2024. október 10., csütörtök

Topolya és részletei

A 16. fotópályázat nyerteseit díjazták a Juhász Erzsébet Könyvtárban

Csizmadia Helga nyerte a 16. Topolya a részletekben lakozik fotópályázat Rind István elismerését, az Egri József-díjat pedig Bagljas Szabina vehette át. Az idén 34 fotós 163 képpel nevezett be a Juhász Erzsébet Könyvtár és az önkormányzat, más intézmények, valamint több magánvállalkozó támogatásával lebonyolított pályázatra. Bednárik Prokec Zita, a házigazda intézmény igazgatónője elmondta, az idén Beretka Rind Erika, Penovác Endre és Vanyúr Ákos értékelte a fotókat.

– Büszkék vagyunk arra, hogy ezúttal is az idősebb és a fiatalabb korosztályhoz tartozó fotósok, és ami a legfontosabb, az amatőrök is átnyújtottak pályamunkákat. Fontos információ, hogy a pályázatunk némileg módosul jövőre. Minden nevezőtől ezután hat fotót várunk, ezek közül három szabadon választott téma lehet, háromnak viszont egy-egy rendezvény meghatározó pillanatát kell megörökítenie. Emellett a videófelvételek kategóriát is meghirdetünk 2025-ben – mondta egyebek mellett az igazgatónő.

A rendezvény második díját Papp Zsigmond vehette át, a harmadik helyezett pedig Kristina Ćulibrk Medić lett a zsűri döntése értelmében. További díjban, speciális elismerésben részesült Danijela Pejić, Kiss Tamás, Nagy Dénes, Forgó Loretta, Mészáros Csilla, Búcsú Péter és Miloš Balać. Ők a könyvtár, a TSC, a Topolya Község Idegenforgalmi Szervezete, a Sat-Trakt, a Smartcom, a Time Out butik és a Solymosi Könyvesház különdíjában részesültek.

– Kétcsaládos anyuka vagyok, és egyszerű hobbifotós. Szálláson élünk a Becsei út környékén, és ez a fotó akkor készült, amikor a párom kint bálázott a földön. Egyébként a hétköznapjaimba igyekszem színt vinni azzal, hogy megörökítem az életünk egy-egy pillanatát. Ezzel a fotóval éreztem, hogy valamilyen eredményt érek majd el, mert nagyon érdekes, több pozitív visszajelzést is kaptam rá másoktól, de azt nem gondoltam volna, hogy az egyik első helyezést nyerem meg vele. Egyébként még soha nem lettem nyertes, és ennek nagyon megörültem. Már azzal is elégedett lettem volna, ha díj nélkül a képemet érdemesnek tartották volna arra, hogy nyomtatásban felkerüljön a falra a tárlat részeként – nyilatkozott Bagljas Szabina. 

A fotópályázat díjazottjai (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A fotópályázat díjazottjai (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A következő napokban bárki megtekintheti a fényképekből összeállított tárlatot a könyvtár padlástermében, és hétfőtől bárki leadhatja a saját véleményét tükröző szavazatát. Emellett a könyvtár Facebook-oldalán is közzétettek egy összefoglalót az esemény anyagáról.

Nyitókép: Bagljas Szabina és nyereménye a nyertes fényképe előtt (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)