Folyóiratot (és -rajzolatot) indított gyerekeknek a budapesti Pont Kiadó, illetve a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt író, fáradhatatlan és kiapadhatatlanul ötletgazdag Szávai Géza. A Burgumburg című folyóirat első száma mesterdetektív-regényt kínál gyerekeknek. A Burgum Bélus, Piroska és a farkas című mese-átértelmezés szerzője Szávai Géza, a szöveget is ő illusztrálta.
Erről eszembe jut, hogy egy évtizeddel ezelőtt kézhez kaptam egy kollégiumregényt, öt középiskolás kollégista írta 1999. január 12. és 1999. szeptember 23. között, és hatodik, ugyancsak tizenhat esztendős társuk illusztrálta. A Menekülés a koleszból című remekművet sohasem publikálták, szamizdatként terjesztették a diákotthonban a saját iskolájuk diákjait, tanárait, nevelőtanárait helyzetbe hozó, diákosan rémesre hegyezett történetet. Akkor többet láttam benne a kamaszcsínynél. A fiúk – véletlenül mindannyian egy fiúkollégium lakói voltak – saját „kötettel” mondták el, miről olvasnának szívesen, mi érdekli őket. Az, ami a hétköznapjaik része, ami önmaguk tájékozottsági és műveltségi szintjén megszólítja őket. Aminek referenciális kapcsolatát nem évekre, évtizedekre és évszázadokra visszamenve kell keresniük, és ami szövegként ugyanolyan gyorsan és áthatóan kommunikál velük, mint a mindent szublimáló film. DVD-n, tévében, moziban, interneten, mobiltelefonon. Tekintve, hogy a kiskamasz-könyvek mai koronázott királya, az 1997-ben útjára indított Harry Potter-sorozat éppen a filmes technikából átvett rövid snittekkel, a gyors vágások révén felépített, fantáziadús történettel lopta be magát a fiatalok szívébe, A menekülés a koleszból névtelenségbe zárkózó szerzői igencsak pontosan fogalmazták meg, mit is szeretnének olvasni, milyen irodalmi mű lehetne számukra élvezetes házi olvasmány.
A Magyar Szó újságírójának a közelmúltban nyilatkozó magyartanárnő a házi olvasmányokkal kapcsolatosan nem csupán azt mondta el, hogy a kötelezően elolvasandó könyveket már csak audiovizuális feldolgozás révén hozhatják diákközelbe a tanárok, hanem azt is, hogy például az Egri csillagok világa túl távolra esik a tanulóktól. Vagy nem értik, vagy képtelenek beleélni magukat. Vagyis baj van a házi olvasmányok megválasztásával.
Pontosabban: észre kellene venni, hogy nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek kulturális elvárásai is megváltoztak.
Szávai Géza annak tudatában bocsátotta útjára a Burgumburg gyermeklapot, hogy az olvasók legkönnyebben kiskamasz korban morzsolódnak le. Tegyük hozzá: ma, amikor már a fiatal szülők maguk se voltak olvasók, a család is hamarabb elengedi az olvasásra vágyó gyermek kezét. Ennek kíván elébe menni a Pont Kiadó azzal a szándékkal, hogy megerősítse a gyerekek humorérzékét, tudatosítsa vidámság-igényüket, kiemelje a derű iránti fogékonyságukat, s mindezek által nem csupán olvasásra, hanem alkotásra is buzdítsa őket. „Kiskamasz korban fontos megszólítani nemcsak az olvasni szerető és (jobban) tanuló kislányokat, hanem a betűk világában kevés fantáziát és kihívást találó, ezért jobbára hárító kisfiúkat is. Meggyőződésünk, hogy a vidámság, a derű kislányt kisfiút egyaránt »megmozgat«, hiszen a humor kulcsfontosságú tényező a harmonikus személyiség formálásában” – olvasható a szerkesztőség közleményében.
Mesterdetektív-regény gyerekeknek? Miért is ne. Most másként hívjuk a műfajt – Szávai Géza rá is játszik annak külsőségeire –, de a mese eleve nem gyermekeknek szánt történet volt, így természetes, hogy a jelenkori gyermekkultúrában a felnőtteknek szánt műfajok hódítanak teret. Például a reklám. A reklámok képi-hangi világára a 4–17 éves korosztály a legfogékonyabb, és a semmi egyébre, mint profitszerzésre alapozó tömegkommunikáció éppen őket célozza meg: ma még szüleik pénztárcáján keresztül, de maholnap ezeknek a gyerekeknek is lesz bankkártyájuk.
Innét már erősen reklámízű lehet az írásom, de el kell mondanom, a már említett Pont Kiadó egy tucat esztendeje egy gyermekekkel foglalkozó folyóiratot jelentet meg Fordulópont címen. Ebben olvasom az általam nagyra becsült meseteoretikus, Lovász Andrea rég hangoztatott véleményének legutóbbi megfogalmazását, miszerint a gyermekolvasmányokká lett irodalommal szemben „vannak a gyermekirodalomban szó szerint évszázados témák, és ezek nem mindegyike gyermekien kedves, sőt a meseirodalomból örökölt legtöbb téma nem az, a felnőtté válás (próbatételek – szövetségek/ellenfelek – sikeres teljesítés) sémájára épülő történetek nagyon is kemény, ha úgy tetszik, szocializációs problémákat dolgoznak fel.”
A mese – az elbeszélt vagy olvasott történet – segít a gyermekek életviteli problémáinak feldolgozásában, egy teremtett világban keresnek választ az éppen időszerű gondjukra. A hétfejű sárkány valakinél a szülőt, valakinél a tanárt, valakinél a diáktársat személyesíti meg. Csakhogy ma már nehéz hétfejű sárkányról mesélni, a gyerek kulturális horizontján más rémalakok játszanak szerepet: vámpírok, démonok, lidércek hada vonul végig a jelenkor gyermekirodalmán – ne legyünk prűdek, a meseirodalom eleve feneketlenül brutális –, s mindenkinek meg kell küzdenie saját (felismert) démonjaival. Aközött, ami jelenleg a horror, a marketing és a szociális agresszió tömkelegével a gyerekekre zúdul, maholnap feltűnik majd a gyermekpornó is. Nem a gyermekszereplőkkel felnőtteknek készített „anyagok”, hanem a felnőttek által gyermekek szórakoztatására készített médiakatyvaszok. Mert bizonyos dolgokról nem lehet hallgatni, és amiről beszélni lehet, arról csak úgy érdemes, ha anyagi hasznot hajt. S a gyerekek mindig a legvédtelenebb áldozatok.
