Építészet az Alföldön című sorozatunk a Vajdasági Magyar Építészek Vándorkiállításának résztvevőinek bemutatására hívtuk életre, és habár a későbbiekben más témaköröket is érintünk majd, most még maradunk régiónk építészeinek prezentálásánál, ezúttal egy zentai építészre, Vatai Istvánra fokuszált rovatunk. István egy gimnáziumi ismeretségnek köszönhetően kezdett érdeklődni jelenlegi tevékenységi köre iránt, szívesen vesz részt rekonstrukciókban, de nagy előszeretettel tervez is épületeket. Ha minden igaz, egyszer majd felépül a zentai sportcsarnok, amelynek terveit szintén ő jegyzi, de lakóház, rendezési tervek, belsőépítészeti munkák is fűződnek nevéhez.
Hogyan lett önből építész? Milyen példaképek vezérelték a döntéshozatalnál, amikor ezt a pályát választotta?
– A sors úgy hozta, hogy gimnáziumi érettségi előtt összeismerkedtem Tóth Vili kollégámmal, aki már elsőéves egyetemista volt a belgrádi műépítészeti karon, és olyan csodálatos dolgokat mesélt az egyetemről, az ott folyó munkamódszerről, hogy akkor, 1972. január 1-jén eldöntöttem, hogy építész leszek. Ha nem találkozom Vilivel, lehet, hogy most technológus vagy mikrobiológus vagyok... Konkrét példaképem akkor nem volt.
Környezete, szülővárosa milyen hatással volt önre? Elősegítették, hogy ezt a szakmát válassza?
– Engem talán tudatalatti érzelmek, élmények formáltak egy olyan fontos döntéshozatal esetében, mint a pályaválasztás. Mindig elvarázsolt gyerekkoromban a Jézus szíve-templom kupolás mennyezete, színes vitrázsai, a városháza monumentális magassága, a kőműves mesterek munkájának kézzelfoghatósága, mikor építették át családi házunkat. Visszagondolva ezek bizonyára meghatározó élmények voltak pályaválasztásomat illetően.
Mit gondol Vajdaságról? Van-e ennek a régiónak meghatározható építészeti képe, követtek-e elődeink valamiféle hagyományt, és mi ehhez alkalmazkodunk-e? Városaink, falvaink vajon mutatnak-e valamilyen egységes képet?
– Vajdaság a hazám, és ami az építészeti örökség egységet illeti, ez városonként változó, de mindenképp az alföldi népi építészeti hagyaték az egyik meghatározó érték, valamint a középületek, polgári lakóházak vonatkozásában a szecessziós valamint eklektikus épületek a legjelentősebbek. Van vajdasági ház, ami a vajdasági rónából nő ki, sajnos, előfordulnak vadhajtások is a háború utáni korszakból. A kortárs vajdasági építészet színvonala nagyban függ a megrendelőktől, az építészek kiszolgáltatottságától. Nincs nagy építész gazdag beruházó nélkül. Pozitív építészeti hagyományunk a kiváló mesteremberek hozzájárulása nélkül elképzelhetetlen. Sajnos ma ács-, kőműves-, asztalosszakmáról csak múlt időben beszélhetünk. Ez a tény nagyon sok veszélyt rejt magában. Az építészet folytonossága biztosítja a hagyományaink továbbvitelét, melyet minden generáció innovál a kor követelményei szerint, van, aki jobban, van, aki rosszabbul... Elsősorban a hasonló nagyságú és fekvésű városaink és falvaink mutatnak hasonlóságot struktúrájukban, városképükben.
Egész jelentős épületek megtervezéséhez volt szerencséje. Az ön nevéhez fűződik egyebek között a zentai sportcsarnok és a Japan Tobacco épületének terve is. Milyen elképzelések vezérelték, amikor leült ezeknek a városkép-alakító épületeknek a megrajzolásához?
– Ez két teljesen különböző feladat. A Japan Tobacco International épületkomplexusa ipari jellegű és teljes mértékben a beruházó technológiai követelményeinek van alárendelve. Erre vonatkozóan az építész számára elég szűk a manőverezési terület, és pont ez jelenti a kihívást. A homlokzatkiképzésnél van esetleg lehetőség becsempészni a sárga téglát, egy attraktív részletet.... A sportcsarnok jelentős épület az egész város szempontjából. Megtervezése jól összehangolt csoportmunka eredménye. Építészeti koncepciója így határozható meg: modern huszonegyedik századi többfunkciós épület, amely léptékével megfelel Zenta igényeinek. Szerkezetileg tiszta, racionális megoldás, megjelenésében posztmodern. Remélem, építésztervezőként alkalmam lesz végigkísérni felépítését.
Épületfelújításokban is részt vesz, többek között a zentai Royal Szálló belsőépítészeti rekonstrukciójában. Mi a varázsa ezeknek a munkáknak? Az eredeti visszaállítása a fontos, vagy az akkori hangulat visszaidézése, a korabeli miliő fenntartása is elegendő?
– A Royal Szálloda műemlék, melynek visszaállítottuk a homlokzatát eredeti formájába, visszaállítottuk az eredeti nyílászárókat, balkonokat, ornamentikát, valamint a bejárat oszlopait, falainak ornamentikáját, belső magasságát, régi fényét. A felújítási munkálatok mindig nagy felelőséggel járnak. A Royal szálló esetében ez jól sikerült. Részben megtartva a régi idők hangulatát, a hotel kiegészült a mai kor követelményeinek megfelelő funkciókkal, infrastruktúrával. A felújítások varázsa abban rejlik, hogy tiszteletben tartsuk azt a kötöttséget, amit az épület diktál, de innováljunk is. A régi épületek megőrzése, felújítása generációs kötelezettség, ez akkor valósul meg jól, ha a jövő nemzedék is büszkélkedhet a mi munkánkkal.
Mi az építészet szépsége, miért érdemes ezzel a munkával foglalkozni?
– Az építész munkája kreatív tevékenység, ezért érdemes ezzel foglalkozni, ebből ered a munka szépsége és nehézsége is. Goethe, a nagy német költő az architektúrát megdermedt zenéhez hasonlítja, a formák harmóniája és a természettel való kapcsolata egy funkcionális keretben biztosítja az építészeti alkotás szépségét.
Melyik épületére, épületeire a legbüszkébb, mit tart a legsikerültebbnek? Miért?
– Ez változik, az utolsó épületek közül talán a Royal szálló felújítására vagyok legbüszkébb, mert a főtér emblematikus épülete a zentaiak örömére újra tündököl. Reményeim szerint útmutatásul szolgál a beruházóknak, felnyitja a város elöljáróságának a szemét, hogy városunk egész központja sürgős felújításra szorul.
