Mint már mondtuk, a lakodalom dalai jobbára elvesztették szertartásos jellegüket. A menyegzői ünnepélyes vonulás dalai esküvőre menet és onnan jövet zömmel új stílusú lírai dalok lakodalmas vonatkozású versszakokkal. Java részük lírai dal, több, lazán kapcsolódó, esetleg teljesen önálló strófával, melyek tartalmilag nem feltétlen kívánkoznak egységbe, sokszor nincs is lakodalmas vonatkozásuk. A következő menetdal 1. és 4. versszaka nyelvterületünk több tájegységén ismert, méghozzá éppen mint lakodalmi menetdal. Valószínűleg ezek a strófák is szertartásos szerepben éltek hajdanán, csak esetünkben divatosabb dallamhoz pártoltak át. A dallam az új stílus legmodernebb formájának képviselője, az első két sora és a negyedik, zárósora azonos, csak harmadik sorának zenei tartalma eltérő. Ilyen szerkezetek ismertek az európai műdalok között is, egyházi népénekeink között is, ún. AABA sorképlet. Kapcsolódása a régebbi 6 szótagos verssorokhoz azért lehetséges, mert a sorszerkezet felező 12-es.
1. Nem ám az az apa, kinek szép lova van,
Hanem az az apa, kinek szép fia van!
Mit ér az a szép ló sallangos szërszámmal,
Ha nincsen szerelëm (a) tormos nyoszolyában?
2. Nem ám az az anya, kinek szép lúdja van,
Hanem az az anya, kinek szép lánya van!
Szépen fölneveli, szárnyára ereszti,
Keservesen nézi, hogy más üti-veri.
3. Az ökör a földet nem magának szántja,
Az anyja a lányát nem magának tartsa.
Szépën fëlneveli, szárnyára ereszti,
Csak távolról nézi, hogy más üti, veri.
4. de Szerelëm, szerelëm, átkozott gyötrelëm!
Mé nem termëttél mëg mindën fatetejën?
Mindën fatetejën, dijófa levelën,
Hogy szakajtott volna mindën szëgén legén?
*Lám, én szakajtottam, el is szalajtottam!
de Szilíd galamb helyëtt, jaj, de vadot fogtam!
5. Szabad a madárnak ágról ágra szállni,
Csak nékem nem szabad igazán szeretni!
Minden árva madár párját megtalálja,
Zöld erdő közepén a fészkébe várja.
6. Magas a sudárfa, nehéz vizet merni,
Akit nékem szántak, nehéz megölelni.
Ölelni akarom, nem hajlik a karom,
Hogyha megcsókolom, nem az én angyalom!
7. Az eke a földet nem magának szántja,
Az anyja a lányát nem magának szánja.
Ha magának szánja, zárja kalickába!
Në jeressze el a legénnyel a bálba!
8. Nem zörög a levél, ha a szél nem fújja,
Nem mondanák, babám, ha igaz nem volna!
Tilos a szerelem, félek az anyádtól!
Azt hallottam, rózsám, elválunk egymástól.
9. Rózsám, a kedvedért, mit nem cseleködnék!
Tiszából a vizet kanállal kimerném!
Annak a medréből igazgyöngyöt szödnék,
Néköd, kedves rózsám, azzal kedvesködnék.
Új stílusú, plagális zárlatú (szó végű) dallam. Jó példája az alakuló népi ízlésnek: a régi stílusú dallamokon felhangzó hat szótagos verssorok (1., 4., 9. vsz.) itt 12 szótagúvá értelmeződtek át, és új stílusú dallamon szólalnak meg. A 6-os és felező 12-es sorok közti szöveg-dallam csere a régi stílusú dalok között nem ritkaság.
A hagyomány, a szokások kipusztulásával a régi szertartásos dallamok is lecserélődnek népszerűbbekre, újabbakra, esetleg kevésbé hagyományba illőre. A szöveg határozza meg, hogy odaillenek-e a lakodalmi szokások egyes mozzanataihoz. A ma divatos dalok ezt tanúsítják is. Esküvőre menet, pl. leginkább egy közkeletűvé vált katonadalt énekelnek funkciós hangzatokra épített műdallamon „Akkor szép a magyar lány, mikor koszorú van a haján” kezdettel. Ennek szövegében csupán a kezdősor indokolja az alkalmi, lakodalmi használatot:
1. Akkor szép a magyar lány, mikor koszorú van a haján,
(Ez a kislány akkor sír, mikor koszorú van a fején,)
Elmegy az isten házába, ráborul a lányok padjára.
Csattos imakönyv van a kezébe, nyolcvanhatos baka jár az eszébe,
Páros csillag az égen, ragyog a fekete szemében.
2. Már minálunk soroznak, nem sokára be is rukkolnak.
Kislány mondja az anyjának: Viszik a szeretőm katonának!
Kikíséri a vasútra, ráborul a szeretője vállára:
– Ne sírj, csárdás Juliskám! Hazajövök (tied leszek) három év után!
A lakodalom költészetéhez tartoznak a kurjantások is. Itt az alkalomhoz kötöttség egyértelmű, szertartásos jellegük még nem kopott le.
A kurjantások a jókedv elmaradhatatlan megnyilatkozásai. Kurjongatnak a lakodalom részvevői, de a bámészkodó nézők is. Legtöbb kurjantás a nászmenetben és tánc közben hangzik el. A csipkelődő, tréfás, nemegyszer gúnyos hangú kurjantások mondanivalója szorosan összefügg azzal a lakodalmas mozzanattal, amelyhez kapcsolódik, ezt szinte illusztrálja. Így pl. esküvőre menet, esküvőről jövet, menyasszonyvivés mulatás és tánc közben. Szigorú rend szerint nem csoportosíthatók, mert a használt sablonokat testre szabják szükség szerint (pl. Vöröshagyma haja nélkül, Vőlegényünk/Násznagy urunk gatya nélkül, vagy Aranybárány, aranykos, Esküvőre megyünk most/Esküvőről jövünk most stb.). Ezen túl vannak olyan kurjongatások is, melyek szélesebb körű használatot engednek meg, nem kötődnek szigorúan egy bizonyos mozzanathoz.
A kurjantások is zenei vonatkozásúak: rímes párversek, melyek félig-meddig énekelve, magas hangfekvésben szólnak.
Néhány kurjantás:
– Piros rózsa, borulóba,
Mostan vagyunk indulóba. Icca, te! (Magyarkanizsa)
– Kukorică szârăsodik,
Vélegényink pârosodik! Ijhuhu! (Bácskertes)
– Ez az utca petrezselymës,
Mënyasszonyunk végig selymës! Ijjuju! (Völgyes)
– Vőlegényünk szëme kerek,
Ahányat lát, annyit szeret! Ijjujju! (Doroszló)
– Ez az utca végig nyárfás,
Vőlegényünk, jaj, de kurvás! (Magyarkanizsa)
– Aki fának támaszkodik,
Mënyecskére (vőlegényre) kívánkozik! (Doroszló)
– Ki kapură tâmăszkodik,
Bégés ălâ kívânkozik! Ijhuhu! (Bácskertes)
– Ki a falnak támaszkodik,
Nagybőgősre vállalkozik! (Csantavér)
– Jaj, de sokan néznek minket,
Áldja mëg az isten űket! (Felsőhegy, Völgyes, Csantavér)
A különböző, vidékeinken gyűjtött lakodalmas kurjantások meglepő hasonlóságot mutatnak, a gyűjtés helyét feltüntető helységnév nem jelenti azt, hogy csak ott ismertek.
A dalnak tíz-egynéhány változatát ismerjük 1940 és 1997 közötti gyűjtésekből Doroszlóról, Hertelendyfalváról, Hetény-Tamásfalváról, Magyarkanizsáról, Moholról és Völgyesről. Szerb neveik Doroslovo, Vojlovica, Hetin, Kanjiža, Mol, Doline
