2024. május 8., szerda

Elhunyt Veljko Bulajić

A rendező, aki elnyerte a Velencei Filmfesztivál fődíját is

Rövid betegség után, 97 éves korában, Zágrábban elhunyt Veljko Bulajić, térségünk egyik legjelentősebb rendezője – adta hírül a HINA horvát hírügynökség. Veljko Bulajić leginkább a partizánfilmjeiről volt ismert, híres alkotásai közt tartják számon az 1962-ben készült Kozarát, az 1969-ben bemutatott A neretvai csatát – amelyben mások mellett Yul Brynner, Franco Nero és Orson Welles is játszik – valamint az 1983-as Veliki transport című filmet. 

Veljko Bulajić a Nikšić melletti Vilusi faluban született 1928-ban, a rendezői szakon pedig Rómában diplomázott 1959-ben. Kezdetben rövidfilmeket készített, de már az első játékfilmjét, az 1959-es Vonat menetrend nélkül című alkotását bemutatták a Cannes-i Filmfesztiválon. Sikeres pályája során számos díjat kapott, például a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlán díját is elnyerte. Az Amerikai Filmakadémia A neretvai csatát Oscar-díjra is javasolta a legjobb nemzetközi film kategóriában.

A horvát rendezőket tömörítő társaság szerint Veljko Bulajić azután is aktívan dolgozott, hogy betöltötte a nyolcvanadik évét, és van egy befejezetlen filmje is.