2024. május 9., csütörtök

Drámák a baglyokról

Három ősbemutatót láthat a közönség ma este az Újvidéki Színházban

A baglyok szaporodását segítik a költőládák címre írt drámát három vajdasági szerző, ugyanis ezt a címet húzták ki tegnap reggel napilapunk aktuális számának címei közül. Brestyánszki Boros Rozália, Góli Kornélia és Oláh Tamás nyolc óra alatt írta meg a szövegeket, melyeket Mezei Kinga, Ricz Ármin és Urbán András állít színpadra.

Brestyánszki Boros Rozália (Dávid Csilla felvételei)

Brestyánszki Boros Rozália (Dávid Csilla felvételei)

– A drámaíró versenyek elsődleges célja az volt, hogy bekapcsolja azokat az embereket is a színházba és a színház működésébe, akik talán nincsenek folyamatosan jelen. Most elsősorban a színházak közötti együttműködésen van a hangsúly. Bár a színházak közti kommunikációval nincs probléma, mégsem érezzük elégnek. A verseny lehetőséget teremt arra, hogy a négy magyar társulat, amely részt vesz a darabok elkészítésében, találkozzon és együtt dolgozzon. Ugyanakkor nem utolsó dolog az sem, hogy három új színpadi szöveg fog megszületni. Ez mindig egy izgalmas szakmai kihívás az íróknak, a rendezőknek és a színészeknek is. A közönségünk pedig kimondottan szereti a drámaíró versenyt, illetve az azt követő bemutatókat, partit – mondta Urbán András, az Újvidéki Színház igazgatója.

Góli Kornélia

Góli Kornélia

A verseny érdekessége, hogy idén a közönség lesz a zsűri.

– Eddig mindig volt egy szakmai zsűri, amely elbírálta a drámát, az előadást, a színészi alakítást és a rendezést, ezúttal ezt a közönség végzi. Azt gondolom, a drámai szöveg előbb, vagy utóbb de eljut majd a szakmai közönség elé is, tehát szakmailag is el fognak bírálódni, hiszen olvashatók lesznek. Ami pedig az előadásokat illeti, a közönség fogja megítélni, hogy melyik előadás, rendező, illetve melyik színész tetszett neki a legjobban, tehát nem kimondottan szakmai szempontok fognak dönteni.

A hasonló rendezvényeknél maga az esemény a fontos, de ez nem zárja ki, hogy jövőre nem lesz újra szakmai zsűri is – tette hozzá Urbán András.

Oláh Tamás

Oláh Tamás

A három vajdasági író nem első alkalommal vesz részt a versenyen. Oláh Tamás elmondása szerint most kevésbé izgul, mint első alkalommal.

– Első alkalommal is az volt az előkészülésnek a folyamata, hogy nyitott szemmel jártam, olvastam mindenfélét, és aztán arra gondoltam, hogy majd, amikor megtudom a címet, akkor ez a rengeteg kis apróság, plusz információ, történettöredék összeáll valamivé. Most egy kicsit meg vagyok ijedve, hogy a baglyok, illetve a keltetők hogyan fogják összeállítani ezeket az információtöredékeket. Ha az ember színészbarát szerző akar lenni, akkor nem szabad nagy monológokat írnia, hanem meg kell próbálni egyforma méretű, nagyságú szerepeket írni. Idén 13 ilyen szerepet kell írni, és azt hiszem, szerzőként ez a legnagyobb kihívás – fogalmazott Oláh Tamás.

A három ősbemutatót a közönség ma este este 7 órától láthatja az Újvidéki Színházban. A produkciók elkészítésében részt vesznek az Újvidéki Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a Szabadkai Népszínház művészei.

A korábbi évek gyakorlatához híven a Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny estéjén derül majd ki az is, hogy a nézők szavazati alapján kik az előző évad legjobb művészei az Újvidéki Színházban, valamint a Pataki-gyűrű díj jelöltjeit is kihirdetik.

Nyitókép: Dávid Csilla