Az üdvtörténeti cselekmény kifejtésében szintén különbség mutatkozik János evangéliuma és a szinoptikus evangéliumok között. Az utóbbiak lineáris időrendű, a kezdettől a végkifejlet felé haladó üdvtörténeti leírást adnak. János evangéliumában ehhez a leíráshoz párosul a jelenvalóságnak, a beteljesültség szakadatlan itt-létének a dimenziója is.
Ebből adódik, hogy amíg a szinoptikusoknál csak fokozatosan fölfejlődve bontakozik ki Jézus istenemberi küldetése, s jut el csúcsához a mennybemenetellel, addig Jánosnál Jézus mennyei mivolta, isteni természetének a tudata kezdettől fogva ott szerepel a szinoptikusok mintájára elmondott üdvtörténetben. Jézus életküldetését a szinoptikus evangéliumok öt vagy hét központi jelentőségű történés köré csoportosítva fejtik ki. Ezek Jézus születése, megkeresztelkedése, megkísértése, halála, föltámadása, mennybemenetele és a pünkösd, az egyház működésének dicsőséges kezdete. A szinoptikus mintakönyv, Márk evangéliuma ebből a sorból az elsőt és az utolsót lehagyja, csak öt kulcstörténetet mond el a jézusi küldetés kezdetétől annak a beteljesüléséig, a mennybemenetelig. A működés kezdete előttiről és a működés befejezése utániról Márk hallgat. Máté hat meghatározó eseménykört ír le, ő már a születésről, a működés kezdete előttiről is tájékoztat. Egyedül Lukács próbálkozik a teljes üdvtörténeti kép felvázolásával, azzal, hogy evangéliuma kiegészítésében az Apostolok Cselekedetében a jézusi küldetés bevégződése utáni történésekbe is betekintést enged. A magát János nevével hitelesítő tanítványi kör evangéliuma ezt a lukácsi mintát veszi alapul, azzal a nagyon jelentős különbséggel, hogy ennek az evangéliumnak a jelenbe hozott szemléletében csak két cselekmény számít fontosnak, Jézus áldozata és föltámadása. A születésről, a keresztelésről, a megkísértésről és a mennybemenetelről ennek a bibliai könyvnek a szerzője egy szót sem ejt. A jézusi küldetés befejezését követő időkről készített írása is egészen más e tanítványi körnek. János Apokalipszise nemcsak az egyház működéséről tájékoztat — merthogy így is értelmezhető —, ezentúl egy a végidőről szőtt prófétai látomás is: kitekintés a múlt és a jövő jelen(ben)való egységére.
Jól fölismerhető János evangéliuma írójának az a szándéka, hogy a szinoptikusok lineáris időrendben elmondott üdvtörténetét a jelenvalóság szellemében értelmezze. Az evangéliumok hét vagyok mondása állítódik szembe a Lukácsnál teljes hét üdvtörténeti szakasszal.[i] Ehhez legalább még további hat (vele együtt tehát talán éppen hét) hetesség-szerkezet járul: hét névvel említett tanítvány, hét helyszínhez köthető kinyilatkoztatás a Fiúról, hét csodajel, hét ünnepi hét,[ii] hét tanítói beszéd és a prológus hetes szerkezete.[iii]
János evangéliumában a jelenvalóság Jézus személyes itt-léte, majd küldöttjének-képviselőjének, a Paraklétosznak az itt-léte. Ebből adódik a következő eltérés. A szinoptikusoknál a megjelölt üdvcél az Isten Királyságának (a meghonosodott magyar fordításban a Mennyek Országának) az eljövetele, János evangéliumában a Királyság személyes vonásokat ölt. Jézus világba jövetele az Isten Királyságának a jelenvalósága. Az Apostolok Cselekedetében pünkösd után a testi korlátokkal rendelkező képviselet, az apostoli küldöttség kiegészül a korlátokat nem ismerő szellemi képviselettel, a mindenkor jelenlévő szellemi küldöttel, a Szentlélekkel, amivel belső (szív)kapcsolat tartható fenn. János evangéliumában a személyes jelenlét fontosságából kifolyólag a Szentlélek jánosi megfelelője, a Paraklétosz is személyes vonásokat ölt. A görög Paraklétosz szó mindegyik jelentése – szószóló vagy ügyvéd, vigasztaló vagy bátorító – azt jelzi, hogy ez a Szellem (Pneuma) személyes viszonyt épít ki azzal, akivel kapcsolatba kerül. Sőt, az előbbiekben elmondottak alapján az is kijelenthető, hogy a választott személy szellemében jelenülhet meg. A szeretett tanítvány szellemében például, aki Jézust hivatott helyettesíteni eltávozása után.[iv] Ebből a szempontból a Paraklétosz az apostoli mivoltnak, a küldöttségnek a kiegészítése az isteni jelenvalósággal, a megvilágítottság fényével. Ezt a választott ember elméjét megvilágító isteni jelenvalóságot az Apostolok Cselekedetében Szentszellemnek (a magyarban meghonosodott kifejezéssel Szentléleknek) nevezik.
János evangéliumában az apostolság (a küldöttség) fogalmába a szellemi megvilágítottság, az isteni jelenvalóság is beleértendő. Ezt az identitást János evangéliuma fiúságnak hívja, amit természetesen szellemi fiúságnak kell fölfognunk.
[i] A vagyok mondások az égő csipkebokornál kinyilatkoztatott isteni névre, az ehjeh aser ehjeh-re (vagyok, aki vagyok-ra) utalnak, amit a Septuaginta a görög filozófia fogalomtárából kölcsönözve ego eimi ho ón-ra (én vagyok a létező) fordított le. A vagyok mondások ennek a görög mondatnak a szerkezetét követik.
[ii] Ezzel kapcsolatban lásd: Takács Gyula: i.m. 181-183.
[iii] Uo. 168-173.
[iv] A Vigasztaló leírásában János evangéliumának szerzője a Mózes által megjövendölt Prófétára utal vissza. Vesd össze Jn 16,12-14 és Deut. 18,18-19. Amiként az eltávozó Mózest helyettesíti majd a Próféta, akként fogja helyettesíteni a megdicsőült Jézust a Vigasztaló.
