2026. április 26., vasárnap

Irodalom

Szia! Jó napot! Viszlát!

Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben igencsak megnövekedett a magyar nyelv iránti érdeklődés, nagy szükség mutatkozik tankönyvre is. Az újvidéki Forum Könyvkiadó gondozásában a napokban jelent meg a Szia!

Teljes gőzzel 2014-ben

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Szép Magyar Könyv pályázatán a Forum Könyvkiadó Intézet 2013-ban megjelent kiadványai szerepeltek a legsikeresebben, az ő kiadványai kapták ugyanis a legtöbb díjat. Erről, valamint a Forum Könyvkiadó Intézet jövőbeli terveiről kérdeztük Virág Gábort, a kiadóház igazgatóját és főszerkesztőjét.

Az analfabéta, aki tudott számolni

Akiket megdöbbent a regény címe, azoknak elárulom, hogy Jonasson első regénye pedig ez volt: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt. A szerzőt sokan a svéd Rejtő Jenőként emlegetik, ugyanis stílusa agyament, gyakorta abszurd, gond nélkül kever bele az eseménysorba valós történelmi személyiségeket és konfliktusokat.

Tér(v)iszonyok, tér-kép(zet)ek

Január 27-én Budapesten rendezik meg az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Tudományos Ülésszakát, melynek központi tematikája a tér és a hely irodalmi és társművészetekbeli reprezentációja, illetve jelentésviszonyai lesz, címe Tér(v)iszonyok, tér-kép(zet)ek.

Zoknik a csilláron, életek hajszálon

Sokat elárul a Történetek az irattárból alcím arról a kötetről, mely a kíváncsiságot ébresztő Zoknik a csilláron, életek hajszálon címmel jelent meg az újvidéki Forum Könyvkiadó és a budapesti Magvető közös kiadásában. Szerzője Várady Tibor, akinek ez a negyedik, magyar nyelven megjelentetett szépirodalmi kötete.

A politikai költészetre ismét igény van

Sziveri János az idén lenne 60 éves. Munkásságáról, a költészete iránt ma megnyilvánuló érdeklődésről beszélgettünk Ladányi Istvánnal, a Veszprémi Pannon Egyetem docensével és a Sziveri János Intéz...