2024. május 8., szerda

A közösségi rendezvények otthona

A csantavéri Bartók Béla Művelődési Egyesületben mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebb programot

Ma már szinte egyetlen nap sem telik el programok nélkül a csantavéri Bartók Béla Művelődési Egyesületben. A közösségi és kulturális rendezvények otthona ugyanis nemcsak különféle események rendezésére, hanem barátságok kialakítására, minőségi időtöltésre is alkalmas.

– Az utóbbi időszakban hatalmasat nőtt a székház látogatottsága, ugyanúgy, ahogy az érdeklődés is a programjaink, eseményeink iránt – mondta Kovács Pécskai Emese, aki három évvel ezelőtt vette át az egyesület vezetését. Hozzátette: az elmúlt esztendőben igencsak tevékenységgel teli és tartalmas évre tekinthet vissza.

– Koncerteket, kézműves foglalkozásokat és vásárokat, képzőművészeti-, kézimunka- és fotókiállításokat, könyvbemutatókat, egészségügyi témával kapcsolatos rendezvényeket szerveztünk, emellett mesedélutánt, népmesemondó találkozót, teadélutánt, táncházat, filmvetítést és különféle workshopokat is tartottunk. A Bartók Béla Művelődési Egyesület ad otthont a csantavéri képzőművészek hagyományos tavaszi és őszi tárlatának, rajztanfolyamoknak, de néptánc- és mazsorett táncpróbák, edzések és jóga is zajlik a székház berkein belül. Úgy gondolom, itt a legfiatalabb korosztálytól a legidősebbekig mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebb programot – összegezte beszélgetőpartnerünk, hozzátéve az utóbbi időben indult társasjátékest jelenleg az egyik legnépszerűbb program a fiatalok körében, míg az idősebb korosztályt a heti rendszerességgel zajló A Szakkör elnevezésű kezdő kézműves foglalkozás – vesszőfonás, makramé, quilling – vonzza a legjobban a székházba. Mint azt Kovács Pécskai Emese hangsúlyozta, a múlt esztendőben a fókusz az eseményszervezésen, a közösségformáláson és a közösségfejlesztésen volt.

– Célom továbbra is a falubeliek ösztönzése a kulturális aktivitásra, a helyi kulturális élet alakításában való szerepvállalásra. Mindezek megvalósulásához természetesen a közösség akaratára is szükség van. A kulturális otthon a közösség ereje nélkül nem működhetne – emelte ki, majd a székházban történt felújításokról is beszámolt:

– A 2022-es év a belső tér felújításáról szólt, ami a lakosok összefogásának, azaz támogatásának köszönhetően valósult meg. A múlt évben az utcai fal renoválása kapott nagy hangsúlyt, a munkálatok jelenleg is folyamatban vannak. Az épülethez tartozó kertet is megpróbáltuk szebbé és otthonosabbá tenni, növényeket ültettünk és kialakítottunk egy madárbarát környezetet is. Az elkövetkező időszakban azonban még sok megoldandó kihívással kell szembenézni. Szeretnénk felújítani a tetőt és a csatornát, átfesteni a lépcsőházat, lecserélni a nyílászárókat, és kialakítani egy zuhanyzó részt is, hiszen az egyesület épülete vendégek fogadására is alkalmas. Mindezek megvalósítására támogatásra lenne szükségünk – fejtette ki beszélgetőtársunk.

A 2023-as évben a művelődési házban folyó programok többsége pályázatok megnyerésének köszönhetően valósult meg, az épület fenntartását és működtetését pedig a falubeliek adományából, a terem használati díjából, az egyesület megtakarított pénzéből finanszírozzák.

A kultúrotthon egyben az EcoKarma környezetvédelmi szervezet székhelye is, amely által havonta egyszer szelektív hulladékgyűjtésre is sor kerül.

– Az EcoKarmás programokat Szvetnyik Nikolity Krisztinával közösen szervezünk. Tavaly megszerveztük az első öko tábort gyermekek számára, ugyanakkor a Hunyadi János Általános Iskolában megrendezett gyerekhét során öko foglalkozást is tartottunk egy teljes napon keresztül az iskola minden alsó osztályos tanulója számára. A mintegy kétszáz gyermek többek között a hulladékgyűjtésről és komposztálásról is tanult, miközben nagyon jól érezte magát. Természetesen ebben az évben is számos programot szervezünk. Rendezvényeink java az év zöld jeles napjai köré fog szerveződni. Márciusban takarítási akcióra kerül sor, áprilisban, a Föld napján kerti programot, illetve kertavatót tartunk, májusban a madarak és fák napja köré építünk egy újabb eseményt, júniusban, a környezetvédelmi világnapon filmvetítés lesz, augusztusban rendezzük második nyári öko táborunkat, ősszel pedig a kertben madárodúkat készítünk a gyerekekkel – összegezte Kovács Pécskai Emese.

Nyitókép: Kovács Pécskai Emese, fotó: Cvitkó Beatrix