A Magyar Művészeti Akadémia Budapestről érkezett tagjai vendégeskedtek csütörtökön Magyarkanizsán. A József Attila Könyvtár Koncz István termében megtartott beszélgetés résztvevői Tamás Menyhért író, költő, Rátóti Zoltán színművész és Pécsi Györgyi irodalomtörténész, az akadémia levelező tagja volt, aki a diskurzust terelgette abba a mederbe, ami aztán a hallgatóknak még otthon is mély érzésekkel teli gondolkodásra adhatott okot. A vallomások a művészeten keresztül elvezettek az életre, a művészek hitvallására, emberi érzéseikre, amelyek által kevés, de annál inkább csontig hatoló szavak segítették az utat.
A beszélgetés kiindulópontja a Tamás Menyhért által oly sokra becsült, az emlékév miatt is apropót szolgáltató Arany János volt. A leporolást megérdemlő kötetek fontosságáról és hatásáról volt szó, ahogy Tamás Menyhért mondta, a magyar irodalom legnagyobb csillaga Arany, s nem is fontos azt emlegetni, ki milyen sorssal indult, az ő esetében is, mint mindenkiében, az a lényeg, hova jutunk. „Most jön a csend, és az a dolgunk, hogy ámuljuk tovább Arany Jánost!” – fejtette ki az író.
Rátóti Zoltán színművész azzal tette fel a koronát az Aranyról szóló diskurzusra, hogy nem mindennapi előadásmódjában a közönség elismerését is kivívó módon mondta el a költő néhány versét.
Ám ennél még többet kaphatott az, aki ott volt ezen az esten, hiszen a szavakkal nem kufárkodva, annál inkább meghatóan és szóképekkel engedte magához közel a hallgatót Tamás Menyhért. Mondhatnánk: Lélektől lélekig. A hallgató a legtöbbet adta a vendégeknek, amit ember adhat a másiknak: az idejét, de cserébe beköltözhetett egy érzékeny, emberi lélek legmélyebb bugyraiba, az érzéseibe, ami éppen attól vált olyan széppé, hogy őszinte, emberi volt csütörtökön este Magyarkanizsán.
