2025. november 13., csütörtök

Jelentés Magyarország legnagyobb korrupciós botrányáról

Borbély Lénárd: Az MSZP-t és az SZDSZ-t terheli a teljes felelősség

A 4-es metró beruházása közvetlen szocialista-liberális befolyás és kézi irányítás mellett valósulhatott meg 2010-ig, a szabálytalan és korrupciógyanús szerződések miatt övék a teljes felelősség – jelentette ki a beruházáshoz kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport elnöke csütörtökön, a testület jelentéséről beszámoló budapesti sajtótájékoztatón.

Borbély Lénárd (Fidesz–KDNP), Csepel polgármestere elmondta, a testület csütörtökön egyhangúlag fogadta el a metrókorrupcióról szóló jelentését. Az öttagú testület záróülésén négyen voltak jelen, Geiger Ferenc (civil szervezetek) nem tudott részt venni az ülésen.

Borbély közölte: a korrupciógyanús közbeszerzések, a jogszabályellenesen – a közbeszerzési eljárás megkerülésével – megkötött szerződések, a cégek kiválasztása, valamint a politikai kampány befolyásolására irányuló tevékenység az MSZP és az SZDSZ felelőssége mind erkölcsi, mind anyagi, mind büntetőjogi vonatkozásban.

Borbély Lénárd hangsúlyozta, a munkacsoport nem nyomozóhatóság, de a meghallgatások pontosan rávilágítottak arra, hogy „milyen korrupciós modell mehetett végbe” a 4-es metró beruházásakor. Elmondta, a 4-es metró megépítése a 2007–2013-as időszakban az Európai Unió által finanszírozott legdrágább projektum volt. A kormány 2003 májusában döntött arról, hogy részt kíván venni a metróépítésben. Ekkor a miniszterelnök Medgyessy Péter volt, akit Gyurcsány Ferenc követett, majd egy rövid időre Bajnai Gordon.
A beruházás tervezett költsége nettó 194,9 milliárd forint volt, a befejezéskor viszont bruttó 452,5 milliárd forint lett a teljes költség.

Borbély Lénárd kijelentette: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése alapján a jogszabálysértéseket és a korrupciót tekintve a 4-es metró kivitelezése dobogós helyen áll az Európai Unióban, Magyarországon pedig ez az eddigi legnagyobb korrupciós botrány.

Az érintett döntéshozók, tisztségviselők, céget felügyelő delegáltak beszámolói szerint a BKV Zrt. döntéshozatalai formálisak voltak. A DBR Metró Projekt Igazgatóság működésének és döntéseinek felügyelete szintén csak formailag tartozott a BKV Zrt.-hez. A valóságban a döntéseket Demszky Gábor akkori szabad demokrata főpolgármester, a helyettesei és a kabinetje hozta meg – mondta Borbély Lénárd.

Borbély Lénárd kijelentette: Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök nevesítése az OLAF-jelentésben, a hozzá köthető korrupciós botrány – ahol csaknem 180 millió forint értékű sikerdíjat kapott a családi vállalkozása a metrószerelvények „sikeres” közbeszerzése után –, az MSZP kincstárnokának jelenléte és megbízása is a baloldali pártok kötődését erősíti. Az OLAF jelentése alapján a leginkább korrupciógyanús és szabálytalan szerződéseket egytől egyig Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt kötötték – mondta.

„Mindezek alapján a korábbi döntéshozók és azok pártkötődései, valamint annak a ténye, hogy a 2010 előtti legnagyobb ellenzéki pártot – a Fidesz–KDNP-t – minden ellenőrzéstől távol tartották (...), egyértelműen jelzi, hogy a felelősségi kérdés meghatározásakor az MSZP-t és a korábbi liberálisokat terheli a teljes körű anyagi, jogi és erkölcsi felelősség” – fogalmazott Borbély Lénárd.

Magyar ember Magyar Szót érdemel