2024. május 8., szerda

A múlt esztendő az arany minősítések éve volt

A csantavéri Mendicus Művészeti Központ Tamburazenekarai tevékenységgel teli évet tudhatnak maguk mögött

Mint azt már megszokhattuk, minden évben számos fellépést, vendégszereplést és versenyt tudhatnak maguk mögött a csantavéri Mendicus Művészeti Központ tamburazenekarai. Nem volt ez másképp 2023-ban sem, amikor is az egyesület mind a három formációja – az 1998-ban megalakult nagy zenekar, a 2018-ban létrejött Mendicus Ifjú Tamburazenekar és a kicsivel több mint egyéves Mendicus Junior Tamburazenekar – összesen 11 megmérettetésen vett részt.

– A tamburazenekarainknak a múlt esztendő egy ,,aranyos” évnek minősül, ugyanis egy ezüstérmen kívül, minden más alkalommal első helyezésekkel, kiemelt arany díjakkal tértünk haza. Úgy gondolom, minden kétséget kizáróan a 2023-as év volt az együttesek életében a legtermékenyebb esztendő, ami a megszerzett díjakat illeti – összegezte az idén 40 éve muzsikáló Vörös Róbert, az egyesület elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy a legrangosabb elismerést a magyarországi Dévaványán, a népdalkörök és népzenei együttesek országos minősítésén szerezték, ahol a kiemelkedő szereplésükkel elnyerték a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének Aranypáva díját.

– A múlt évben a legnagyobb célom az volt, hogy a formációkat minél több versenyre benevezzem, így a Középiskolások Művészeti Vetélkedője és a Szólj, síp, szólj! elnevezésű népzenei vetélkedő mellett részt vettünk Horgoson a Dunán innen, Tiszán túl elnevezésű Kárpát-medencei gyermek- és ifjúsági megmérettetésen, valamint több KÓTA minősítő versenyen Magyarországon és Vajdaságban is.

A díjaknak természetesen nagyon örültünk, de itt még semmiképp sem akarunk megállni, hiszen mindent lehet fokozni, azaz még nagyobb elismeréseket szeretnénk begyűjteni – emelte ki beszélgetőtársunk, majd az élménybeszámolót a számukra meghatározó fellépések felidézésével folytatta:

– Valójában minden egyes fellépés nagy élményként marad meg a szívünkben, azonban a legjelentősebb és legszebb emlékeket a magyarországi Kiscsőszön, majd Dévaványán szereztük, és persze kihagyhatatlan megemlíteni Csantavér egyik érdekes színfoltját, a Szárazfa Lelke elnevezésű tamburafesztivált, amelyet tavaly a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű regionális rendezvénynek nyilvánított, ami hatalmas elismerés, hiszen ez azt bizonyítja, hogy amit csinálunk, egy érték a magyarság és a népzene, és a csantavéri közösség számára is – foglalta össze Vörös Róbert, majd hozzáfűzte, a zenekar tagjai még egy Nemzeti Identitástáborban is részt vettek, ami egy 8 napos turné volt, mely során négy napot Felvidéken, négyet pedig Balatonon töltöttek el.

Beszélgetőtársunk azt is elárulta, hogy ebben az évben is számos versenyen való részvételt tűztek ki maguk elé, amelyekre már javában készülnek, ugyanis nem titkolt céljuk, hogy a legjobbak szeretnének lenni.

– Az Aranypáva Nagydíj megszerzése hatalmas álmom. Azt gondolom, hogy egy nagyon tehetséges csapatunk van, akikkel habár még sokat kell gyakorolnunk, de egyáltalán nem tartom megvalósíthatatlan ábrándnak a tökéletes teljesítményt. Mi nem jártunk zeneiskolába, népzenei oktatáson vagy képzésen sem vettünk részt, ahol hibátlanul elsajátíthattuk volna az alapokat, viszont a titkunk a sok-sok gyakorlásban és az elszántságunkban rejlik, ami abszolút sikerre vezetheti az együtteseket. Ugyanakkor mi szakemberek segítségét is ki szoktuk kérni, hiszen fontos számunkra, hogy olyan sorozatokat, dalokat tanuljunk meg, majd muzsikáljunk el, amik hiteles gyűjtésből származnak – hangsúlyozta a Vörös Róbert, aki amellett, hogy már 19 éve fáradhatatlanul vezeti az egyesületet, művelődésszervezőként is tevékenykedik.

Mint mondta, ahhoz, hogy fenntartsák magukat, különféle támogatásokra van szükségük.

– Minden évben pályázunk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél. E támogatásnak köszönhetően tudjuk a gyakorló helyszínünk egész éves rezsiköltségét kifizetni, valamint megszervezni a tamburafesztivált. A Csoóri Sándor Alap segítségével pedig el tudtunk hívni egy oktatót is Magyarországról, emellett hangszereket is tudtunk vásárolni, illetve megjavíttatni a régieket. Mindezek mellett nagy segítséget kapunk Szabadka város önkormányzatától, a tartományi oktatási titkárságtól és a Magyar Nemzeti Tanácstól is, amelyeknek szintén nagyon hálásak vagyunk – zárta gondolatait a Mendicus Művészeti Központ Tamburazenekarának vezetője.

Nyitókép: A Mendicus Művészeti Központ Tamburazenekara, fotó: Mendicus Tamburazenekar/Facebook