagyis isteni szentségében és teremtő hatalmában részesítette őt, s ebben a szentségben (bűntelenségben) és teremtő hatalomban pünkösdkor, a Szentlélek kiáradásakor neki köszönhetően a benne hívők is részesülhettek. Azt is megtudhatjuk ezekből a beszédekből, hogy Jézus volt az a Próféta, akit Mózes megígért.
Ez az utolsó, Péter templomi beszédében szereplő gondolat különösen fontos, mert jézus prófétai arcára és küldetésére utal. Az újszövetségi források szerint ugyanis Jézus személyének három arca, küldetésének pedig hármas útja van: az egyik arc főpapi, aminek a végső küldetése az (élet)áldozat; a másik arc a Dávid (trónja) örökösének királyi arca, melynek az életfeladata Izrael egybegyűjtése és megszabadítása;[i] a harmadik arc a végidő jövetelét jelző eszkatologikus Próféta arca. Az első két messiási szerep bibliai forráshelye a 110. (109.) zsoltár. A Próféta jövetelét, akit magához hasonlít, Mózes jövendölte meg (5Móz. 18,18-19).
Máté evangéliumának szívhez szóló gyermekségtörténetében a napkeletről érkezett bölcsek három drága ajándékot hoznak a zsidók újszülött királyának, akiben szavaik nyomán a hatalomféltő és gyermekgyilkos[ii] Heródás király az uralmát veszélyeztető, próféták által megígért dávidi Messiás-Királyt ismeri föl (Mt 2, 1-15). A három ajándék Jézus hármas arcára és küldetésére utal: az arany a Messiás-Királynak, a tömjén a Messiás-Főpapnak, a mirrha a Mózes által megígért Prófétának járó jelképes adomány. (Az első kettő kapcsolatba hozatala az adott szerepekkel teljesen egyértelmű, s a harmadik sem csak kizárásos alapon határozható meg: a keserű jelentésű arab murr szóból származó mirrha kifejezés ugyanis arra a keserűségre utal, amit a végidő prófétájának szavait uralja, másrészt a kenőcsként és fájdalomcsillapítóként is használt mirrha a próféták csodatévő gyógyító hatalmát és beszédjeiknek vigasztaló erejét is idézi.)
Egy személyben három szerep
A mátéi gyermekségtörténet említett szövegrésze bizonyítja, hogy az az értelmezői irányzat, amitől a három szinoptikus evangélium származik, Jézusban mint egyetlen Messiásban látta megtestesülni a három messiási szerepet: a királyit, a főpapit és a prófétait. A szinoptikus (együttnéző) evangéliumok alig érzékelhető, beható tanulmányozással fölfedezhető hangsúlyeltolódásai is erre az egy személyben testet öltő hármas arcra és küldetésre utalnak. A zsidók meggyőzésére íródott Máté evangéliuma a Mennyek Országára és az Ember Fia eljövetelére összpontosítva a messiás-királyi szerepet emeli ki. Márk (minta)evangéliuma lényegre törő, magyarázó tudálékosságtól és a szívszorító érzelgősségtől mentes elbeszélésmódjában nyilatkozik meg leginkább Jézus prófétai hangja. Lukácsnál, az irgalmasság evangéliumában a messiás-főpapi szerep, Jézus szeretete és áldozatvállalása kerül előtérbe. A főpapi küldetés itt már keresztényi újjáértelmezésben, Ozeás próféta jól ismert mondása szellemében értendő, miszerint „nem az áldozat kell nekem, hanem a szeretet” (Oz 6,6).
Az evangélium szerkezeti összetétele is egyértelművé teszi, hogy Jézusnak hármas szerepet tulajdonítottak az újszövetség szentírói. Két nagy részből tevődnek össze az örömhírnek nevezett könyvek. Az első részben arról tájékoztatnak, hogy Jézus Dávid családfájából származik, ahonnan a Messiás-Királynak kell érkeznie, majd a küldetés kezdetét ismertetik, miszerint Jézus azt hirdeti, hogy eljött az Isten Királysága. Ennek jeleként, mint (jövendő) Messiás-Király, kiválasztja a tizenkét tanítványt, arra utalva ezzel, hogy ő az, aki majd egybegyűjti és megújítja Izraelt.[iii] Az evangéliumok befejező része az Izaiás által megjövendölt szenvedő szolga szenvedéstörténetét írja le. Itt Jézus messiás-főpapi, áldozati küldetését vállalja készségesen. Az indító és lezáró részt összekötő középső fejezetek Jézus mondásaival, a tanító és prófétáló Mesiással, a Mózes által megjövendölt, Jézusban megszületett Prófétával ismertetnek meg. Jézust az utolsó Prófétának, a végidő eszkatologikus Prófétájának mutatja be a szinoptikus evangéliumoknak ez a főként a Q-forrásra támaszkodó anyaga.
Lukács és Máté evangéliumának tartalma egyrészt Márk (minta)evangéliumára hagyatkozik, másrészt egy elveszett, a jézusi beszédeket összegyűjtő Q-forrásnak elnevezett föltételezett forrásra. Máté és Lukács anyagában tehát megtalálható a Q-forrás anyaga, Márkéban viszont nincs, vagy csak kis részben és megváltoztatott formában van jelen. Ennek a magyarázata az lehet, hogy Márk, aki szintén Jézus prófétai arcát emeli ki, tudatosan ellentmond annak a zsidó(keresztény) fölfogású prófétai képnek, aminek a Q-forrás mutatja be Jézust. A nézeteltérés akörül az eltérő látásmód körül bontakozik ki közöttük, hogy Márk isten fiának, a Q-forrás pedig választott embernek tekinti a Prófétát. Egyébként ebben a Jézus kivoltáról szóló nézetkülönbségben gyökerezik a zsidó(kereszténye)k és a pogánykeresztények közötti minden vita.
A Q-forrásban a jelek szerint nincs kiemelve a csodák szerepe, amik Márknál Jézus isteni hatalmát hivatottak bizonyítani. Itt egy választott ember, az utolsó Próféta beszél, akiben mint utolsóban az összes többi próféta szelleme megtestesült. A hegyi beszéd alkalmával Mózes szelleme szólal meg benne; amikor Jeruzsálemet siratja el, akkor Jeremiásé; amikor az Ember Fia eljöveteléről prófétál, akkor Dániel lelke buzdul föl benne; amikor kenyeret szaporít és halottat kelt életre, akkor ugyanazt műveli, csak fokozott mértékben, mint amit Illés és utódja, Elizeus tett; amikor kijelöli a tizenkét tanítványt, vagyis jelképesen egybegyűjti Izraelt, akkor Izaiás szellemében cselekszik; a színeváltozás alkalmával pedig Ezékiel misztikus látomásában részesül és Mózes színről színre való istenlátását éli meg.
A zsidókeresztény gyökerekre visszanéző apokrif Héberek szerinti evangélium ezt a prófétai teljességet a következő szavakkal fejezte ki: „Fiam, minden prófétában rád vártam, hogy eljöjj és megnyugodjam benned.”[iv]
(Folytatjuk)
[i] Ezalatt a küldetés alatt, ami jelképesen mondva az egyiptomi rabságból való újbóli megszabadítás és az Isten Királyságába (az ígéret Földjére) való újbóli elvezetés a Messiás-Király részéről, a római iga alóli fölszabadulás is érthető – ezt várták a Messiástól a zelóták –, de az erőszakot elutasító jézusi tanítás szerint sokkal inkább a bűn rabságából való belső, lélekben végbemenő megszabadulást kell látnunk ebben a keresztényi szellemben átértelmezett messiás-királyi szerepben.
[ii] A betlehemi gyermekgyilkosság bibliai mítosza mögötti valós történelmi tartalom, hogy Heródes hatalomféltésből megölette a saját fiait is.
[iii] E prófétai cselekedet értelmében a tizenkét tanítvány az új idők tizenkét pátriárkája, akikből az Új Izrael tizenkét „törzse” származik majd.
[iv] Jézus rejtett szavai. Holnap Kiadó, 1990. 104.
