Újvidék már nem az a város, melynek minden ablaka lekváros. Ennyi jut az eszembe, elsőre. Meg az, hogy ismét itt a város napja, születésnapja van újra, soha egy évet át nem ugranak, ünnepelnek össze-vissza, főleg önmagukat, csak a születésnapot költöztetik ide-oda, a politikai erőviszonyoknak megfelelően. Újvidéken a minap is több rendezvénnyel emlékeztek meg február elsejéről, a város napjáról. Ez a nap 1997-től a város napja, amikor az Együtt koalíció került hatalomra a tartományi székvárosban. Ezen a napon nyerte ugyanis el a város 1748-ban a szabad királyi városi címet a Habsburg Birodalomban. Tehát 262 éves lett tegnap. Ami nem egy komoly kor. No, de Újvidék sem egy komoly város. Bár tavaly óriásplakátokon köszöntötték, mint fővárost. Mármint Vajdaság fővárosát. De ez egy rossz vicc, Vajdaság autonómiája csupán látszat, alig több a semminél.
Jómagam három évtizede nem vagyok újvidéki, csak ezt eddig nem vette észre senki, még én magam sem. Igaz, nem költöztem messzire, és továbbra is Újvidéken dolgozom. Mikor a különböző szerkesztőségekben, ahol valamiképpen jelen voltam, hírét vették, vagy régebben inkább ordrét kaptak rá, hogy illenék Újvidékről írni, leginkább én jutottam eszébe a mindenkori szerkesztőknek: Tudod, neked, mint régi újvidékinek, ez könnyebben fog menni. Nem ment könnyen sohasem; és ha a szülővárosomról kellett írnom, rendszerint elhagyott a humorérzékem, az egyetlen értékelhető tehetségem, hogy aztán a közhelyek tarajos hullámain evezve, vagy inkább úszva-fuldokolva, a személyes kudarc homokos partján találjam magam, levegőért kapkodva csupaszon, mint a társadalmi elvárások balek hajótöröttje. Szerencsémre ezt sem igazán vette észre senki, szerencsétlenségemre is persze, mert íme: Újra újvidéki jegyzetet írok éppen.
Extrém eseteket leszámítva, ki nem szereti a szülőhelyét? – kérdeztem néhány éve ugyanebből az alkalomból kifolyólag, persze csak önmagamat, és nem is igyekeztem egyenes választ adni, mert nem is tudok válaszolni erre, még ma sem.
Túlzás lenne például azt állítanom, hogy nekem éppen semmi sem tetszett abból, amit az elmúlt fél évszázadban a szemem előtt építettek fel Újvidéken, de bizonyára kevésbé lenne lehangoló az összkép, ha az építkezésekről teszem azt, valami csoda folytán, építészek döntöttek volna. Ennek a városnak a fő baja mindig is az illetékesség kérdése volt, ma is az, és az is lesz, gondolom, még jó sokáig. Nagyjából, amit el lehetett rontani Újvidéken, azt el is rontották. Nem csak az építészetre gondolok, természetesen. De erről is írtam már. Mindenesetre egy dilemmámat sikerült megoldaniuk a városrendészeknek a tavalyi év folyamán. Képtelen voltam ugyanis ez ideig eldönteni, hogy a Nemzeti Színház vagy a posta épülete-e vajon Újvidék legrandább épülete. Tavaly rekordidő alatt felhúztak közéjük egy hotelt, amelynél rondább valamit elképzelni sem lehet. Boldog szülinapot, Újvidék!
(Elhangzott február 2-án az Újvidéki Rádió Szempont című műsorában.)
