2024. október 13., vasárnap
MAGYARCSERNYE

Rajzok a fesztivál jegyében

Az idén Magyarcsernyén megszervezett LIX. Gyöngyösbokréta és XLVI. Durindó részeként a helybeli Ady Endre Művelődési Egyesület a fesztivál jegyében rajzpályázatot hirdetett, majd annak egyik kísérőrendezvényeként, a nulladik napon, eredményt is hirdetett.

A díjazott alkotások egy része (Fotó: Molnár Edvárd)

A díjazott alkotások egy része (Fotó: Molnár Edvárd)

A szervezők felhívására válaszként egész Vajdaság területéről érkeztek alkotások, összesen kétszázhetvenkét rajz, többek között Szabadkáról, Szajánból, Udvarnokról, Adáról, Magyarittabéről, Kisoroszról, Óbecséről, Temerinből, Felsőhegyről, Királyhalomról, Bácskossuthfalváról, Gombosról, Nagykikindáról, Tordáról, Tóbáról és Magyarcsernyéről.

A pályázatot öt kategóriában hirdették meg, az óvodások, az első és második osztályosok, a harmadik és negyedik osztályosok, az ötödik és a hatodik osztályosok, valamint a hetedik és a nyolcadik osztályosok korcsoportjában.

A rajzpályázat díjazottjainak egy csoportja (Fotó: Vidács Hajnalka)

A rajzpályázat díjazottjainak egy csoportja (Fotó: Vidács Hajnalka)

Az óvodásoknál az első helyezést a tóbai Aranyos Martina, a másodikat a királyhalmi Bíró Kinga, a harmadikat pedig a magyarcsernyei Vastag Debóra érdemelte ki. Az első és a második osztályosok korcsoportjában első helyezést ért el a szabadkai Máté Albert, második lett a magyarcsernyei Sörös Dávid, a harmadik pedig a bácskossuthfalvi Hajdú Ámor. A harmadik és negyedik osztályosok közül az első a felsőhegyi Kaszás Csongor, a második a szabadkai Balázs Emese, a harmadik pedig a temerini Bakos Éva lett. Az ötödik és a hatodik osztályosok korcsoportjában a legjobb munkát a magyarcsernyei Jenovai Barbara küldte, aki után a szabadkai Kakuszi Kira, majd a tordai Sándor Dávid következett. A hetedikesek és a nyolcadikosok kategóriájában a legszebb alkotás a gombosi Lengyel Lorettáé, a második hely a tordai Csíkos Antóniáé, a harmadik pedig a szintén tordai Kovács Andreáé lett.

Nyitókép: A rajzpályázat díjazottjainak egy csoportja (Fotó: Vidács Hajnalka)