A Szerb Köztársaság Képviselőháza sok nekifutás és vita után 1996. március 19-én megtartott ülésén elfogadta a Szerb Köztársaság területrendezési tervét (Prostorni plan Republike Srbije). Ez a törvény máig érvényes. Ebben a tervben, a „Nagy jelentőségű kulturális javak” jegyzékében több vajdasági város központja védett. Becse központi tere, Becskerek és Pancsova régi központja, Zombor történelmi központja (Venac) és Szabadka város történelmi központja. A szabadkai védett városközponthoz tartoznak még a határutcák mindkét oldalán levő, arra érdemesnek ítélt épületek. A központ védelme 1986-ban kezdődött és 1991-ben fejeződött be, amikor a tartományi képviselő-testülete elfogadta a Szabadkán székelő Községközi Műemlékvédelmi Intézet erre vonatkozó javaslatát. Tehát a törvényes alap megvan, vannak erre szakosodott intézményeink, ismerjük a mai világ álláspontját a „fenntartható városfejlődésről”, aminek lényege a kulturális örökség fokozott védelme, mégis a védett vajdasági városképek szinte az
orrunk előtt tűnnek el, változnak meg visszafordíthatatlanul. Miért?
Erre és még sok más felmerülő kérdésre próbálok írásomban válaszolni. Természetes, hogy elemzéseim főleg Szabadkához kötődnek, hisz a város (egyelőre) a vajdasági magyarság kultúrközpontja.
A műemlékvédelem alapfeltétele a törvények mellett a társadalmi megegyezés, konszenzus, egységes akarat a végrehajtáshoz és természetesen az anyagi feltételek. Ez az utóbbi a legproblematikusabb, ugyanis az, hogy egy épület védetté lett nyilvánítva, a pillanatnyi helyzetben gyakorlatilag nem jelent semmit, mert nincs megoldva, ki is fizeti az épület karbantartását, felújítását. A palicsi Vigadó épülete sokkal romosabb állapotba volt, mint a színházépület, de jött egy miniszter, eldöntötte, pénzt nyújt a felújításra, és értesüléseim szerint az építkezés az idén be is fejeződik. Ilyen egyszerű lenne a műemlékvédelem problémáinak megoldása? Csak megfelelő ember kell, a megfelelő időben és helyen? Ha például a Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatója karakánabb ember volna, nem fogadták volna el a központromboló tervet? Kötve hiszem, mert habár ez az intézmény kezdeményezte a városközpont védelmét (tegyük hozzá, annak idejében jó üzlet lehetőségét látták a határozatban), ugyanez az intézmény angyali nyugalommal rábólintott egy eleve politikai (üzleti) döntésre, mert nekik is élniük kell valamiből.
A Vuk Karadžić utca esete a városvezetéssel
Az érvényes rendezési terv szerint a Vuk Karadžić utcában már csak egyetlen épület védett, szerintem csak ideig-óráig, mert az elsődleges (ős)terv szerint ebben az utcában hat épületet ítéltek a szakemberek értékesnek, ebből öt már eltűnt, és ha a „jól felfogott érdekek” úgy kívánják, ez is hasonló sorsra jut. Szabadkán a Vuk Karadžić utca biztosan a város legrégibb utcája, már a török korban fennállt, erre utalnak bizonyos maradványok. Az utca a Rogina bara nevű egykori tó és a vár (ma ferencesek temploma) között húzódó földháton keletkezett. Az egyik ma még álló (de lebontható) épület helyén állt a város első városházája a XVII. században. A városvédők erről tudomást sem vesznek. Nem is tudják?! (1. sz. kép). Az utca a nem hivatalos Bárány köz elnevezést a XIX. század végén a sarkon felépült Aranybárány Szállodáról kapta. (2. sz. kép) Az utcának körülbelül olyan jellege volt, mint a mai újvidéki Duna utcának.
Szabadka pártvezetése „nagyot álmodott”
Az új kommunisták által vezetett állam területi átszervezést is végzett, és 1953-ban megszületett a Szabadkai járás, amelyhez Topolya, Kishegyes, Zenta és Zombor községek tartoztak (nem tudom, ez a szabadkai körzet Zombor nélkül ma miért bűn). Nagy terület, sok pénz, nagy városrendezési terveket szült. A szabadkai városközpont részletes rendezési terve egy pályázat után született meg 1964-ben, és 1990-ig volt érvényben. Ez a terv a „rombolva építünk” elvet képviselte, melynek „fő gerincét” a Zombori út folytatásaként egy négysávos sugárút (boulevard) képezte, amelyik az újvidéki „fényes” példát követve az új (majd később felépülő) pályaudvarra vezetett volna. Ez a sugárút a Bárány közt éppen „derékba kapta”, mint ahogy az Újvidéken az egykor elegáns Zmaj Jovo utcával történt. A sugárutat el is kezdték építeni, megépült a Centar áruház, és annak folytatásában a JNH tisztjei számára a négyemeletes lakóépület. Ez a két objektum a Bárány köz bal, páratlan oldalát építészeti szempontból „agyonütötte”. A pontot az i-re az egykori Aranybárány Szállodából a II. világháború után lett Hadseregotthon felújítása tette fel. Az utca páros, jobb oldalát az „új befektetők” tették tönkre, először a Galleria néven ismert szálloda és (félig üres) üzletközpont (két védett épület árán), amelyik az eredeti háromemeletes épületből hatemeletesre „sikerült”, utána sorra bontották a meglevő épületeket, „védetteket” is, melyeknek helyén ma a „gödörnek” nevezett üres, nagy telek áll. Az utcamaradvány jelenleg ma a szükebb városközpont legcsúnyább, legrendezetlenebb térsége. Természetesen nincs minden veszve, jó tervvel sok mindent helyre lehet hozni. Kérdés, hogy van-e ilyen terv, és mikor valósul meg.
(A szerző az építészettudományok magisztere)
