2024. május 8., szerda

Csantavéren felpezsdült a színházi élet

Ezúttal a bácskertesi amatőr színjátszók vendégszerepeltek

Szombat este a csantavéri színházteremben vendégszerepelt a bácskertesi Petőfi Sándor ME Sturcz József színjátszó csoport a Nyitott ablak című zenés bohózattal. Az előadást Molnár József rendezte, és a színészekkel, zenészekkel és kellékesekkel együtt harmincan vettek részt a produkció létrejöttében. A rendező elmondta, hogy kicsit sem könnyű megszervezni a próbákat, hiszen a társulatban több egyetemista, középiskolás és dolgozó ember van, akik számára érthetően a színjátszás nem hivatás, hanem kikapcsolódás. Ennek ellenére a társulat minden évben egy újabb előadással készül, a próbákat a téli hónapokban kezdik majd. A produkciók kivétel nélkül mind szórakoztató, mókás és zenés előadások, mint ahogyan a Nyitott ablak is az. A csantavéri nézőtéren ülő több mint száz személy hangos nevetéssel és tapssal fejezte ki tetszését, nemcsak az előadás végén, hanem közben is.

Ercsi Hargita szervező elmondta, hogy nagy öröm számukra, hogy ennyien ellátogattak az előadásra. Igyekeznek a lehetőségekhez mérten megtölteni színháztermüket különböző tartalmakkal. A világjárványt követően azt tapasztalják, hogy még inkább nehezebb az embereket rávenni arra, hogy kimozduljanak és színházba járjanak. A jövőben szeretnének minden hónapban legalább egy előadással kedveskedni a közönségnek, emellett rajzfilmvetítéseket is szerveznek, ezáltal is felpezsdítve Csantavéren a kulturális életet. A vendégszereplést a tartományi művelődési titkárság támogatta.