A müncheni festészeti iskola növendékeinek munkáit bemutató zombori kiállítás szerzője, Sipos Zora művészettörténész, a zombori Városi Múzeum helytörténeti képgyűjteményének custosa szerint Vajdaságban ennek az intézménynek van a leggazdagabb gyűjteménye a Münchenben tanult vajdasági festők alkotásaiból. Erről a pénteken délután megnyílt kiállításon a nagyközönség is meggyőződhetett.
A Városi Múzeumban Mály József, Glatz Oszkár, Nyilasy Sándor, Nagy Ernő és Péter Kálmán összesen harminc vásznát láthatják. Bár nem itt őrzik, hanem a megyeházán, meg kell említeni Eisenhut FerencA zentai csata című monumentális millenniumi alkotását, hiszen a szerző maga is Münchenben tanult.
A XVIII. és XIX. században vidékünk festői még Budapesten és Bécsben töltötték tanulóéveiket, csak a XIX–XX. század fordulóján fordultak a számos magániskolával, valamint akadémiával rendelkező bajor város felé. A palánkai Eisenhut Ferencet (1857–1903) voltaképpen csak a helyi elöljáróság által megrendelt festmény köti Zomborhoz. Vele szemben a csupán 41 évet élt Mály József (1860–1901), a város szülötte, vérbeli tájképfestő egyike a nagybányai művésztelep első alkotóinak. Glatz Oszkár (1872–1958) budapesti származású festő, Hollósy Simon tanítványa, az akadémiai realizmus elkötelezett művésze. Nyilasy Sándor (1873–1934 ) szegedi, úgyszintén Hollósy-tanítvány, müncheni diák, és nagybányai alkotó. A zombori múzeumban sajnos csupán egyetlen alkotása látható. A budapesti Nagy Ernő (1881–?) jellegzetesen plein air alkotó Hollósy és Nagybánya köréből. A zsablyai Péter Kálmán (1877–1947) munkái közül 25 található a zombori múzeum gyűjteményében, hála az itteni Singer fotográfus famíliának, amely tanulmányai során segítette a náluk inaskodó leendő festőt, aki később, látogatásai alkalmával köszönete jeléül saját festményeit ajándékozta a családnak.
A müncheni iskola kiemelt hatással van Vajdaság mai képzőművészeti életére. A különféle művészeti irányzatok általában késve érkeztek erre a vidékre, de amikor a a XIX–XX. század fordulóján München vált Közép-Kelet-Európa legjelentősebb képzőművészeti központjává, ízlésformáló befolyása Hollósy tanítványai és a nagybányai művésztelep alkotói révén hamarosan vidékünkön is meghatározóvá vált.
A müncheni iskola vajdasági jelenlétét kívánja szemléltetni a zombori Városi Múzeumban a német kultúra napja alkalmából megnyílt, június végéig látogatható tárlat.
