Tőle senki e jogát el
Nem veszi.
Törjön is mind ég felé az,
Ami gyöngy;
Hadd maradjon gyáva földön
A göröngy.
Az adatok tanúsága szerint 1842. október 5-én írt többi versszaka is tanulsággal szolgálhat a ma nyájas olvasójának, mégis maradunk a szódavíz, a fröccs rövid kultúrtörténeti bemutatójánál.
Szódavizet – amennyiben hihetünk forrásainknak – elsőként 1767-ben Joseph Priestley készített úgy, hogy a szén-dioxidot vízzel elegyítette. Előbb otthoni laboratóriumában állította elő a „nehéz levegő”-nek nevezett szén-dioxidot, majd vízben oldotta, és megtapasztalta, hogy ezáltal kellemes ízű folyadék keletkezik. Az Angol Királyi Természettudományos Akadémia Priestleynek, ennek az ízig-vérig a kor gyermekének tekinthető polihisztornak 1773-ban kitüntetést adományozott a szódavíz feltalálásáért. Sajnos Priestly nem használta ki a szódavíz ipari mértékű gyártásában rejlő lehetőségeket, jóllehet egy évvel korábban tette közzé a víz és a levegő vegyítéséről szóló pamfletjét. A 18. század végén indul el az a versengés, amibe a már említett Priestley mellett a német származású svájci Johann Jacob Schweppe (1740–1821) is tevékenyen részt vállalt: azzal, hogy az amatőr természettudós már 1771-ben kísérletezett a szódavíz előállításával és ezzel egy időben a ma is ismert keserűvizet (tonic water) piacra dobta, hosszú időre meghatározta az európai ízlés alakulását. 1783-ban Genfben megalapította vállalkozását, majd 1792-től Priestley hazájában is szerencsét próbált.
Magyarországon 1826-ban Jedlik Ányos ért el eredményeket, amikor a balatonfüredi ásványvizet szerette volna egy friss, mesterséges szénsavas vízzel helyettesíteni. Az ő nevéhez fűződik a szikvíz nagyüzemi gyártása, vagyis a szódavíz elterjesztése. Szódavíz nélkül pedig bajos lenne fröccsöt elképzelni. Tudjuk, ma már egyáltalán nem könnyű szódához jutni, hiszen az ásványvíz mára gyakorlatilag kiszorította a piacról, és ezzel együtt a szikvízgyártók korábban virágzó iparágának is bealkonyodott. Ma már csak kevesen ismerik a „veri, mint a szódás a lovát” szóláshasonlatot, és ezzel együtt csak az idősebb nemzedék emlékszik még az utcákon fülledt nyári délutánokon hosszasan elnyúló, hajókürt módjára felhangzó „Szóódaa” jelzésekre, amit értelemszerűen maga a szóódáás hallatott.
A fröccs eredetéről szóló legenda szerint „…1842. október 5-én Fáy András a fóti pincéjébe hívta szüretre Vörösmartyt és néhány barátját. A barátok között ott volt Jedlik Ányos is, aki nemcsak az elektromosság nagy tudósa volt, hanem a szódavíz magyar feltalálója is. Ahhoz, hogy a bor erősségét kellemesen enyhíteni lehessen, nemcsak a szódavíz előállítását kellett felfedeznie, hanem természetesen fel kellett találni egy olyan üveget is, amelyből a szódavizet ki lehessen fröccsenteni. Jedlik magával vitte a világ legelső szódásüvegét, majd a házigazda és a vendégek elképedésére elkészítette a Fáy-birtokon a legelső fröccsöt. Ő azonban, németesen, spriccernek nevezte. Vörösmartynak ez a szó nem tetszett és helyette találta ki a fröccs szót, a Fóti dal című költeményében említi meg a szódával hígított bort…”
A meglehetősen kifogásolható minőségű víz, illetve az, hogy a magyar ember köztudomásúlag borivó, de azért nem lehet egész álló nap kótyagos, legfeljebb jókedvű, olyan táji és vegyítésbéli változatosságot eredményeztek a 20. század elejére, melyek a későbbi időszak próbáját is kiállták, további változatokat hoztak létre és ezzel is egyértelműen bizonyították, hogy a fröccsözés nemcsak mint tevékenység, hanem mint tudati állapot is igen mélyen gyökerezik népünk lelkében. Másrészt döbbenettel kell tapasztalnunk, hogy a mai csaposok – ha egyáltalán van ilyen, mert most már ez a foglalkozás is kiveszőben van – nem ismerik a bor és a szóda keverési arányait. Ez azt is jelentheti, hogy azzal tudunk egy vendéglátóhelyet leginkább próbára tenni annak tárgyában, hogy a stilizált régiesség mögött igazi tartalom és hagyomány rejlik-e, hogy fröccsöt kérünk az alábbi lehetőségek közül választva:
Kisfröccs: 1 dl bor és 1 dl szódavíz
Nagyfröccs: 2 dl bor és 1 dl szódavíz
Hosszúlépés: 1 dl bor és 2 dl szódavíz
Házmester: 3 dl bor és 2 dl szódavíz
Viceházmester: 2 dl bor és 3 dl szódavíz
Gyermekfröccs: 1-2 cl bor és 2 dl szódavíz (gyermekes családoknak)
Távolugrás (sóherfröccs): 1 dl bor és 9 dl szódavíz
Lakófröccs: 1 dl bor és 4 dl szódavíz
Háziúr: 4 dl bor és 1 dl szódavíz
Mafla vagy maflás: 5 dl bor és 5 dl szódavíz
Lámpás: 15 dl bor és 5 dl szódavíz
Polgármester: 6 dl bor és 4 dl szódavíz
Alpolgármester: 4 dl bor és 6 dl szódavíz
Deák-bólé (ijesztett): 1 vagy 2 dl bor és egy spriccentésnyi szóda
Krúdy-fröccs: 9 dl bor és 1 dl szódavíz (az író neve után kapta)
Csatos vagy csattos: 1 liter bor és fél liter szódavíz
Újházi fröccs: bor és kovászos uborka levének keverése
Diákfröccs: 1 pohár szódához egy kevéske bor
Színészfröccs: 2 dl szódavíz, az is langyosan
Magyar–angol (Wembley-fröccs, Puskás-fröccs): 6 dl bor és 3 dl szódavíz (olaszrizlingből)
Avasi fröccs: 7 dl bor és 3 dl szódavíz
Málnás fröccs (Kagál): bor + málnaszörp + szódavíz
Kass- vagy Tisza-fröccs: szegedi találmány, fröccs + pezsgő
Matrózfröccs: semmi köze a borhoz, 1 korsó sör mellé 1 rum
Postásfröccs: semmi köze a borhoz, dupla fekete mellé rum
Persze, most sok olvasó azt mondhatná, hogy kies hazánkban mindig is a spriccer és a gemischt járta, de szerény véleményem szerint megér egy kísérletet.
Végezetül egy jó hír a határon inneni és túli borpártiaknak: a legfrissebb felmérés megállapítása alapján a bor kedveltebb ital a magyar lakosság körében, mint a sör. A sörfogyasztók aránya kisebb lett, mint a borfogyasztóké: míg egy felnőtt tíz évvel ezelőtt hetenként átlagosan 1,2 alkalommal ivott sört, tavaly már csak 0,6 alkalommal. A felmérés szerint a férfiak 39 százaléka, a nőknek 17 százaléka jelentette ki, hogy szereti a bort. Tíz évvel ezelőtt a válaszadóknak csak 28 százaléka kedvelte különösen a bort, ám tavaly az arány már 30 százalékos volt. A felmérés szerint a borfogyasztási szokások nagy eltéréseket takarnak az országrészek és a korcsoportok között. A borfogyasztás a kisebb falvakban a leggyakoribb, Budapesten viszont az átlagosnál kevesebb bort isznak. Az átlagot leginkább meghaladó borfogyasztás az Észak-, illetve a Dél-Dunántúlon tapasztalható.
