2024. május 8., szerda
DOMBOSI REMIX MÁSODIK NAP

Az alkotás a középpontban

A péntek, a Dombosi Történetek – remix második napja ismételten izgalmasan indult az irodalmi tábor résztvevőinek. Bakos Petra egyetemi tanár és jógaoktató a test és a tánc tematikájában tartott nem mindennapi foglalkozást a fiatal pályakezdők részére, majd a részvevők saját szövegei kerültek a központba. De nem csak az irodalmárok aktívak az alkotótáborokban. A kishegyesi Dombos Fest keretében ezúttal is megszervezik a Dombos Visualt, ahova ezúttal is vajdaság egész területéről érkeztek fiatal alkotók. Raffai Ingrid képzőművész elmondta, hogy a hatodik alkalommal megrendezett tábor folyamán ezúttal az alkotók egy több vászonból álló nagyobb képet készítenek.

– A táborba ezúttal kilenc alkotó érkezett, négy napon át dolgozunk a képeiken. Idén az anyaghasználatot határoztuk meg. Nagyobb mennyiségű vásznat rendeltünk és ezeket cserélgetjük egymás közt. Születhetnek egyéni munkák is, de a kiállításra egy nagy képet készítünk, ezt tükrözi a táborunk neve is, vagyis a Grid, ami hálózatot vagy rácsot jelent.

A magyarországi Fiatal írók Szövetségének bemutatójával kezdődött a pénteki program, akik ismertették a legújabb megjelent köteteiket. Ezt Maurits Ferenc legújabb kötetének, a Berlini verseknek a bemutatója követte. A szerzőt Dancsó Andrea kérdezte az újvidéki telepi gyerekkorról, a Symposionról és arról, milyen szerepe van a verseiben az elődöknek, barátoknak, pályatársaknak és a nagy festőknek.

A nap zárásaképp Lovas Ildikóval Brenner János beszélgetett. Ennek során felmerült Csáth jelentősége az életében és a műveiben, szó esett a szövegformálás technikájáról is és arról, hogy milyen szövegeket épített be az Amikor az Isten hasba rúg című könyvbe.

A hétvége is igazán izgalmasnak ígérkezik a program szempontjából. Szombaton a Próbaterhelés után, a délután a program már három órakor elkezdődik, amikor az Ex Symposion mutatkozik be, négy órakor pedig a Szépírók Társasága. Ezután öt órakor Kerékgyártó Istvánnal Józsa Márta, hat órakor pedig Hizsnyai Zoltánnal Bozsik Péter beszélget.

A zárónapon, vasárnap 10 órakor először írásgyakorlatokkal indul a nap, majd délben Oláh Tamás az irodalom és a fotóművészet kapcsolatáról ad elő. A délutáni program keretében négy órakor bemutatkozik a zEtna, majd pedig Berta Ádámmal Döme Szabolcs, hat órakor pedig Kormányos Ákossal Losoncz-Kelemen Emese beszélget.

Virág Gábor fő szervező elmondta, hogy az idén sikerült egy össz Kárpát-medencei rendezvényt összehozni, hiszen vajdasági, szlovákiai, erdélyi és magyarországi szereplői is vannak a fesztiválnak.

– A Dombos remix általában az elmúlt év fontos irodalmi alkotásaiból szemezget. Idén az irodalmi programok mellett, a Próbaterhelés is folyik, szeretnénk, ha lenne utánpótlás. Az idei év különlegessége továbbá, hogy a szerzők mellett irodalmi műhelyek is bemutatkoznak, irodalmi szervezetek, a Híd, a Symposion, a zEtna folyóiratok, valamint a Fiatal Írók Szövetsége és a Szépírók Társasága is bemutatkozik, és megalakul majd a vajdasági Szépírók Társasága is. Ez fontos egyrészről a kapcsolatépítés másrészről a barátkozás miatt is – hallottuk Virág Gábortól. Kiosztották a Híd és a Forum Könyvkiadó kritikapályázatának díjait, melyeket Baráth Tibor, Kurucz Anikó és Veszprémi Szilveszter nyertek.