2024. május 9., csütörtök
TAKT

Alkotás a szabadban

Huszonhárom fiatal művész kísérletezik új technikákkal a Jegricska partján

Idén 43. alkalommal rendezték meg a Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábort a település közelében lévő Hevér-tanyán. Mint minden évben, most is több vajdasági településről érkeztek fiatal képzőművészek, hogy tíz napon keresztül a természet csendjében alkossanak, ismerkedjenek és új technikákat sajátítsanak el.

A tábor évek óta egy meghatározott tematika köré épül, amit közösen körüljárnak, megbeszélnek.

Fotó: TAKT

Fotó: TAKT

–  Az idei tábor témája a test, ami szorosan kötődik a képzőművészethez. Az eddigi években olyan témákat dolgoztunk fel, amik talán kicsit elvontabbak voltak, mint a mítosz vagy a rétegek. A testet viszont, annak ellenére, hogy sokrétűen megközelíthető, talán egy kicsit könnyebb megragadni és feldolgozni a középiskolásoknak és a kezdő egyetemistáknak – emelte ki Varga Valentin festőművész, a TAKT művészeti vezetője, aki hozzátette, hogy a téma egységesíti az elkészült alkotásokat, viszont a forma szempontjából teljes a szabadság.

A táborban pedig beszélgetéseken, előadásokon keresztül boncolgatják a témát, ezzel is segítve az alkotók munkáját.

– Próbáltunk olyan előadásokat válogatni, amik a testről szólnak, és minél több szempontból átvilágítani ezt a témát. Tóth Tamara például a test filozófiai megközelítéseiről tartott előadást,

Szűcs Dávid orvostanhallgató a test anatómiájáról, Kormányos Ákos és Losoncz-Kelemen Emese viszont a test pszichológiai és művészeti megközelítéséről beszélt – tudtuk meg Varga Valentintól.

A képzőművészeti táborba idén huszonhárom résztvevő érkezett. Vannak visszatérő látogatók, de olyanok is, akik első alkalommal vannak jelen. Zalányi Csaba Erdélyből érkezett a művésztelepre.

– Jelenleg Budapesten tanulok, a Magyar Képzőművészeti Egyetem vizuális művészet szakán. Tavaly vettem először részt a táborban, és nagyon jól éreztem magam, ezért szerettem volna visszajönni. Nagyon jó volt megismerni ezeket az embereket, és ez az egyetlen alkalom, hogy találkozzak velük.

Kicsit olyan érzésem van, mintha nem telt volna el ez az egy év. Ismét találkoztunk, és hiába nem beszéltünk egy éven keresztül mégis ott folytattuk, ahol abbahagytuk – mondta Zalányi Csaba, aki idén a táborlakók testére fest. Az elkészült alkotásokból pedig fotósorozat és videó készül.

A temerini Bankó Denisz visszatérő látogatója a tábornak.

 – A hasonló művésztelepek révén alkalmunk van jobban megismerni önmagunkat is. Szeretek ide jönni, mert jó egy kicsit kiszakadni a hétköznapokról és a természetből töltődni. Idén hisztológiai metszeteket szeretnék absztrakt formában megjeleníteni. Szeretném tehát összekötni a testet a lelki dolgokkal, azt, hogy ezek hogyan függnek össze, és ezt megjeleníteni valahogy vizuálisan – magyarázta Bankó Denisz.

A tábor fő célja, hogy a különböző alkotógenerációk megismerjék egymást, és együtt dolgozzanak. A TAKT a programok mellett is egyfajta elvonulás, ahol a hangsúlyt az alkotásra, a kísérletezésre fektetik.

A táborban készült alkotásokból ősszel kiállítás is készül a TAKT alkotóházában.