Hírhedten kapzsi embernek tartották Zentán a Pösze orvost, aki azért kapta ezt a csúfnevet, mert selypítő beszéde közben olykor nyálpermet szökkent ki száján. Mellesleg igen jó diagnoszta hírében állott, és tisztelettel, bizalommal fordultak hozzá betegei.
A tehetős és adakozó kedvű páciensek ellátták a doktort kolbásszal, sonkával, tojással, nemes italokkal, tömérdek kávéval és még borítékolt pénzmaggal is. A természetbeni ajándékokat nem győzte a doki famíliája elfogyasztani, jutott belőlük a rokonságnak és a baráti körnek is. A kávé- és italfölösleg „kenőanyagként” kötött ki valamelyik befolyásosnak vélt helyi hatalmasságnál vagy az orvoscsemeték tanárainál, nagylelkűnek és bőkezűnek tüntetve föl a jutalmazót.
Amikor pedig az a szokatlan helyzet állott elő, hogy épp híján volt a család a potya élelmiszereknek, és a nej leküldte a henteshez az urát, az zsugoriságában mindenből csak körömnyi mennyiséget kért.
– Egy szeletke szonkát, kevészke kolbászt… Köszönöm, ne többet! Mivel tartozom?
A hentes, látván, hogy mily jelentéktelen tételt képez az áru ellenértéke, nagyvonalúan felelt:
– Ugyan már, doktor úr! Megtisztel, ha ajándékul elfogadja.
– Persze hogy elfogadom, hogyne fogadnám el! – vidult föl az orvos, majd villámgyorsan felleltározva a hűtőpult választékát hanyagul odavetette. – Akkor talán tegye még oda a többihez ezt a rúd teaszalámit meg azt a darab tokaszalonnát!
FELHÍVÁS az írókhoz és az olvasókhoz: aki ismert vagy kevésbé ismert személyről szóló, humoros, csattanós történetét szívesen elmesélné vagy valamilyen módon eljuttatná a gyűjtőnek, jelentkezzen a 024/814-948-as, ill. a 063/86-60-863-as telefonszámon, avagy a viceikaroly@gmail.com ímélcímen! |
