2024. május 12., vasárnap

Emlékek és találkozások

Fennállásának hatvan évét összefoglaló kötetet adott ki a Szabadkai Kortárs Galéria

A Szabadkai Kortárs Galéria az év folyamán fennállásának hatvanadik évét ünnepelte. A jubileumi esztendő lezárásaként, A Képzőművészeti Találkozótól a Szabadkai Kortárs Galériáig: 60 év címmel kétnyelvű kiadványt jelentetett meg, amely hat fejezetben szól az intézmény fontosabb történéseiről, eseményeiről. Mindegyik fejezet egy évtizedet ölel fel. A kötet szerzői a Kortárs Galéria egykori és jelenlegi kurátorai, vezetői. A kiadvány bemutatására péntek este került sor a galériában.

Az egybegyűlteket Szalma Viktória igazgató, a kötet vizuális tervezője köszöntötte, aki kiemelte, hogy az elmúlt hatvan évben a galéria aktívan működött, gazdag gyűjteményre tett szert, amely több mint ezerötszáz műalkotásból áll, az intézményben pedig megszámlálhatatlan esemény zajlott, a kiállítások mellett, performance-ok, műhelymunkák, beszélgetések, vetítések. Arra is kitért, hogy a galériát mindig is a minőség, a professzionalizmus, a lelkesedés és a nyitottság jellemezte, ez pedig most sincs másképp.

Molnár Edvárd

Kötetbemutató a Szabadkai Kortárs Galériában (Fotó: Molnár Edvárd)

A bemutató során Kucor Tamara kurátor, a kötet szerkesztője, beszélgetett Ninkov K. Olgával, a Szabadkai Városi Múzeum művészettörténészével, Szombathy Bálint képzőművésszel, kutatóval, valamint Miroslav Jovančićtyal, a Kortárs Galéria kurátorával. Az est folyamán egyebek közt arról esett szó, hogy a korábban Képzőművészeti Találkozónak nevezett Kortárs Galéria kapcsán kinek mi volt az első meghatározó élménye, és ki hogyan látta, milyen kihívásokkal kellett szembenézni az elmúlt évtizedekben, kiváltképp a hetvenes, a nyolcvanas és a kilencvenes években. A beszélgetés résztvevői azt is hangsúlyozták, hogy nagyon fontosnak tartják a fiatalok érdeklődését is mindjobban felkelteni a kortárs képzőművészet iránt.

Nyitókép: Molnár Edvárd