Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész 100 templomi jótékonysági koncertjének hetvenedik állomása Belgrád volt, ahol telt házzal fogadta őt és kísérő zenekarát, a Gypsy Virtuózokat a közönség. A repertoárjukban felcsendült többek között Johannes Brahms I.
Kultúra
Hétfőn este a Zentai Alkotóházban bemutatásra került Szegedi-Szabó Béla író, költő, drámaíró Hangyabefőtt című meseregénye. A szerzővel Szabó Kalmár Eszter beszélgetett az alkotás folyamatáról, a könyv fogadtatásáról és persze magáról a – nem csupán gyermekek számára izgalmas – történetről, amelyben egy hangyász mentőakciójának lehetünk részesei, miközben Kortó, a porhói pap és a bölcs Priglic mester szárazföldön és tengervízen át szöktetik Lojolát, a hangyászt a gonosz kalózok elől, ugyanakkor maguk is szembesülnek sorsuk kalandos kihívásai...
Az idén ünnepli fennállásának hatvanadik évfordulóját az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, az ünnepi műsort követően Bori Imre tiszteletére kétnapos konferenciát szerveznek. Ez év decemberében lesz a Széchenyi-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, kritikus és szerkesztő születésének 90.
Mint ahogyan már beszámoltunk róla, a törökkanizsai kórházban folyt a Branka című kisjátékfilm forgatása. A film forgatókönyvét K.
Irodalmi estet tartott a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület IRO-M irodalmi csoportja. Wilhelm József történész, irodalmár szervezésében bemutatták Vasagyi Mária zombori író Cézár című regényét, Németh Dezső és Paraczky László szenttamási helytörténet-kutatók Út menti körösztök Szenttamáson című kiadványát.
A szerb pravoszláv egyház fennállásának 800. évfordulóját, a szerb irodalom létrejöttét és a szerb államiság megalapozását koronázza meg az idei könyvvásár – emelte ki alkalmi beszédében Milovan Vitezović szerb író, és ezzel nyitotta meg vasárnap Belgrádban a 64.

