November 27-én volt Az improvizatív zene Újvidéken címet viselő dokumentumfilm bemutatója a Művészeti Akadémia YouTube-csatornáján, most viszont bárki elérheti, vagyis emlékezhet, ismerkedhet a zenei világ városbeli történéseivel – hívja fel a figyelmünket a Dnevnik napilap.
Kultúra
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség az idei évben is felhívja a kiadókat, kiadói tevékenységet is ellátó szervezeteket, hogy vegyenek részt a Vajdasági Szép Magyar Könyv pályázaton, amelyet a Szövetség az év legszebben gondozott magyar nyelvű vajdasági könyveinek társadalmi elismeréseként alapított. A pályázaton a 2020.
Ünnepi évet tervezett 2020-ra a 35 éves Ladánybene 27 zenekar, de a járvány ezt elsodorta. A jubileumi koncertek jövőre tolódtak, de a reggae csapat új lemeze, a Szavak-színek-hangok elkészült és megjelent.
A budapesti Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által fenntartott Kertész Imre Intézet Sziveri János halálának 30. évfordulója alkalmából nyílt pályázatot hirdet zenészek számára, melynek célja Sziveri életművének, szellemi örökségének ápolása, illetve kortárs megfogalmazásban való bemutatása és ezáltali népszerűsítése.
A járványhelyzet miatt a Nick Cave and The Bad Seeds zenekar menedzsmentje azt a döntést hozta, hogy lemondja a jövő évi világ körüli turnéját, köztük a május 15-ére kitűzött belgrádi koncertet is.
Szombaton és vasárnap láthatta Jean Genet A paravánok (Les paravents, 1962) c. előadás bemutatóját a közönség az Újvidéki Színházban.

