Tiberis, Pó helyett higgadtan
lúgozza Muzslát a Bega.
Én születtem ott – nem
Dante, Poe, Lope de Vega.
Gyermekből a felnőtt kifőtt,
akár faggyúból a szappan.
Lékelt ladikként haladok,
s hulla evez a habban.
Kínálom magam, érdes szenet:
csiszolatlanul is ragyog!
Eleget rongált féltve a testem –
kellett, ha nem, cserbenhagyott.
Csontig nyilall a fegyelem,
kordában tart, mint folyót a part.
Egyengeti a lényegem,
amit más varként elkapart.
Levedli majd, alighogy élvezi
– akár kedves a selyemruhát –,
feltárva tényeit vetkőzi le
versem a meddő ornamentikát.
Díszlik a kései cikornya,
mint sarkamon a törés.
A gyűlölettel leszámoltam,
szemléletnek az kevés.
Tékozlom magamat élveteg,
de senki lábához nem rogyok.
Születtem a Kos jegyében,
s gyarapodom – bár elfogyok.
Sziveri János
