Megjelent a Bácsország folyóirat idei második száma. A legújabb lapszám központi témája a Trianoni békeszerződés és az ehhez kapcsolódó események.
Kultúra
Csütörtöktől szombatig zenei műhelynek ad otthont a Regionális Kreatív Műhely próbaterme. A műhelymunkát a belgrádi Žorž Grujić vezeti, aki a belgrádi szimfonikusok fagottosaként és a Marsija együttes furulyásaként, dudásaként ismert muzsikus.
A Zorba, a görög c. táncjáték egyik jelenete (Fotó: Bozsoki Valéria) A belépőt váltó, érdeklődő közönség egyik része pénteken, a másik része pedig kedd
Dr. Szőke Anna (Fotó: Lakatos János) A közelmúltban került bemutatásra dr. Szőke Anna: Istennek dicsőség, embernek segítség című könyve.
Urbán András a Desiré sajtótájékoztatóján (Fotó: Lukács Melinda) A tervek szerint idén is sor kerül a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Desiré Central Station fesztiváljára, amely november 22-étő...
A helyreállított hangszer két koncerten is megszólal az ausztriai Doborjánban – a nagy zeneszerző szülővárosában – zajló Liszt-fesztiválon. Gottlieb Wallisch zongoraművész – a Bécsi Akadémiai Zenekar kíséretében – Beethoven 5.

