Vasárnap este (magyar idő szerint hétfőre virradóra) rendezik meg a Los Angeles-i Dolby Színházban a 96. Oscar-díjátadó gálát. Idén ismét lehet magyar díjazott: Mihalek Zsuzsa, aki a Szegény párák...
Kultúra
A Szabadkai Népszínház különleges bemutatóra készül, egy ősbemutatóra, amely nagyszabású koprodukcióban jön létre, a mű szerzője Albina Podgradska, az előadás címe pedig Szegény boszniai Mileva 187...
A Mindjárt itt a Herkulesz! című irodalmi est keretében mutatták be Vasagyi Mária Kövecsek című, kisprózákat tartalmazó, a zEtna Kiadó gondozásában megjelent új kötetét a zombori Magyar Polgári Kas...
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban péntek este tartották a Spiró György Árpád-ház című drámája nyomán készült előadás premierjét. A produkció alcíme Vérzékeny és naiv krónika.
A múlt héten kedden és csütörtökön két dalválasztó elődöntőt tartott Szerbia, szombaton pedig a döntőt is láthattuk, és ekkor derült ki, hogy az idei Eurovíziós Dalfesztiválon az országot Teya Dora...
Vasárnap ért véget az 52. alkalommal megrendezett FEST nemzetközi filmfesztivál Belgrádban.

