A pillanatban sűrűsödik össze a valóság. Csakis benne, a mindig tovasikló jelenben válhat egységes érzületté a múlt sorsbarázdát szántó nyoma és a jövő sejtelemben élő ködképe. A szavak, ha a pillanatot kell kifejezniük, csak tehetetlenül szaporodnak, s a belőlük összefűzött, kimondani képtelen mondatok úgy hullanak egymásra, mint a kifejezéssel kínlódó íróember által szemétre vetett papírosok. Dávid Csillának és Lazukics Annának , a Magyar Szó fényképészeinek november 25-én, Újvidéken, a Vajdasági Fotó-, Video- és Filmegyesület galériájában megnyitott, A falusi nők Vajdaságban című kiállítása ismét arról győzött meg bennünket, hogy a múltat és a jövőt összesűrítő jelent, a pillanatot a fénykép képes a leghitelesebben megjeleníteni.
Az író, amikor mesél, akkor a múltból halad a jelen felé, a fotográfiában viszont – ha művészi értékű a kép – a jelenből kiindulva, a pillanatot megragadva bontakozik ki a (teljes) múlt, az (egész) emberi sors. Képbe zártan tárulkozik ki benne az élet, s mint ezeknél a képeknél, a fényképező nő szemével látva maga a nő.
A címbe foglalt behatárolás, a falusi, vajdasági nő pusztán csak formai jelentőséggel bír. Lényegében, s ez nem is lehetne másként, a fényképekben megörökített, természetes közegükben vagy szereplés közben lencsevégre kapott vajdasági nők kivétel nélkül az életadó nem örök értékének a fölvillantói. Ugyanúgy szólnak ezek a fényképek a laoszi vagy az afrikai nőről, ahogy a laoszi és az afrikai nőről készített fotográfiák szólnának a vajdasági nőről. Egyetlen mérce az együtt látásra a fotográfus szeme és a fénykép, e jelenre nyíló két ablak.
A képeken középpontban lévő öregasszonyok barázdált arca kifejező szépséggel mutat rá a nőiség páratlan emberi értékére, ami nem a teremtésben, nem is a tevékenységben, sem az elért eredményekben, hanem a puszta létben nyilatkozik meg. Éppen ezért múlhatatlan. A vélt és valós eredmények az idő martalékai, s nem magáról a nőiségről, csak az egyes ember cselekedeteiről és vágyairól tanúskodnak.
Konyhában, ház előtt, nézelődve, énekelve, táncolva, a múltat játszva – népviseletben – vagy a jelent élve – tarka mintázatú kötényben –, lakodalmi ünneplőben és tortával a kezében, kapálva, kévét szedve, birkát terelve, a bicikli ülésére állva és a falon átlesve kíváncsiskodva, ezek a pillanatképek vetítenek fényt a vajdasági falusi nőre: magára a nőre.
Férfiaknak nyoma sincs a képeken. Azokon legföljebb a gyerekeknek van helyük, s nem kérdés, hogy miért. Két jelenre tekintő ablak nyílik ki ezeken a fotográfiákon: két női szem. Az egyik szem kifelé tekint, a szemlélőt nézi. Tekintetében egyként látni mindkét egészet: a női sorsot és a nőiséget. A másik szem a figyelő emberé, a fényképészé, egészen konkrétan Dávid Csilláé és Lazukics Annáé, akik nőt a nő szemével láttatják e fényképeken.
Van egy harmadik szem is, a kiállítást meglátogatóé, akinek a nőt volt szerencséje meglátni ezekben a képekben. A fényképkiállítás december 8-ig tekinthető meg Újvidéken, ezután vándorútra indul. (Fotó: Lazukics Anna, Dávid Csilla)
Kiváncsiskodók – Péterréve – 1980
Mosoly – Apatin – 1982
Öröm – Maradék – 1973
Elűzzük az ördögöt – Szentmihály – 2000
Illatok és emlékek – Doroszló – 2006
Aranykalászok – Szaján – 1997
Hallgatódzás – Bogaras – 2007
