Hogy az életünk akarva-akaratlanul a tanulás körül forog, abban a tényben is tükröződik, hogy a szülők – gyermekeik nevelésében – általában különösebb megfontolás nélkül követik és alkalmazzák a különböző tanulási formákat és törvényeket. Ezeknek a tanulási törvényeknek útmutató szerepük van a nevelésben: segíthetnek a „hibák”, a nemkívánatos viselkedési formák megelőzésében, vagy éppen abban, hogy megakadályozzák azt, hogy a nemkívánatos viselkedési forma, a „hiba” ismétlődjék.
Lényegében a nevelésben két alapvető tanulási mechanizmust, mondhatjuk azt is, hogy „törvényt” alkalmazunk: a büntetést és a jutalmazást, mint visszajelző rendszert.
Ha a jutalmazást vesszük nagyító alá, azt mondhatjuk, hogy a jutalmazás lélektani szempontból pozitív megerősítést jelent, míg a büntetés a negatív megerősítés lenne.
Jutalmazni azért jutalmazunk, hogy a viselkedés, magatartás repertoárjában a kívánt viselkedés gyakorisága növekedjen.
A jutalom sokféle lehet, pl. anyagi jutalom, ami megfogható, konkrét dolog, mint az étel, az ital, a játék, a pénz stb. De lehet szociális, vagyis társas jutalom is, ezek az odafigyelés, a figyelem, a figyelmesség, a dicséret, az elismerés a felnőttek vagy a gyerekek, társak részéről. De jutalom lehet az aktivitás is, mint a játékban való részvétel, a filmnézés, a tévénézés, a mesehallgatás, a kirándulás. És léteznek úgynevezett szimbolikus jutalmak is, mint amilyenek a jelvények, a matricák, a piros pontok, amelyeket utána be tudnak váltani valamiért, amit kívánnak, ami érdekes számukra.
Érdekes átgondolni, hogy mint szülők vagy mint pedagógusok a nevelési repertoárunkban mit használunk gyakrabban, a jutalmazást vagy a büntetést. Ha elkezdjük jegyezni, hogy mit is alkalmazunk egy napon keresztül, általában mindenki azt fogja tapasztalni, hogy valahogy több vonalkát találunk a büntetés oszlopban. Többféle és változatosabb a büntetések repertoárja, mint a jutalmazásé, és érdekes lenne megvizsgálni a szótárunkat is ebből a szempontból, melyik kifejezésleltárunk gazdagabb ebből a szempontból.
Érdekes az a tény is, hogy büntetni annak ellenére büntetünk, hogy tudjuk, hogy a büntetésnek rengeteg negatív utóhatása van: a büntetés félelmet okoz, ez a következménye, és a félelem mellett más zavarokat is eredményez. Például a szorongó gyereknél csak még jobban fokozza a nehézségek mögött rejlő okokat. Még egy, a büntetésre nagyon jellemző láncmechanizmusra szeretném felhívni a figyelmet. A büntetésre, különösen a fizikaira, a harag a válaszreakció. A harag által kiváltott magatartás pedig többnyire rosszabb, mint az eredeti volt, amit büntetéssel akartunk megszüntetni. Az is ismert tény, hogy ha haragszunk, akkor jólesik másnak fájdalmat okozni. A büntetés haragot, a harag agressziót okoz, az agressziót büntetjük, ez haragot okoz, a harag agressziót… és így bekerültünk egy ördögi körbe, foglyul ejtette a nevelőt és a gyermeket is.
Igazából a jutalmazás és a büntetés szorosan összefüggnek egymással, mindkettő visszajelző rendszer, amelyre az embernek állandóan szüksége van. Jutalomból sosem elég: hogy megköszönjék, hogy elismerjék, hogy észrevegyék azt, amit tettünk. És ami még nélkülözhetetlen, a szociális jutalom, hogy a gyermeket (de a felnőttet is!) megsimogassuk, gyengédek legyünk vele, dicsérjük. De az se mindegy, hogy kitől származik a jutalom, attól, aki fontos számunkra, akit szeretünk, vagy akit nem szeretünk – annak a dicséretét sem tudjuk úgy elfogadni.
Jutalmazni mindig kell, amikor csak lehet, büntetni pedig nem fontos mindig.
Bizonyára észrevették, hogy azok a viselkedésformák, amelyeknek a szülők figyelmet szentelnek, egy mosollyal, odafigyeléssel jutalmaznak, a gyerekeknél erősen fokozódnak. Elég, ha csak a kisgyermekkori káromkodásra gondolunk.
Azok pedig, amelyekre nem figyelnek fel, nem reagálnak, gátlás alá kerülnek és eltűnnek. Ez lenne a szociális jutalmazás. Ne feledjék, hogy a dicséret, az elismerés a legfőbb szociális jutalmak közé tartoznak, és mindig kéznél vannak, csak a megfelelő pillanatban alkalmazni kell őket.
Vigyázni kell, hogy a dicséretet ne kapcsoljuk össze a felszólítással vagy a kritikával, mert így a dicséret kellemetlen jelzéssé válik. Pl. a nagyon híres mondat, hogy: Nagyon jó, de…
Lássuk, mi minden áll a rendelkezésünkre a szociális jutalmak tárházában: csodálat, elismerés, értékelés, szeretet kifejezése, időt szentelni a másiknak, kifejezni a nagyrabecsülésünket, érdeklődni iránta, a munkája iránt, segíteni és segítséget elfogadni, érdeklődni kérdései, problémái iránt, kiemelni pozitív tulajdonságai vagy az egyéni teljesítményét, együttérzést nyilvánítani bánatban, örömben stb. Pl. ha valaki érdeklődik a munkánk iránt, még akkor is, ha csak udvariasságból történik, jólesik, nagyon örülünk neki, és másnap sokkal nagyobb kedvvel megyünk dolgozni. Így van ez a gyerekekkel is.
Ne feledjék, a felsoroltak mind kéznél vannak, csak elő kell őket venni, mind gyakrabban, hogy jól bejáródjanak. És azt se feledjék, hogy a szép szó, a dicséret a kellő pillanatban többet ér és hatásai is hosszantartóbbak, mint egyetlenegy pofoné.
Jutalmazni mindig kell, amikor csak lehet, büntetni pedig nem fontos mindig. Bizonyára észrevették, hogy azok a viselkedésformák, amelyeknek a szülők figyelmet szentelnek, egy mosollyal, odafigyeléssel jutalmaznak, a gyerekeknél erősen fokozódnak. Elég, ha csak a kisgyermekkori káromkodásra gondolunk. Azok pedig, amelyekre nem figyelnek fel, nem reagálnak, gátlás alá kerülnek és eltűnnek. Ez lenne a szociális jutalmazás. Ne feledjék, hogy a dicséret, az elismerés a legfőbb szociális jutalmak közé tartoznak, és mindig kéznél vannak, csak a megfelelő pillanatban alkalmazni kell őket. |
