2025. november 13., csütörtök
KMKF-MUNKACSOPORT

A határon túli kkv-k támogatása volt a téma

A cél az, hogy ténylegesen a külhoni magyarokhoz jussanak ezek a források

A helyi telekkönyvek elavultságát és a magyar ajkúak előnyben részesítésének nehézségeit említette a határon túli kis- és középvállalkozások (kkv-k) támogatásának legfőbb problémái között a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szakpolitikai munkacsoportjának csütörtöki, zárt ülése után az MTI-nek nyilatkozva a testület társelnöke.

Vitányi István (Fidesz) elmondta: több helyütt probléma, hogy az akár generációk óta tisztázatlan tulajdonviszonyok miatt a támogatásokra pályázók nem tudják igazolni a meglévő területükhöz való jogukat.

Hozzátette: kezdetben Romániában engedték, hogy előnyben részesítsék a pályázatoknál a magyarul beszélőket, a kettős állampolgárokat, ám később kifogásolni kezdték ezt. Jelezte, keresik annak lehetőségét, hogy ténylegesen a külhoni magyarokhoz jussanak ezek a források.

Vitányi István elmondta, a kormányzat gazdaságfejlesztési programja Vajdaságban és Kárpátalján „szépen megy”, és Erdélyben is indulóban van. Utalt arra, hogy friss bejelentés szerint Orbán Viktor miniszterelnök erdélyi látogatásának egyik „hozadéka” a bölcsőde- és óvodafejlesztésre juttatandó 21 milliárd forintos támogatás.

Azt szeretnék, ha minden magyar anyanyelvű gyerek magyar nyelvű óvodába, bölcsődébe tudna járni – jelentette ki a képviselő.

Ikotity István (LMP), a testület másik társelnöke arról beszélt, hogy láthatóan elindult a gazdaságfejlesztési program, és a kis- és középvállalkozások támogatása segíti a magyarság megmaradását a Kárpát-medence szomszédos államaiban.

Közölte, örülnek annak, hogy a KMKF ülésén minden részt vevő párt partner abban, hogy ez jól működő legyen.

Magyar ember Magyar Szót érdemel