Amiről tudhatunk és aminek a birtokában vagyunk, az a létezés; amivel birtokolunk és ami által képesek vagyunk a (részleges) tudásra, az a tudat.
A létezés birtoklása idő, tudása pedig tapasztalat. Az idő és a tapasztalat együttessége a történet. Története van minden létezőnek: világnak, népnek, családnak, embernek, növénynek, élőnek és élettelennek. Minden egyes történet a létből kiszakítottság története. A létnek nem lehet története, ezért a létbe térve a visszatérés története is elveszik, mintha a visszatérő sohasem távozott volna el. Feledés (tudatlanság) övezi a létet. A visszatérő történetére csak a létezésben lévők emlékezhetnek, ők viszont nem tudhatják, hogy mi az a visszatérés.
A tudat (részleges) tudása a tudó, az alany révén válik lehetségessé. A tudat tudásképessége körkörös mozgás: a tudat(osítás) ráirányulva kilép, majd visszairányulva visszatér. Ahonnan kiindul és ahova visszatér, azt a transzcendentális pontot nevezzük alanynak, (részleges) tudásnak pedig azt az ismeretet, amit a kilépéssel és visszatéréssel birtokba vett az alany. Birtokolni csakis a tudat által vagyunk képesek, hiszen egyedül azt mondhatjuk a miénknek (az alanyhoz tartozónak), amit a tudat tétlen és tevőleges megismerése, az érzékelés és a megértés által megszerezhetünk magunknak.
A megismerő elkülönül a megismerttől. Ebből következik, hogy az alany számára a megismert mindig tárgyi valóságként jelenül meg. Az alanyiság megismerhetetlen, mivel a birtokló nem birtokolható. A megismerés tárgyaként az alany is tárgyiságában nyilatkozik meg. Az alany tárgyiságának legkézzelfoghatóbb megnyilvánulása a test, nem kézzelfogható kifejeződései a lélek (az énség-tudat) és a szellem (a tudásképesség). Az énség-tudat nem az alany alanyisága, és a tudásképesség sem azonos vele. A tudásképesség alanytól való elkülönülésével magyarázható, hogy a tudó nem képes azonosulni a tudással: egyedül tárgyiságában képes birtokolni azt. A tudat tárgyiasító birtoklása elrendezés. Az érzékeltet térbe, a megértettet rendszerbe rendezi.
A tudatosításban a megismerő (az alany), a megismert (a tárgy) és a megismerés (a fogalom) elkülönülnek egymástól. A tudat emiatt sohasem birtokolhatja a tudást, melyben a megismerő, a megismert és a megismerés egy és ugyanaz.
A tudás (a gnózis) elérhetetlen a tudat számára, s a létben levés is csak álom lehet a létezőnek, létezni és (részlegesen) tudni mégis a létre és a tudásra hagyatkozva lehetséges. A tudás és a lét transzcendens forrásai a tudatnak és a létezésnek.
Nem tudhatunk a létről, de öntudatos lényként tisztában vagyunk létezőségünkkel, s ez a tény a létben levés lehetőségét sejteti. Nem vagyunk a tudás (a gnózis) birtokában, ismeretszerző alanyiságunk mégis elidegeníthetetlenül a miénk, melynek oszthatatlansága a tudás lehetségességére utal. Az embernek ezeknek köszönhetően lehet képzete a létről és a tudásról.
Az már csak közvetett bizonyíték, hogy az üdvtanok állítása szerint éltek emberek, akik visszatértek a létbe, és akikben fény gyúlt a tudásra.
