Halifa Haftar (fotó: AP/Beta archív)
Nagyvilág
Peking álláspontja szerint az Egyesült Államok tehető felelőssé az iráni nukleáris válság miatt – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Keng Suang kínai külügyi szóvivő. Úgy fogalmazott: a Washington részéről alkalmazott nyomásgyakorlás a jelenlegi iráni krízis forrása – utalva ezzel arra, hogy Irán hétfőtől megkezdte a megengedettnél magasabb fokon dúsított urán előállítását.
Külföld/Nagyvilág
Az amerikai külügyminisztérium több mint kétmilliárd dolláros fegyvereladást hagyott jóvá Tajvannak
Az amerikai külügyminisztérium több mint kétmilliárd dolláros fegyvereladást hagyott jóvá Tajvannak hétfőn délután.
A szervezők szerint a résztvevők létszáma meghaladta a 230 ezret, a rendőrség ezzel szemben 56 ezerre becsülte a tiltakozók számát.
Elvis Presley figurája jelzi a szabad átkelést abban a Frankfurt melletti német kisvárosban, ahol a sztár katona korában állomásozott. Presley 1958 és 1960 között a friedbergi állomáshelyen szolgált és a szomszédos Bad Nauheimben élt.
Szerdán megkezdték a dekorációs célból nemesített kocka alakú görögdinnyék forgalmazását. A Japán nyugati, Kagaya prefektúrájában lévő Zencudzsi város kilenc termesztője mintegy 600 görögdinnyét szállít a nagykereskedőknek, darabját 10 ezer jenes (kb.

