2024. október 9., szerda

Évindító koncertet ad Lajkó Félix

A hegedű virtuózunk ma este lép fel a budapesti MÜPÁ-ban

Lajkó Félix több ízben és több felállásban lépett már a fel a budapesti MÜPÁ-ban, ma, csütörtökön 19.30-tól pedig Kurina Michael és Kurina Ferenc zenészbarátaival ad újévi, évindító koncertet. A MÜPA koncertbeharangozóját idézve, Lajkó Félix mindig is egy volt a lélekre különleges érzékenységgel ható zenészek közül, olyan muzsikus, aki közvetítőként használja hangszereit önmaga és a világ között. Mindegy, mihez nyúl, kikkel lép színpadra: a végeredmény mindig kristálytiszta, ismeretlenül mély forrásból táplálkozó, ösztönös, zsigeri lélekzene-egyveleg. Lajkó Félix zenei világa önálló műfajt teremt, amelyet különleges érzékenységgel és érzékkel vegyít lényegében bármilyen, hozzá hasonlóan igényes zenei együttállással. Mindezt kritikusai írták róla, ő pedig évek óta a legkülönfélébb formációkban teljesedik ki: hol szólóban, hol trióban, nagyobb együttessel vagy szimfonikusokkal, netán „partyzenét” játszva tartja lázban hallgatóit. A MÜPA színpada kitüntetett hely számára, hiszen zenei mondandóját itt bontotta, élesítette, színesítette ki legjobban az elmúlt évtizedben. Évindító, újévi koncertjén, ahogy már megszokhattuk, a lajkói oeuvre újabb fejezete kezdődik-folytatódik, mindig újabb kísérletet téve a hegedűjáték határainak megismerésében, a nagybetűs zene megélésében és megértésében – olvasható a MÜPA oldalán.

 

Nyitókép: Lajkó Félix a 2022-es Desiré fesztiválon, fotó: Molnár Edvárd