2026. április 9., csütörtök

Kultúra

Álmoktól a megvalósulásig

A zene imádság, az énekhang a legszebb hangszer – idézte Dragana Milošević tartományi művelődési titkár Vitkayné Kovács Vera gondolatait, a neki szentelt csütörtök esti ünnepségen, amelyre a Vajdasági Színházmúzeum napja alkalmából került sor Újvidéken, a városháza dísztermében.

A Kosztolányi-univerzum újabb dimenziója

Kosztolányi Dezső elszabadult alteregója, Esti Kornél kétségkívül sokkal kevésbé „sötét”, mint, teszem azt, Stevensoné – ezért is vannak fenntartásaim a gótikus regényekkel kapcsolatban –; mindenké...

Az utolsó három nap

A budapesti Udvari Kamaraszínház Tizennyolc című előadását tekintheti meg a közönség csütörtökön a Zentai Magyar Kamaraszínházban. Az előadás szerzője és rendezője: Andrási Attila.

Tompa Andrea a nyertes

Tompa Andrea Omerta című regénye nyerte az idei Libri irodalmi díjat, a Libri irodalmi közönségdíjat Bödőcs Tibor Addig se iszik című paródiakötete kapta. A Libri irodalmi díjat 2016-ban alapította a Libri Könyvkereskedelmi Kft.

Kiválasztották a tagokat

Kiválasztották a Nemzeti Ifjúsági Kórus tagjait, így hatvanhárman vehetnek részt az egyhetes kecskeméti felkészülésen, majd az öt hangversenyből álló fellépéssorozaton. A Kodály-emlékév alkalmából a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete szervezi meg a kórust, amelynek tagjai júliusban találkoznak először.