A kendermag elvetésétől a kész textíliáig hosszú út vezet. A föld előművelése, vetés, betakarítás, áztatás, alapanyag-készítés, fonás, szövés, varrás, kész termék folyamat valaha megoldható volt egy háztartáson belül. A különböző munkafolyamatokat a család tagjai látták el, mindenkinek megvolt a helye a jól összehangolt feladatrendszerben, ettől vált egy-egy család önellátóvá.
Mindez nem csupán időigényes, de olykor nehéz fizikai munkát igénylő tevékenység volt, nem csoda, hogy a házi ruhatermékeket a gyári ruhaipar megjelenésével viszonylag gyorsan kiszorították a készen vásárolt darabok. Első fokozatként általában gyári anyagot vásárolnak, amelyet otthon vagy kisiparossal varrnak-varratnak, kötnek, manapság már ez sem divat. Könnyen hozzáférhető, akár olcsón beszerezhető holmikban alszunk, járunk, törölközünk, de tagadhatatlan, hogy minden más értékük mellett a kézi szőttesek javára írható volt tartósságuk is.
A kenderfeldolgozás másik aspektusa a kötélgyártás. A kendertermesztés elterjedt volta kínálta a lehetőséget egyes kötél- és zsinórféleségek, sőt varrócérna fonására, készítésére a paraszti háztartásokon kívül is. A gazdasági kötéláru iránti igény a kibontakozó földesúri és majorsági gazdálkodás 15–16. századi szakaszában, majd pedig a 18. század végén megnövekedett, s a készített kötélféleségek száma is megnőtt. Mindkét nagyobb periódus kitermelte a kötelesspecialistákat (pl. hajókötélgyártók, lószerszám-kiegészítőket készítők stb.), akik jobbágyi szolgáltatásként vagy kisiparosként végezték munkájukat a földesúri birtokon, vagy pedig a visszaesés időszakaiban bekényszerültek a városok, mezővárosok céheibe.
Bácska és Bánság területén, a kendertermelő központok közelében működtek kötélgyártó céhek, de a mesterség kisipari változatára még az 1960-as évekből is találunk példát.
A kötélgyártó mester a kender osztályozásakor keletkezett rosszabb, durvább minőségű anyagot használja fel általában, amelyet rázóhálón tisztít meg fás, kemény részeitől (noha például a kocsikötelet, madzagot, egyes lószerszámokat az első osztályú anyagból készítették).
A kötélkészítés alapeszköze a zentai múzeumban látható fonó-, zsinórozó- és szálazógép volt. A munkafolyamatokat a kiállítás tárgyanyagát kiegészítő fotókon láthatjuk. A mester a kötényébe rakta a kendert, onnan sodorta, fonta, majd pálcára rakta, és a kellő mennyiséget összeeresztette. Attól függően, hogy milyen minőségű, vastagságú terméket állított elő, különböző segédeszközöket vett igénybe. A mesterség szakzsargonja (pl. krangli, splimtflekni, lehrt, ksir, szálnógli, flasnizug, stb.) arról árulkodik, hogy erőteljes német hatás játszhatott közre kialakulásában, de ez nem egyedi vonás, az építőipari mesterségeknél is hasonló a helyzet, a középkori urbanizáció során általános gyakorlat volt német ajkú mesteremberek betelepítése a városokba.
A 20. század második felétől a kisiparos kötelesmesterséget háttérbe szorítja a gyáripari termelés (így a zentai kendergyár is), valamint a műanyag kötélféleségek térhódítása. A mai vásárokon olykor még látni elvétve egy-egy hagyományos módon készített darabot, mint ahogy az eklektikus kirakodórészleg tárgyai között is ráakadhatunk természetes anyagokból készített ágyneműre, terítőre, egyéb lakástextíliára, de a kendertermesztés és -feldolgozás hosszú folyamata mára már teljesen kikopott a köztudatból. Hogy mégse felejtődjön végleg el, a Városi Múzeum állandó néprajzi tárlatán megtalálhatjuk tárgyi emlékeit. (Folytatjuk)
