A gyereküknek jót akaró szülők sokat tépelődnek azzal kapcsolatban, hogy milyen iskolán kívüli elfoglaltságot találjanak ki a csemete számára. Hova írassák be, hogy megkönnyítsék számára az iskolai előmenetelt, esetleg megtanuljon valami „pluszt”, amit a suliban nem tanítanak, de közben jól is érezze magát? Nem ártana némi fizikai aktivitás, mozgás, torna is. Többnyire heti egy-két különóra nem fedi le az összes kívánalmat, így aztán vagy arra kényszerülünk, hogy szelektáljunk, vagy arra, hogy fél egytől este nyolcig a hét minden napján egyik óráról a másikra hurcibáljuk a gyereket. Az utóbbi megoldás sem a szülőnek, sem a gyereknek nem egészséges, így érdemes arra törekedni, hogy válogassunk a kínálatból. Ez az írás nem – és a szerzője sem – különóra-ellenes, de abban biztos vagyok, hogy azok a szülők, akik valóban fontosnak tartják gyerekük testi-lelki egészségét, azok nagyon erősen meggondolják, mire járjon az a gyerek.
Sokan abba a csapdába esnek, hogy a fiatalkorban elsajátított tudás elősegíti a felnőttkori sikeres élet megvalósulását, így ennek értelmében válogatnak a lehetőségek között.
Angolóra, mert kell a nyelvvizsga, számítógép-ismeret a technikai képzettség érdekében, önismereti csoport a stresszes munkahely kibírásához. Testmozgásra szükség van, heti két alkalom úszás (kitartás erősítése) vagy labdajáték (csapatszellem) következik a sorban. Matematika és szerb nyelv, mint pótóra, a bizonyítvány fényezése érdekében – nem mintha nem volna mindkettő fontos tantárgy. Ja, és a hittan. Egyes gyerekek zeneiskolába is járnak, ahol a zongorázás és fuvola mellett szolfézsra is el kell látogatni. Hagyományápoló csoportok, népdalkórus, népzeneoktatás, néptánc. Vajon lehet fontosabb ezeknél a matematika?
Túlzsúfolt a paletta, szülő legyen a talpán, aki kiválasztja az optimális mennyiséget és minőséget.
Mi mind a legjobbat akarjuk a gyerekünknek. Szeretnénk, ha sikeres lenne és boldog, lenne pénze, háza, autója (ami nekünk talán nincs), hogy neki könnyebb és szebb legyen az élete. Nehéz az alapján választani, hogy minek veszi majd hasznát felnőtt korában, hiszen erre nincs bevált recept – illetve a recept nem a különórák listáján olvasható.
Sok szülő azért is igyekszik különórára járatni a gyerekét, mert a környezetében mindenki más ezt teszi, és nem akar lemaradni, nem akar kellemetlen helyzetbe kerülni, amiért ő nem tesz meg mindent a gyerekéért. Fontos, hogy a gyerekünk személyiségének ismeretében a magunk józan eszére hallgassunk. Nehéz ellenállni a válogatás nélküli beíratási kísértésnek, hiszen mindenkinek van olyan ismerőse, aki ódákat képes zengeni arról, hogy egy-egy különfoglalkozáson micsoda hihetetlen sikereket ért el a gyermeke. Így könnyen kerül az ember abba a helyzetbe, hogy már este fél nyolc, és már megint a gyerekét várja a zenede előtt, tegnap meg a medencék mellett sétált föl s alá. Ja, holnap az informatikáról hazajön egyedül. És nincs kész az igazi lecke, és nincs bepakolva a táskába, nem vacsorázott, és koszos is. (Kivéve, ha úszásról jön – szerinte.)
A (külön)órák komoly része ott kezdődik, hogy a társadalmi változásokhoz való alkalmazkodásra nincs pontos leírás. Azt, hogy a kölyök az angol nyelvvizsgának vagy az informatika komplex vizsgának veszi-e majd nagyobb hasznát, teljességgel lehetetlen megjósolni. Azonban az élethosszig tartó tanulás megvalósulása (vagyis a változásokhoz való alkalmazkodás képessége) nagymértékben függ attól, hogy a gyerekek megszeretik-e a tanulást. Aki szívesen tanul, mert érdekli a téma, az nagy valószínűséggel lesz hatékony az adott területen. Így aztán különóra-választás tekintetében legjobb, ha az az elsődleges szempont, hogy mihez van igazán kedve a gyereknek. Ezzel nem lehet elrontani a tanulókedvét! A pótórák pedig a mai oktatási rendszer természet(ellen)es velejárói. Egyes tanárok és tanítók az iskolai kudarcok megoldásában az iskolán kívüli korrepetálást tartják eredményre vezetőnek. (Pedig sokszor nem a gyereknek van szüksége korrepetálásra, hanem a tanítónak továbbképzésre.) Túl sok lehetőségünk nincs, ha nagyon vészes a helyzet; a gyerek komfortérzete, eredményessége és pszichés biztonsága megkívánja, hogy időnként (akár csak időszakosan) eljárjon egy-két tantárgyból pótlásra. A gyerekek túlképzése azonban ellentmond az eredményes oktatásnak és nevelésnek.
