Lehetséges-e a vallás tudományos kutatása? A vallás – közvetíthetetlensége miatt sokszor irracionálisnak tűnő – alanyi oldaláról nézve jogosan vetődik föl ez a kérdés. A másik oldalról nézve viszont alaptalannal bizonyul a kétely. Ezen az oldalon a vallás szociológiailag, lélektanilag és történelmileg kutatható közösségi-emberi törekvés, valamint filológiailag és filozófiailag vizsgálható létértelmet kereső tanítás. A mintegy százötven éve létező modern vallástudomány elsősorban a vallás e látható oldalának a kutatására helyezi a hangsúlyt. Világi tudományról, nem teológiáról van szó.
A filológia és a megszülető vallástudomány
A vallástudományt kezdeti szakaszában, a XIX. század második felében a filológia és a történettudomány határozza meg. A filológiát a tudományág tudósi körökben általánosan elfogadott programterve alapján ekkor még tágabb értelemben fogták fel. Kornis Gyula szavaival a tágabb értelemben vett filológia „tárgya egy-egy nép vagy népcsoport valamennyi szellemi megnyilvánulása, egész szellemi élete (nyelve, mítosza, vallása, erkölcse, joga, művészete, irodalma).” Ezzel szemben „szűkebb értelemben a filológiának először is a történeti forrásul szolgáló szövegeknek eredeti alakjukban való helyreállítása (kritika) és nyelvi értelmezése (interpretáció) a föladata.”1 A filológiát a századfordulóig, vagy inkább az I.világháborúig a tágabb értelemben vett tudományos paradigma határozta meg. A tudományágnak ebbe az egyetemes fölfogásába a vallástudományi-vallástörténeti kutatás is beletartozott.
A vallástudomány létrejövetele szemszögéből látva is ez a helyzet tárul elénk, e kiindulópontból azonban egy fontos kiegészítést kell az állításhoz hozzáfűzni. A vallástudomány megszületésének történetét, tárgya sajátosságából következően, két oldalról követhetjük nyomon: a világi tudományok és a vallási tudomány (a modern keresztény teológia) oldaláról kiindulva. A világi tudományok esetében a tágabb értelemben vett, egyetemes filológiát jelölhetjük meg hozzá legközelebb álló, kialakulásában meghatározó, „szülői” szerepet játszó diszciplínaként. A vallástudomány létrejövetele az egyetemes filológiával kapcsolatban leválásként, a teológiával kapcsolatban elszakadásként jellemezhető. Az előbbi egy békés folyamat terméke.
A vallástudomány viszonyát a filológiához a vallástudomány atyjának is nevezett Max Müller élettörténete szintén leválásként mutatja be. A német származású tudós az indiai szent szövegek fordítójaként kezdi munkásságát még egészen fiatalon, majd az oxfordi egyetemen a filológiai oktatás keretében helyezkedik el, 1850-ben a modern európai nyelvek tanszékén kap kinevezést, 1868-ban az összehasonlító filológia professzora, de 1875-ben már visszavonul, hogy a továbbiakban teljesen az összehasonító vallástudomány kutatásának szentelje magát. Célkitűzése a keleti szent könyvek minél teljesebb körű fordítása és kiadása angol nyelven: az 50 kötetesre tervezett Sacred Books of the East sorozat. Max Müller ennek a fordításnak az elkészülését tekintette az összehasonlító vallástudomány tudományos feltételei megalapozásának. Erre a fordításra épülhetett volna a későbbiekben a tudományos munka, az összehasonlítás és a vallás történelmi fejlődése törvényszerűségeinek a kimutatása. A vallástudományt az összehasonlító nyelvészet mintájára képzelte el. Az általa körvonalazott tudományos megközelítésmód azonban már egy önálló tudományág keretét vázolta föl. A vallástudomány „atyjának” mind életútja, mind az általa előrevetített tudományos program visszatükrözi a vallástudomány létrejöttének történetét: a diszciplína fokozatos leválását az egyetemes filológiáról.
A vallástudomány és a teológia
„A vallástudomány számára a teológia jelentette a történeti hátteret és többféle értelemben az elrugaszkodási pontot.”2 Az előbbi világi tudományként való önfelfogása miatt azonban hamarosan előtérbe kerültek a két vallással foglalkozó tudomány közti ellentétek. Ezt a folyamatot összegzi Máté-Tóth András: „A modern általános tudománytörténeti fordulatában, amelynek egyik meghatározó eleme a tudományosság egyetemi kereteinek robbanásszerű változása, számos teológus fordult a keresztény teológia hagyományos tematikáján és tárgyalásmódján kívül eső témákhoz és módszerekhez, továbbá számosan, akik a modern értelemben vett vallástudomány alapítói közé tartoznak, szakítottak (szakítani kényszerültek) az egyházi tanítóhivatal által meghatározott és ellenőrzött keretekkel. A vallástudomány alapítóinak munkássága ebben az értelemben a XIX.sz. közepe vallástörténeti és valláselméleti kérdéseinek olyan válaszaiként is értelmezhetők, amelyekre a kortárs (elsősorban katolikus) teológia még nem volt képes tudományosan kellő plauzibilitással válaszolni.”3
A vallással foglalkozó tudomány szabad művelése érdekében tehát szakításra volt szükség, különösen az ekkor még sokkal konzervatívabb katolikus egyház keretében, s ez nemcsak a vallástudományra mint világi tudományágra volt jellemző általában, hanem azokra a modern gondolkodású teológusokra is, akik szabadelvűbben közeledtek a témájukhoz. Megítélésükben akarva-akaratlanul ők is átsodródtak arra a „liberális” oldalra, amit az uralkodó teológiai irányvonal és a katolikus tanítóhivatal kevés szimpátiával szemlélt.
A vallástudomány létrejövetelekor a két vallásról szóló nyugati tudományt az elszakadás kölcsönös törekvése jellemezte. Ez feszült kezdeti viszonyokat teremtett. A föltételek átalakulásával ma már megtévesztő és anakronisztikus volna az elszakadás, a szigorú különváltság szemszögéből megítélni a teológia és a vallástudomány közti viszonyt.
A leírt tendenciák a magyarországi vallástudomány kialakulásában is megfigyelhetők. Azzal a nagyon lényeges különbséggel, hogy a vallástudomány itt el sem juthatott az intézményes önállósulásig. Még a XX. században sem. Létezett mint világi tudomány, de nem önálló, saját tanszékkel rendelkező diszciplínaként, hanem más tudományágak, elsősorban a magyarországi filológia keretében. Magyarországon nem történik meg a vallástudománynak a filológiáról való leválása. A paptudósok, tudós lelkészek részéről a teológiától való elszakadás úgyszintén elmarad. A színvonalas képzésben részesülő magyarországi egyháziak nem egyikét foglalkoztatja a vallástörténet, a többi vallás, ám vallástudományos jellegű írásaikkal, tanulmányaikkal nem lépnek ki az egyházuk által tolerált keretekből.
A magyarországi vallástudomány a kezdeti szakaszban, úgy tűnik, elsősorban a klasszika-filológia és az orientalisztika keretében létezik. Ez nem egy tudományosan bizonyított tény, de a vallástudósként (is) beazonosítható korai szerzők munkásságát ismerve megalapozottan juthatunk erre a következtetésre. Az állítást alátámasztó összehasonlító vizsgálódáshoz szükség volna a magyarországi vallástudomány történetének a beható ismeretére. Amint azt a téma szakértője, Voigt Vilmos írja, ez azonban még a jövő feladata, mindmáig nem létezik ilyen jellegű átfogó munka. Sajnos „az összehasonlító vallástudomány tudománytörténetét sem tudták mindmáig megírni.”4
A vallástudomány egyetemi tudományként
Az első általános vallástudományi tanszéket 1873-ban alapítják Genfben. A vallástudomány atyjának is nevezett Max Müller az indoeurópai összehasonlító nyelvészet mintájára ekkor
már megfogalmazta egy komparatív vallástudomány létrehozásának a szükségességét, s annak tudományelméleti alapvetését is elvégezte. (Az Összehasonlító mitológia című tanulmánya 1856-ban jelenik meg, a Bevezetés a vallástudományba pedig 1873-ban.) Az egyetemi oktatás terén 1876-ban megy végbe az áttörés, ekkor alapítják a hollandiai vallástudományi tanszékeket. „Az első »Általános vallástörténeti és vallásfilozófiai« tanszékeket állami egyetemen Hollandiában (Leiden, Utrecht, Groningen és Amszterdam) állították fel 1877-től kezdve, amely országot e tudományág szülőhazájának is szoktak nevezni. Itt egy 1876. április 28-án hozott törvény értelmében a leideni, az utrechti és a groningeni állami egyetemeken működő teológiai karokat független oktatási intézményekké alakították át. Eladdig ezek ugyanis kizárólag a református egyház oktatási igényeit elégítették ki. Az új törvény 1877 októberében lépett életbe. Ugyanebben a hónapban indult az első európai vallástörténeti tanszék Leidenben, melynek első professzora a teológus C.P.Tiele (1830–1902) volt. Vele párhuzamosan Amszterdamban a szintén teológus Pierre D.Chantepie de la Saussaye (1848–1920) kapott tanszéket. Franciaországban a College de France állította fel az első vallástörténeti tanszéket 1879-ben, rá egy évre pedig az Institut Chatolique Párizsban. A nagy áttörést azonban az jelentette, hogy 1886-ban az École Pratique des Hautes Études keretén belül egy egész »Section des Sciences Religieuses« indult el. Ezáltal a Sorbonne kapott egy vallástudományi speciális intézetet, amelyhez hozzácsatolták a régi teológiai kart. E folyamatot az 1875-ben az oktatás szabadságáról hozott törvény tette lehetővé, amely számos más korabeli intézkedéshez hasonlóan az antiklerikalizmus jegyében fogant. Az állam és az egyház törvényi szétválasztását követően Párizsban 1905-ben megszüntették az összes teológiai kart az állami egyetemeken.”5
Ez az időszak a humán tudományok érvényesülésének az időszaka, ekkoriban artikulálódik modern, egzakt tudományként a pszichológia, a szociológia, az antropológia stb. A vallástudományt az új tudományos irányvonal képviselőjeként tarthatjuk számon. Érvényesülése azonban rögösebb útvonalon haladt, mint a többi humán tudományé. A XIX. század második felének egyik meghatározó politikai történése a polgári liberalizmus elvilágiasító szándéka és a társadalmi előjogait védelmező egyház küzdelme volt. A vallástudomány az ekkoriban hatalomra jutó, antiklerikális-vallásellenes éllel támadásba lendülő liberális pártok és a védőállásokba visszavonuló egyház harcának a „frontvonalán” találta magát mint vétlen, harmadik fél. Az egyház a liberális oldal szövetségesét látta benne, a liberális oldal viszont vallásra irányultsága miatt nem tekintette a szövetségesének. Az egyházi hierarchia egyes képviselői és a katolikus tanítóhivatal veszélyt láttak a vallástudomány szabados gondolkodásmódjában, s ezt a véleményüket tiltó intézkedésekkel és elítélő nyilatkozataikkal is érvényre juttatták. A másik oldalról a polgári liberalizmus vallásellenessége részben a vallástudományt is érintette. De ahonnan a támadások érték, ugyanonnan származtak a „jótétemények” is. A modern bibliakutatás és hermeneutika eredményeire alapozhatta a maga kibontakozó tudományát a vallástudomány, s a teológusokból lett kiváló vallástudósok nélkül sokkal nehezebbek lettek volna a kezdetek. A liberálisok támogatása nélkül úgyszintén, a vallástudomány ennek a hatalomra jutó politikai irányvonalnak a jóváhagyásával juthatott be az egyetemi oktatás kereteibe.
Ilyen ellentmondásos viszonyok között kellett érvényesülnie az új tudományágnak, de önállósulási törekvései végül sikerrel jártak, s Nyugaton egyetemi diszciplínaként is fokozatosan elfogadottá válik. Svájcban, Hollandiában, Franciaországban, Belgiumban, Svédországban, Dániában a XX. század elejéig, Angliában és Németországban az I.világháborúig megalakulnak az első vallástudományi tanszékek. Ez a történés szervesen beágyazódott a humán tudományok terén ekkoriban végbemenő paradigmaváltásba, amely új és megújult tudományágak egész sorát hívta életre, köztük a vallástudományt is.
Magyarországon a tudományág érvényesülése ennél is rögösebb úton haladt. Itt még nagyon sokáig kellett várni az első vallástudományi tanszék megalakulására. Az egyházi alapítású egyetemeken, főiskolákon nem volt igény a felekezetileg független vallástudomány-tanításra. A politika is közbeszólt az eseményekbe. A trianoni sokk hatására a neonacionalista hullámtól áthatott Magyarország kedvezőtlen terep volt a vallástudomány számára, a nemzeti érzelemtől túlfűtött légkör az eredendő magyar értékeket, a történelmi rekvizitumokat emelte az érdeklődés középpontjába. A vallás tekintetében ez a nemzetelvű eredetiségkeresés a történelmi egyházak jelentőségét erősítette. A többi vallás iránti érdeklődés – itt elsősorban az ókori görög vallásra gondolhatunk – visszaszorult a tudósi és az irodalmi berkekbe, s a velük való foglalkozás sem számíthatott lelkes társadalmi támogatásra. Ezt Kerényi Károly esete jól mutatja.
A második világháborút követő politikai fordulat, a jól ismert ideológiai okokból, még kedvezőtlenebbül érintette a vallástudományt. A vallás megtűrt jelenséggé vált, s a vele való foglalkozás egyetlen hatalmi támogatásban részesülő ágazata a marxista valláskritika volt. Ezek és bizonyára még más okok játszottak közre, hogy az első magyarországi vallástudományi tanszék nagy késéssel, több mint száz évvel a nyugat-európaiak után alakulhatott meg a Szegedi Tudományegyetemen (2000-ben). A vallástudomány magyarországi kezdeteit azonban nem ettől fogva számíthatjuk. A tudományos fölzárkózás időszakától, a kiegyezéstől fogva jelen van a vallástudomány, de a német mintát követve nem önálló egyetemi diszciplínaként, hanem más tudományágak keretében.
1. Kornis Gyula: Bevezetés a tudományos gondolkodásba. Budapest, 1922. 190.
2. Uo.
3. Máté-Tóth András: Teológia és vallástudomány. http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/teol/matetoth.htm
5. Voigt Vilmos: A vallási élmény története. Bevezetés a vallástudományba. Timp Kiadó, 2004. 13.
6. Máté-Tóth András: i.m.
