A Fruška gora (Tarcal-hegy) északi oldalán, az 1740-ben épült beocsini pravoszláv kolostor közelében helyezkedik el a kastély. A helyi cementgyár részvényesének, Spitzernek a tulajdona volt. Bela Duranci művészettörténész szerint az épületet az eklektika iskolapéldájának tekintethetjük, mégis a szecesszió keretében beszélhetünk róla.
Tanulmányában a következőket írja a kastélyról: „A beocsini nyári lak tagolt alaprajzú épület, a tömeg összetett szerkezetével, s ugyanakkor a különféle, sőt különböző eredetű díszítőrészletek kincsestára. A kastély külseje, éppen e hangsúlyos elemeknek köszönhetően, rendkívül festői és zavarba ejtő. A részletek – önmagukban – tökéletesek. Mint az egésznek a részei azonban ellentétesek, elfedik egymást, és nem teremtenek kifogástalan összhangot. Az épület éppen emiatt kétségek sorát váltja ki a nézőben. A beavatatlan számára fantáziadús alkotás, amely álmodozásra ösztönöz, mert a tekintet szabadon kalandozhat a formák sokaságán. A szakembereket azonban éppen ezek a formák és együttesek izgatják, találós kérdésekként ötlenek fel, a részletek pedig a származásuk kutatására ösztönöznek. Ha a régi kastély pihenést és szórakozást szolgáló nyári lak, és minden kétséget kizáróan ez volt elsődleges szerepe, akkor feladatának teljes egészében eleget tett.”
A hatalmas épület 1884-től 1902-ig készült, de építőjéről több elmélet is létezik. Egyesek az Országház megalkotójának, Steindl Imrének nevét említik, aki többször is vendégként a kastélyban tartózkodott. A belcsényi emlékezet viszont Spitzert tartja az épület megalkotójának. Sokat utazott, és állítólag azt kívánta, hogy az utazásai során látottakat beépítse a kastélyba, ezért az építőknek ő diktálta az elképzeléseit, és később így alakult ki a kastély végső formája. Nehezen hihető, hogy Steindl, a kitűnő, neves építész, aki különben is ritkán vállalta kisebb épületek tervezését, beleegyezett volna abba, hogy neki „diktáljanak”.
Léteznek olyan vélemények is, miszerint görög mesterek alkották volna a kastélyt, de lehetséges, hogy ugyanazok voltak az építők, akik a közeli kolostortemplom felújításakor 1893-ban Belcsényben tartózkodtak.
A belcsényi kastély az adott kor ízlés- és társadalmi klímáját illusztrálja, azt a korszakot, amikor az iparosodás során bizonyos polgári rétegek hirtelen meggazdagodtak. A művészettörténész leírása szerint az épület tetőszerkezetén a régi francia kastélyokra jellemző magas kémények találhatók, a főbejárat portája kifejezetten gótikus, míg a tornác és az emeleti terasz árkádjai reneszánsz elemekből állnak össze. Az ablakok feletti frízek barokk példákat tükröznek, felettük pedig medalionok vannak a gótikából kölcsönzött harcoló madárpárokkal. Az oszlopok gyámjai és az oszlopfők minden említett stílusjegyet magukon viselnek, csakúgy mint a bádogosmunka vagy a mesterien megalkotott vas zászlótartó. A szecesszió főleg az épületbelsőben mutatkozik meg. Az ajtók, a falburkolatok és a függönytartók a fellépő új stílus jegyeit viselik magukon, és összhangban vannak a korábbi szokásokkal vagy (a ma már nem létező) berendezéssel.
