– A fontossága ennek a tábornak hatalmas, ahogyan azt nemcsak magyarországi szemmel, de vajdasági gyökerekkel rendelkezőként is meg tudom ítélni. Van létjogosultsága. Ha nem volna, hiánya leírhatatlan lenne. Több okból kifolyólag. Nemcsak azért, mert számos művészpalánta kezdte itt tevékenységeit, tette meg az első lépéseket, hanem azért is, mert olyan társadalomformáló tevékenység folyik itt, amely által másfajta szocializációval nőhetnek fel az emberek, és lesznek belőlük becsületes televíziós szakemberek, tanárok, orvosok. A résztvevők az irodalommal, a vers szeretetével és részben a színjátszással oly módon tudnak itt megismerkedni, hogy a problémákkal a cselekvés szintjén találkoznak, viszonyuk lesz és véleményük az adott irodalmi kérdéskörrel kapcsolatban, és tapasztalataikat később fel tudják használni a saját életükben is. Más emberekké válhatnak, mint azok, akik nem használták növesztőszernek az irodalmat, a színházat vagy ezeket az értékeket. Nagyon sok, ma meghatározó vajdasági színészegyéniség ezekből a táborokból indult. Ez jól rávilágít arra, hogy a vajdasági magyarság saját kultúrájában való felnövekedésében a Szép Szó Tábor pótolhatatlan szerepet tölt be – adott hangot a véleményének Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója és a Magyar Versmondók Egyesületének szakmai alelnöke.
– Itt elkötelezett szervezői emberanyag működik már a kezdetek óta. Mindig megvoltak azok az emberek, akikre építve ez a fajta tehetséggondozás mindenfajta központi akarat nélkül önszerveződött. Nagy öröm, ha a politikum meglátja az ügy fontosságát, és támogatja ezt, jól látható azonban, hogy a vajdasági magyar társadalom önszerveződő formájával állunk szemben a Szép Szó esetében. Jól látható, hogy az önazonos folyamat mögött olyan szakmai háttér van, amely mindig biztos eligazodási pont volt. Itt nincsenek tévelygések. Van egy szakmai irány, amely az elmúlt évtizedekben kialakult, ezt lehet színesíteni és bővíteni, de lényegében nincs szükség arra, hogy eltávolodjunk az alapcéloktól.
A nagycsoport csoportvezetőjeként a szerelem témakört dobtam fel mint témát. A szerelmet mint tág témakört. Beleértve az egyedüllétet, a magányt, a boldogságot és a társas együttlétet. Nagyon különbözőek a srácok, de maradéktalanul tudnak a saját tapasztalataikból merítkezni. Mindenki hozott a témához kapcsolható munkaanyagokat, ezekből kiszűrtük az értékesebbeket, ezeket a verseket dolgozzuk fel pódiumművészeti keretek között értelmezhető esztétikai kategóriában. Vannak viszont anyagok, amelyek nem hordoznak irodalmi értéket, de mai szövegek és a témához kapcsolhatók, így alakul ki az előadás végleges dramaturgiája, melynek célja, hogy az adott témában egy szabad felhasználás mentén nem a szövegszintű kommunikációra, hanem a színházi cselekvés rendszerében való mesélésre fókuszáljanak. Fontosnak tartom, hogy színházi gondolkodásmóddal is találkozzanak.
A szülőknek és tanároknak az is hatalmas pozitívum a Szép Szóban, hogy a gyerek, az elsajátítandó tananyagot játszva, magától sajátítja el. Itt nem ex katedra kijelentésekkel próbáljuk a gyerek fejébe sulykolni a tananyagot, hanem a cselekvés által találkozik a gyerek a kérdésekkel, és mivel játszik, nem tud kimaradni belőle, ezért óhatatlanul a probléma közepén találja magát, mert részese annak, nem külső szemlélője. Innentől nem kérdés, hogy a gyerek odafigyelt-e vagy megtanulta-e. Az élményközpontú oktatás itt száz százalékban megvalósul. Ezek az élmények hosszú távon jelentenek értéket az emlékezés által. És hozzájárulnak ahhoz, hogy a demokráciát és annak intézményeit használni tudó generációk nőjenek fel, amihez autonóm módon gondolkodó emberekre van szükségünk, és ehhez a gondolkozáshoz erre a fajta pedagógiai módszerekre.
