Kína kész tevékenyen közreműködni a Koreai-félsziget atommentesítésében – erősítette meg Hszi Csin-ping államfő, miután Pekingben találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Hszi elmondta: Phenjannal együtt érdekeltek abban, hogy a cél megvalósítása érdekében egyesítsék erőfeszítéseiket másokkal is.
Nagyvilág
A mexikói határra utazott tegnap Donald Trump amerikai elnök. Előző nap azonban jól kiosztotta politikai ellenfeleit, akiket ismételten azzal vádolt, hogy el akarják szabotálni a falépítési tervét.
Külföld/Nagyvilág
A Washington vezette koalíció hivatalosan is bejelentette a csapatkivonás megkezdését
A Washington vezette terrorellenes koalíció hivatalosan megkezdte csapatai kivonását Szíriából - jelentette be Sean Ryan, a katonai szövetség szóvivője pénteken.
Fotó: Beta/AP Donald Trump amerikai elnök az texasi-mexikói határ egyik kisvárosában, McAllenben tett csütörtöki látogatásán nem hirdetett ki rendkívüli állapotot, de egy rövid sajtótájékoztatón kö...
Az egykor az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szíriai ágának számító Hajat Tahrír as-Sám (HTS) dzsihadistái csütörtökön fegyverszünetet kötöttek a felkelőkkel, és Idlíb tartomány egésze felett átvették az ellenőrzést - írta honlapján a fegyveres csoport.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, miután kilenc államot érintő közel-keleti útjának aktuális állomásán, Kairóban egyiptomi vezetőkkel tárgyalt, csütörtökön megerősítette, hogy az amerikai csapatok kivonulnak Szíriából.

