A történet folytatódik. drMáriásnak az (év)ezredváltás koráról készített látlelete újabb tünetegyüttest tár fel. A Lomtalanítás (Konkrét Könyvek, 2004), az Egy halott naplója (Noran, 2006), a Lipót (Noran, 2007) regényekben megfogalmazott, személyes hangú kor- és társadalomkritikáját teljesíti ki és szemlélteti a korábbiaknál is abszurdabb imaginációval a Szabadkőműves szex kötetben. A sorozat alapfelismerése, hogy az élet voltaképpen kényszerhelyzet, amiből az egyén csupán lelke eladásának árán szabadulhat. Nem kötelezően fausti szerződéskötés révén, hanem a kíméletlenséghez, önzéshez, tárgyfétisek imádásához, a rokonszenv és empátia kioltásához vezető morális lealjasodás, a boldogságelvű világképnek a sikerorientáltra cserélődése útján.
A történet hőse a semmiből előkeveredvén egy esős temetésen bezuhan egy kriptába, ami a világ által elcsigázott lelkének meg is felelő otthona lehetne, ám a test követeli a magáét, ezért a nevenincs elbeszélő kiássa magát a föld alól, nappal munka, élelem és pénz után kajtat, éjjeleit a sírkamrában tölti. A föld alatti világban egy különös társadalom működik, amelynek tagjai különböző próbatételekkel igyekeznek elűzni a betolakodót, majd végül befogadják. Mielőtt erre sor kerülne, az elbeszélő hős nappalai a testté, éjszakái a léleké. A felemelő éjszakák és a csüggesztő nappalok különválasztják a föld feletti és a föld alatti társadalmat: felül élő testben halott lelkek, alul halott testben élő lelkek élnek.
A groteszkből burleszkbe sűrűsödő történet hőse nincstelen jótékonykodó (vagyis nem a föld fölötti világra teremtett), akit a nálánál elesettebbek is kihasználnak, megaláznak, megerőszakolnak. A nappali világban ugyanis a létfenntartás, a birtoklás és a szex a parancsoló elv, s a hősünknek csupán ez utóbbiból jut ki bőséggel, de folyton olyan aktusra kényszerítik, amit ő nagyon nem akar. A regény beszélőjével szemben a furcsa éjszakai társaság tagjai önmaguk csiszolása által igyekeznek jobb emberré lenni, teljesen hétköznapi módon, munkával, beszélgetéssel, szórakozással, ahogy a nappali világban is kellene. A holtak „szabadkőműves” szervezetének célkitűzése, hogy magukat finomra csiszolt kövekként beépítsék „a humanizmus örök templomának falába”. A kriptalakó hős világjobbító szándéka minduntalan a kicsinyesség, kapzsiság, gátlástalanság falába ütközik, emiatt ő is úgy határoz, a jobbítást önön magára korlátozza, hiszen ennél többel nem járulhat hozzá a világ erkölcsi előremenetéhez. A személyes felemelkedés lehetőségének megnyílása után a hős elmondhatja, hogy „…én voltam maga az oszlop, amely az eget tartja, s én voltam a csiszolt kő, az erős, szép és tökéletes, és egyben maga a halál is, az, amely megszabadult az elmúlás félelmétől…” (151)
A Szabadkőműves szex beavatási regényként olvasható. A megélhetés kényszere felől egy magasabb szintű létminőség világába lépés iniciációjának folyamata bontakozik ki a sodró lendületű, verbális áradású történetből. Másfelől a szellemi béke keresése keleti módozatainak európaivá profanizálását is megláthatjuk benne. A vágy és az ego leküzdésének mentális folyamatának helyébe brutális haláltánc kerül, a világ nyüzsgésében eltompult, egyre erősebb ingerekre szomjazó nyugati világ abból jobban ért, mint a keleti nüanszokból. Nem utolsó sorban a titkos társaságok iránti kíváncsiságot meglovagló regények paródiáját is felfedezhetjük a szövegben, nehéz nem párhuzamot vonni a Dan Brown által A da Vinci-kódban leírt Rosslyn kápolnája és drMáriás regényében megjelenő hatalmas rózsakereszt közepén álló kápolnácska, illetve Az elveszett jelkép és a Szabadkőműves szex egymás negatívjaként tételezett világa között.
Számos olvasatot kínál tehát a könyv, s egyben túlmutat a társadalomkritikán, a felemelkedés és az üdvtörténet külön hozadéka drMáriás regényének. Ám az sem baj, ha puszta szórakozásból olvassuk el.
