2024. május 9., csütörtök

Vincze Ferenc kapja a FISZ Csáth Géza-díját

Vincze Ferenc kapja idén a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ) Csáth Géza-díját, a kitüntetést nyolcadjára adják át – tájékoztatta a szervezet az MTI-t szerdán. Mint felidézik, a Csáth Géza-díjat a Fiatal Írók Szövetsége 2016-ban alapította adományokból, az elismerés kuratóriumát a FISZ-tábor nulladik napjának résztvevői alkotják.

A kitüntetést idén szeptember 15-én, pénteken adják át a budapesti Bajza utcai épületben, és ahogyan az eddigi években szokás volt, úgy idén Vincze Ferenc is az Oltalom Karitatív Egyesületnek adományozza a díjjal járó jutalmat – emeli ki a FISZ közleményében. A Fiatal Írók Szövetsége közleményében hangsúlyozza, hogy Vincze Ferenc folyóirat-főszerkesztői, könyvkiadói, irodalomszervezői, egyetemi oktatói tevékenysége néha már-már elfeledteti, hogy nem utolsósorban író is. A FISZ a Csáth Géza-díj idei odaítélésével erre hívja fel a figyelmet, kiemelve, hogy már létezik, és folyamatosan gyarapodik egy jelentékeny életmű, amelyet bátran nevezhetünk középeurópainak, hiszen Vincze Ferenc művei párbeszédbe lépnek az osztrák Cristoph Ransmayr, Esterházy
Péter, Bodor Ádám vagy éppen a román Florin Lazarescu írásaival. Vincze Ferenc író, műfordító, irodalomtörténész 1979-ben született Marosvásárhelyen, 1989-től Magyarországon él.