Kilencvenhét éves korában elhunyt Reigl Judit Franciaországban élő Kossuth-díjas festőművész, az európai absztrakt expresszionizmus jelentős képviselője – tudatta a Kalman Maklary Fine Arts. A galéria közleménye szerint a művész a Marcoussis-ban található Bellejame idősek otthonában halt meg, ahova egy hónapja került egészsége védelmében.
Kultúra
Magyar rockklasszikusokról indított bélyegsorozatot a Magyar Posta, az első bélyegen és a hozzá tartozó borítékon az Omega együttes slágere után a Gyöngyhajú lány illusztrációja látható. A sorozat első darabját szerdán mutatták be Budapesten.
Összetartozunk alcímmel, rendhagyó módon rendezik meg idén augusztus 20. és 23.
László Judit (Fotó: Dávid Csilla) Elor Emina, László Judit, Szalai Bence és Ozsvár Róbert, az Újvidéki Színház színművészei ezekben a nyári napokban is próbáltak, próbálnak, hogy
A római Tor Vergata Egyetem kutatói elkészítették a reneszánsz festő, Raffaello arcának háromdimenziós rekonstrukcióját, és egyben fényt derítettek végső nyughelyének ősrégi rejtélyére.
Vörös Imelda: Most még fesztiválokra sem mehetünk (Fotó: Lukács Melinda) A szabadkai Gyermekszínház és a Pannon RTV bábos tévésorozatot készít gyerekeknek, amely az esti mesék hangulatát idézi meg, és

