A palicsi filmfesztivál zárófilmje az Ej, salaši című alkotás volt, amit a Nyári Színpadon vetítettek, versenyen kívül. A film Zvonko Bogdan személyére, a dalaira, a zenei világára épít, emellett szól mindarról, amik a dalait inspirálták: a síkságról, a vajdasági tájról, az észak-bácskai szokásokról, a tanyasi életről, a régi mesterségekről, a tamburazenéről, és így tovább. A vetítésen jelen volt Zvonko Bogdan is, aki meglepetésszerűen lépett ki a színpadra és köszöntötte a közönséget. A fesztiválra a stáb tagjai is eljöttek, köztük Maja Uzelac, a film rendezője, akitől részleteket tudhattunk meg az alkotás létrejöttéről:
– Az ötletadó Ivan Kljajić, Zvonko Bogdan zenei albumának a producere volt, és ő bízta rám a rendezést is. Jó kérdés, hogy miért rám esett a választása. Belgrádi vagyok és más zeneműfajjal foglalkozom. Az ok viszont pont az volt, hogy egy úgymond külső szemnek legyen rálátása az egészre. Kicsit távolabbról tekintve, egészében véve lássam mindazt, amiről szólni kívánunk.
Az ötlet az volt, hogy a film vázát tíz dal adja meg, és azokon keresztül mondjuk el, hogy mi minden inspirálta ezeket a dalokat. A filmben tehát nemcsak Zvonko Bogdan személyével foglalkoztunk, hanem igyekeztünk képet adni egy letűnőben levő korról, kihalóban levő mesterségekről, az emberekről, akik még művelik ezeket, a lótenyésztőkről, a galambászokról és még sok másról, hogy mindezt megőrizzük a feledéstől. A film felidézi Zvonko Bogdan emlékeit, de másokét is. Arra törekedtünk, hogy a film kicsit személyes hangvételű, emberközeli legyen, melegséget árasszon, ugyanakkor általánosságban is szóljon a régi életről, amiről Zvonko Bogdan dalai is szólnak. Az alkotásunk nem egészen egyórás, hiszen arra is odafigyeltünk, hogy valamelyest dinamikus legyen. Ez szokatlan ennél a témánál, és egyszer talán a film hosszabb verzióját is elkészítjük, most azonban így gondoltuk, a fiataloknak is befogadhatóvá kell tenni, hogy tudjanak a régi mesterségekről, a tanyasi életről és Zvonko Bogdanról.
Ivan Kljajić nem csupán zenei producer, ő a film forgatókönyvírója is:
– Négy évvel ezelőtt kaptam a felkérést, hogy az Ej, salaši lemez producere legyek, ami az azonos című dal ötven évének az alkalmából jelent meg. Akkor találkoztam először olyan előadóval, akinek ilyen hosszú ideje tartó zenei karrierje van. A dalok hátterét, a szövegek jelentését kutatva arra jöttem rá, hogy tulajdonképpen egyik dal sem lett kitalálva és azáltal elkészítve, hanem mintha teljesen természetesen, szinte maguktól jöttek volna létre. Amikor befejeztük az album körüli teendőket, megkívántam, hogy a stúdión kívül is találkozzunk. A saját szememmel lássam azt, amiről a dalok szólnak, elmenjünk a tanyára, ahol tamburások zenélnek. Azután gondolatról gondolatra haladva eljutottunk a film ötletéig. Ez újabb beszélgetést eredményezett. Tizenhat kérdéssel készültem, beültünk Zvonko Bogdan kedvenc szabadkai vendéglőjébe, és míg szürcsöltük a kávét, elkezdtem kérdezni. Egy idő után összeállt a filmes csapat is, mindenki nagyon lelkes volt, mondhatom, hogy ez a film nem csupán szakmai késztetésből, hanem lélekből jött. Zvonko Bogdan is nyitott volt, türelmes, kedves és kapható az utazásokra, ugyanis több települést jártunk körbe – mondta Ivan Kljajić.
Jovan Milinov operatőr egyebek közt azt taglalta, hogy a film a látványvilága miképp követi a dalok ritmusát és dallamát, de azt is, hogy ő legfőképp mire figyelt:
– Képzeljék el milyen idilli, autót hajtok, szelem át Vajdaságot, és közben fotózok. Nem ez az első eset, régóta fotózom a vajdasági tájat. A síkság lenyűgöző látványt nyújt, lent a mező, fönt az ég. Amire ilyenkor figyelek, hogy hol történik valami, mi ad plusz tartalmat, mit érdemes jobban előtérbe helyezni – emelte ki Jovan Milinov, aki több szerzővel dolgozott együtt, köztük Bicskei Zoltánnal, a Nagyapáti Kukac Péter mennybemenetele és az Álom hava című filmeken is.
Az Ej, salaši négy évig készült, ezt Siniša Bokan producertől tudhattuk:
– Nem az a fontos, hogy meddig tart, hanem milyen az eredmény. A nehézségek mellett szerencsés helyzetek is adódnak. Míg készítettük az Ej, salašit, Újvidék utcáit járva egyszer csak ráfutottam Biszák Júliára, aki nem is él itt, teljesen véletlenül találkoztunk. Ha pedig így alakult, kaptam az alkalmon, hogy egy beszélgetésre invitáljam, és azután ez is bekerült a filmbe. Zvonko Bogdannal régebben sokszor léptek fel együtt, így teljessé tette a történetünket – hallottuk Siniša Bokantól.
Nyitókép: A vetítésen Zvonko Bogdan is megjelent (Fotó: Lukács Melinda)
