2024. május 10., péntek

Szülőfalujában emléktáblát állítanának

Dr. Jung Károly életműve előtt konferenciával tisztelegtek Újvidéken

A Kiss Lajos Néprajzi Társaság tegnap emlékkonferenciát szervezett az egy éve elhunyt dr. Jung Károly, neves folkloristánk emlékére. Dr. Szőke Anna, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnöke és a konferencia szervezője elmondta, hogy mindenképpen szerettek volna méltóképpen búcsút venni Jung Károlytól.

– Szomorú esemény kapcsán gyűltünk össze, ugyanakkor büszkeséggel emlékezhetünk kollégánkra, professzorunkra, barátunkra. Tavaly nem volt lehetőségünk elbúcsúzni tőle, úgy ahogy megérdemelte volna, ezért döntöttem az emlékkonferencia megrendezése mellett. Nem mondtam még le arról az elképzelésemről, miszerint Gomboson egy emléktáblát állítunk a tiszteletére, de a pontos helyét még nem tudjuk, mivel a szülői háza már nincs meg, de mindenképpen szeretnénk megvalósítani ezt a projektet –mondta Szőke Anna, aki Jung Károly 70. születésnapjára egy hosszabb interjút készített a folklorista életútjáról, amelyből a konferencián a közönségnek is idézett.

Dr. Andrić Edit, az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék tanára szerint Jung Károly egyénisége összefolyt a Tanszék történetével.

– Egészen nyugdíjas koráig, 2009-ig aktívan kivette részét az intézmény életéből. 1970-ben szerzett magyartanári oklevelet. 1975-től 2012-ig a Magyar Tanszék, illetve a Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézetében lektor, folklorista szakmunkatárs, szaktanácsadó, tudományos munkatárs, majd egyetemi rendkívüli, végül egyetemi rendes tanár volt. Jung Károly pályája tehát a Tanszéken teljesedett ki. Vajdaságban és Magyarországon is nagy szakmai becsülettel rendelkezett, nagyra tartották munkásságát – hangzott el Andrić Edittől.

Szőke Anna és Voigt Vilmos (Fotó: Dávid Csilla)

Szőke Anna és Voigt Vilmos (Fotó: Dávid Csilla)

Dr. Utasi Csilla szintén a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék tanára, aki a követketőképp emlékezett vissza egykori kollégájára.

– Nagyon  kedves és szeretett kollégám volt. Nálam sokkal idősebb, aki első pillanatra ijesztő benyomást tett ránk. Nagyon szigorúnak tűnt és megközelíthetetlennek. Később azonban, mikor közelebbről megismertem, kiderült, hogy nagyon nagy jóindulattal viseltetik irántunk, fiatalabb kollégák iránt. Szakmailag már korábban is nagyra becsültem a munkáit, de emberileg is nagyon megszerettem őt – mondta az egyetemi tanárnő.

Felszólalásaikkal, visszaemlékezéseikkel Jung Károly emléke előtt tisztelgett mgr. Bordás Győző író, szerkesztő, mgr. Dévavári Beszédes Valéria, néprajzkutató, az Életjel Könyvek szerkesztője, dr. Voigt Vilmos néprajzkutató emeritus professzor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, Verebélyi Kincső, aki szintén a Magyar Tudományos Akadémia doktora, Kónya Sándor csókai népzenekutató, valamint Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója.